A Mercedes 55, Schumacher 4 év után tér vissza hazai pályájára

Vágólapra másolva!
2010.07.22. 21:23
Vasárnap délután – mindent egybevetve – a 71. Német Nagydíjjal folytatódik a Formula–1-es világbajnokság, a Hockenheimringen: 55 év után tér vissza hazai pályán a Mercedes, 2006 után szerepel ismét német közönség előtt Michael Schumacher. A mezőnyben hat német pilóta várja a versenyt – a hazaiak figyelme természetesen Sebastian Vettelre és Schumacherre koncentrálódik. A Formula–1 rajongói meg inkább a világbajnoki versenyre, illetve a Vettel–Webber rivalizálásra figyelnek – a német versenyző szerint nincs különösebb gond a Red Bullnál.

Webber (az első sorban jobbra) kisebbségben érezhette magát német kollégái mellett (Fotó: Reuters)
Webber (az első sorban jobbra) kisebbségben érezhette magát német kollégái mellett (Fotó: Reuters)

VÉGE A „BIKAVIADALNAK"?

A Brit Nagydíjon történtek (Webbernek át kellett adnia első légterelőjét Vettelnek, majd az ausztrál pilóta győzelme után a „Nem is rossz egy második pilótától" megjegyzéssel örvendeztette meg csapatát) után sokan várják, hogy ismét fellángol a rivalizálás a Red Bull Racing két versenyzője között. Vettel úgy véli, az események nem zavarták meg a csapatot.

Az első Német GP-t (amely természetesen nem volt még Formula–1-es verseny) Rudolf Caracciola nyerte meg 1926-ban. A német legenda a legeredményesebb pilóta a GP-n, hatszor nyert Mercedesével.
A Formula–1 történetében Michael Schumacheré a legtöbb Német Nagydíj-győzelem (4). Triplázni Alberto Ascari, Juan Manuel Fangio, Jackie Stewart, Nelson Piquet és Ayrton Senna tudott – tehát olyanok, akik legalább kétszeres világbajnokok.
Az F1-érában öt német győzelem született a hazai nagydíjon, négyszer Michael, egyszer Ralf Schumacher állhatott fel a dobogó felső fokára.
A jelenlegi mezőnyből Webber, Hamilton, M. Schumacher, Alonso és Barrichello tudott nyerni Német Nagydíjat. Közülük Webber kivételével mindenki a Hockenheimringen győzött.
A Ferrari pilótája, Felipe Massa a most zajló vb-n egymás után három versenyen maradt le az első tízről. Ha ez Hockenheimben is előfordul, akkor először esik meg vele ilyen szégyen a karrierje során.

„Rengeteget szerepeltünk a sajtóban, de a fontos dolog azt megérteni, hogy mindegy, ki nyeri meg a versenyt, csapatként küzdünk. A légkört nem mérgezték meg a történtek, nyugalom van a csapatnál. Motiváltak vagyunk, mint mindig, a versenyre koncentrálunk" – mondta Vettel.

„Nem bántam meg a Brit Nagydíj végi megjegyzésemet, a pillanat hevében történt. Érzelmekkel és indulatokkal teli hétvége volt, de szerintem felfújták az ügyet. Megbeszéltük a dolgokat, készen állunk a német versenyre" – nyilatkozta Webber.

Michael Schumachernek nem sok sikerélménye volt ebben a szezonban – Hockenheimben biztosan mindent belead azért hatalmas szurkolótábora előtt –, de jelezte verseny előtti nyilatkozatában: 2011-ben ott akar lenni a legjobbak között.

„Amikor visszatértem, a világbajnoki cím megszerzése volt a célom. Tudom, hova akarok eljutni, tudom, hogyan, és bízok magamban annyira, hogy azt mondjam: el is tudom érni ezt a célt. Nem vagyok elégedett a szezonbeli teljesítményemmel, de olyan elvárásokat támasztottak velem szemben, amelyeknek nem tudok eleget tenni. Nem vagyok varázsló, időre van szükségem ahhoz, hogy visszatérjek az élre" – mondta a négyszeres Német Nagydíj-győztes klasszis.

HAZAI VERSENY – PLUSZ MOTIVÁCIÓ

ESŐ JÖHET A HÉTVÉGÉN

Csütörtökön már eső áztatta a Hockenheimringet, és mind péntekre, mind szombatra heves zivatarokat ígérnek a meteorológusok. A hidegfront elvonulása után 22 fok és napsütés a „jóslat" a nagydíjra – kérdés, az eső addig mennyire kavar bele a sorrendbe.

A hazai verseny hangulata minden német pilóta elmondása szerint egészen különleges, és plusz erőbedobásra serkenti a pilótákat.

„Ez az egy nem változik, bármilyen hosszú ideje is versenyzel. A hazai verseny különleges, és a Motodrom atmoszférája kiemelkedő. Amikor beérsz ide, elképesztő energiát érzel" – mondta Schumacher, aki – ellentétben a korábbiakkal – csak Vettellel megosztva kaphatja meg az „első számú közönségvonzó" címet.

„Emlékszem, 1993-ban vagy 1994-ben édesapámmal kimentünk egy szabadedzésre, és libabőrös lettem a hangulattól. Sokszor voltam itt a családdal, és mindig nagyon élveztem. Nem hinném, hogy külön nyomás lenne rajtam azért, mert hazai pályán versenyzek. Inkább plusz motivációt érzek. Ez pedig pont elég lehet ahhoz, hogy megtaláljuk azt a kis tizedet, amivel gyorsabbak lehetünk" – így a Hockenheimringről Vettel.

„Fél órára lakom innen, így aztán én tényleg elmondhatom, hogy otthon vagyok. Silverstone-ban az angol közönség állt mögénk, itt a hazai szurkolóimra számíthatunk, így nagyon feldobott hangulatban vagyunk. Fantasztikus lesz a körítés, hat németnek drukkolhatnak a helyi rajongók, csodálatos élményt várok" – mondta Timo Glock, a Virgin Racing pilótája.

„Nem számíthatunk arra, hogy nyerünk, de Nico behozta a harmadik helyre az autót Silverstone-ban, és szép lenne, ha ezt a teljesítményt meg tudnánk ismételni a Mercedes hazai pályáján" – bizakodott Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója.

BUTTON JAVULNI AKAR AZ EDZÉSEN

A világbajnoki címért folyó harcban nagy jelentősége lehet a németországi hétvégének, ezzel tökéletesen tisztában van a pontversenyben vezető Lewis Hamilton és csapattársa, a címvédő (no, meg jelenleg vb-2.) Jenson Button.

„Sokat kell javulnom a kvalifikáció során, szombaton sokat könnyíthetek a dolgomon egy jó edzéseredménnyel. Ekkor ugyanis nem kellene üldözőversenyt kezdenem a nagydíjon" – mondta Button, aki a 2010-es idényben még egyszer sem került be az időmérőn az első három helyezett közé.

„Ez a verseny sokat megmutat majd arról, mire számíthatunk a szezon második felében. Két győzelem és két második hely után vagyok, és még mindig csak 12 ponttal vezetek a világbajnokságon, így szeretném növelni az előnyömet. Különös szituáció" – tekintett a verseny elé Lewis Hamilton.

A PÁLYÁRÓL
A Hockenheimringet 1932-ben nyitották meg, a Mercedes-Benz tesztpályájaként.
Először a második világháború után építették át (lerövidítették), John Hugelholz volt a tervező. 1947-ben nevezték át Kurpfalzringről Hockenheimringre.
A pálya fekete napja 1968-ban jött el, amikor egy Formula–2-es verseny során a hockenheimi erdőben életét vesztette a legendás skót világbajnok, Jim Clark. 1970-ben két sikánnal lassították a pályát. Ebben az évben rendezték meg itt az első Formula–1-es viadalt, amelyet a „száguldó cirkusz" egyetlen posztumusz világbajnoka, Jochen Rindt nyert meg.
1977 óta Hockenheim a Német GP hagyományos helyszíne.
2001-ig kisebb változtatásokat végeztek csak rajta, ezután viszont teljesen átalakították. A régi Hockenheimringtől a német túraautó-bajnokság (DTM) egy versenyén köszöntek el a pilóták és a rajongók.
Az új vonalvezetés Hermann Tilke munkája; az általános vélekedés szerint sokkal szürkébb és unalmasabb pálya lett a Hockenheimring. Az egykori erdei szakasz már csak emlék, a modern ring sokkal rövidebb: 6.8 kilométer helyett csak 4.574 kilométer. Lelátóin 120 ezer néző férhet el.
A NÉMET NAGYDÍJ A SZÁMOK NYELVÉN
Az első GP: 1926
Az első Formula–1-es GP: 1951. 07. 29. (Nürburgring)
Összes GP: 71
A leggyorsabb kör: Kimi Räikkönen (McLaren, 2004), 1:13.780
A pálya hossza: 4574 méter
Körök száma: 67
Versenytáv: 306.458 km
Kanyarok száma: 13
Az időmérő kezdési ideje: 2010. 07. 24., 14 óra
A futam kezdési ideje: 2010. 07. 25., 14 óra
A 2009-es győztes (Nürburgring): Mark Webber (Red Bull), 1:32:43.310 óra
A 2009-es rajtelső: Mark Webber (Red Bull), 1:32.230 perc
A 2009-es leggyorsabb kör: Fernando Alonso (Renault), 1:33.365 perc
Legtöbb győzelem: Michael Schumacher (4), a nem Formula–1-es érában Rudolf Carracciola (6)
 A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTÁK 
1. Hamilton145
2. Button133
3. Webber128
4. Vettel121
5. Alonso98
6. Rosberg90
7. Kubica83
8. Massa67
9. Schumacher36
10. Sutil35
11. Barrichello29
12. Kobajasi15
13. Liuzzi12
14. Buemi7
15. Petrov6
16. Alguersuari3
17. Hülkenberg2
KONSTRUKTŐRÖK 
1. McLaren-Mercedes278
2. Red Bull-Renault249
3. Ferrari165
4. Mercedes126
5. Renault89
6. Force India-Mercedes47
7. Williams-Cosworth31
8. Sauber-Ferrari15
9. Toro Rosso-Ferrari10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik