A Mercedes még nem tart ott, ahol szeretne

Vágólapra másolva!
2010.03.10. 16:29
null
Haug szerint még nem százszázalékos a Mercedes felkészültsége (Fotó: Action Images)
Bár a tesztek alapján egyáltalán nem tűnik rossznak a Mercedes 2010-es Formula–1-es autója, azt még Norbert Haug sportigazgató is elismeri: a versenygépen még sokat kell dolgozni ahhoz, hogy valódi esélyesként lehessen számolni az istállóval. A McLaren B-tervvel is készül Bahreinre, a Ferraritól az olaszok mindkét versenyzője remek szezonkezdetet vár.

„Úgy vélem, az első néhány nagydíjon a versenyképességünk még nem lesz az igazi. Nem tartunk ott, ahol szeretnénk, így a szezon elején nem tartom számon magunkat a futamgyőzelemre esélyes istállók között" – nyilatkozta Haug.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

„Ennek ellenére meg vagyok győződve arról, hogy Nico Rosberg és Michael Schumacher a legjobbját hozza, és a szezon során teljesíti a csapat célkitűzéseit: ez pedig az, hogy futamokat nyerjünk, és harcban legyünk a világbajnokságért" – tette hozzá. Haug szavaival egyetértett a Mercedes-csapatfőnök Ross Brawn is, elismerve: további fejlesztésekre van szükség.

„Jó tesztprogramot bonyolítottunk le az autóval, de még nem százszázalékos a felkészültségünk a bahreini verseny előtt. Az autó nagyon ígéretes, és kész fejlesztési programunk van a szezonra, de rengeteg munka kell ahhoz, hogy biztossá tegyük: harcolhatunk a bajnoki címért" – mondta a vezető.

A Mercedesszel visszatérő Michael Schumacher úgy érzi, készen áll az újbóli megméretésre és az „ifjak” elleni küzdelemre.

„Rengeteg időt töltöttem el a gyárban, többet, mint bármelyik korábbi évben. Sok munkatársat nagyon jól megismertem, és két hónap után – bármilyen furcsán is hangzik – otthon érzem magam a csapatnál. Kész vagyok az első versenyre, jó teljesítményt akarok nyújtani. Frissebbnek érzem magam, mint az elmúlt években bármikor, felkészültem a kihívásokra” – mondta.

Formula–1-es idénybeharangozó-sorozat az NSO-n:
Megváltozott pontrendszer, betiltott tankolás
A Ferrari, McLaren páros visszaveszi az uralmat?
Visszatér a Senna név és a Lotus

ALONSO OPTIMISTA

„Nagyon várom a Bahreini Nagydíjat, hosszú volt a téli tesztelés, most már a pályán kell bizonyítanunk. Optimista vagyok az autó felkészültségét illetően, remélem, egy remek szezonkezdet előtt állunk" – mondta a Ferrari hivatalos honlapjának adott videointerjújában Fernando Alonso.


„Az első verseny bizonyos szempontból vakrepülésnek számít, főleg Bahreinben, mert péntekről szombatra a pályára került gumi miatt teljesen megváltozik a tapadás. Nyugodtnak kell maradnunk, nem szabad hibáznunk, tökéletes koncentrációval lehet csak jó hétvégénk."

 

Alonso csapattársa, Felipe Massa elmondta: az elmúlt évek legjobb kezdését várja a maranellóiaktól.

 A MCLAREN B-TERVVEL KÉSZÜL BAHREINRE

A McLaren-istálló felkészült arra az esetre is, ha szabálytalannak ítélik az MP4-25 hátsó szárnymegoldását a Bahreini GP-n. Az FIA a múlt hét végén vizsgálta volna meg a megoldást, amely a leszorítóerőt és az autó egyenesekben elért sebességét növeli – több csapat ugyanis kifogást emelt a McLaren fejlesztése ellen.

 

Mivel az FIA végül a rossz időjárási körülmények miatt nem tudta elküldeni embereit a McLaren surreyi központjába, a szárnyat csak Bahreinben tudják megvizsgálni. A csapat ezért egy alternatív szárnycsomagot is elvisz Száhirba, mondván, nem tudni, hogyan döntenek a versenybírók.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik