A Lotus pilótái még meglephetik Vettelt

Vágólapra másolva!
2012.06.23. 18:16
null
Sebastian Vettel (középen) zsinórban harmadszor rajtolhat a pole-ból Valenciában (Fotók: Action Images)
Két hét telt el a Kanadai Nagydíj óta, s mintha mi sem változott volna: Sebastian Vettel ugyanolyan magabiztosan szerezte meg a pole pozíciót, mint Montrealban. Csakhogy az autóját azóta szinte teljesen átalakították, ez is kellett a sikerhez. A Red Bull német pilótája mindent egy körre tett fel az edzés végén, és sikerrel járt. A versenye azonban nehéz lehet, főleg a Bahreinben is remeklő Lotusok miatt. A Ferrari a 11. és 13. rajthely ellenére elégedett, Fernando Alonso hisz benne, hogy előre tud törni a 11. helyről a második hazai versenyén.

 

Sebastian Vettel elmondása szerint az első két szakaszban csak szenvedett az Európai Nagydíj időmérőjén, de a végére úgy eltalálta a csapat a Red Bull-Renault beállításait, hogy meglett az első hely – a második Lewis Hamiltonhoz mért különbség azonban őt is meglepte.

„Mindent erre a körre tettünk fel, és bejött, kifejezetten jól sikerült – mondta Vettel. – Az első két szakasz kevésbé alakult jól, nem találtuk azt az egyensúlyt, amelyet megszoktam a szabadedzéseken, a második etapban két készlet lágy gumit is el kellett használnom. Szerencsére a végére telibe találtuk a beállításokat, sikerült a legvégére hagynom a gyors körömet, de a különbség engem is meglepett. Úgy tűnik, beváltak az új alkatrészeink, a versenyen kiderül, hosszú távon is így marad-e.”

ELÉGEDETTEK A LOTUS PILÓTÁI

A bahreini forróságban két dobogós helyezést megszerző Lotus-istálló Valenciában is kihasználná a meleg időjárás segítségét, és a Romain Grosjean, Kimi Räikkönen páros a 4. és az 5. helyről rajtolva lendülne támadásba.

„Kihoztam a kocsiból a maximumot, jó is ez a negyedik rajthely, főleg, ha Seb eredményét nézzük, az számunkra álomszerű. Ötvenhét forró kör vár ránk, fontos lesz, hogy takarékoskodjunk a gumikkal” – mondta Grosjean.

„Rendkívül szoros volt a második szakasz, nagyon örülök, hogy az ötödik helyről tudok indulni. Talán két hellyel is előrébb kerülhettem volna, de ne legyünk telhetetlenek, az utóbbi időszakhoz képest ez is jelentős javulás. Az autó forró időben jó szokott lenni, nagyon várom a versenyt” – fogalmazott Räikkönen.

A Red Bull RB8-asát szintet teljesen átépítették a valenciai hétvégére, a csapat éjt nappallá téve dolgozott a Kanadai Nagydíj óta, hogy a nyári szünetet megelőző négyversenyes szakaszra (Európai, Brit, Német és Magyar GP) csúcsformába lendüljön. Bár Vettelnek beváltak az átalakítások, csapattársa, Mark Webber az egész hétvégén szenved.

Pénteken már panaszkodott a lágy gumis rossz menetekre, szombaton a szabadedzésen alig tudott kimenni a pályára a fék és a hidraulikai rendszer meghibásodása miatt, míg az időmérőn DRS nélkül lágy gumikon is csak a 19. rajtkockát szerezte meg.

„Nem volt DRS a kocsimon, így pedig nagyon nehéz. Nem volt rossz a köröm, de ezen a pályán a hiányzó DRS hatalmas hátrányt jelent. Óriási csapás ez” – mondta a tavalyi Kínai Nagydíj óta először az első szakaszban kieső Webber, akitől hatalmas bravúr lenne, ha meg tudná ismételni az akkori harmadik helyezését.

A második rajtkockát megszerző Lewis Hamilton nem reménykedett ilyen jó eredményben. „Nagyon rosszul alakult a hétvégénk, ezért azt hittem, sokkal hátrébb kerülök. A harmadik szabadedzés és az időmérő között is kicsit tanácstalanok voltunk a beállításokat illetően, kicsit hasra ütésként változtattuk meg, de bejött – fogalmazott Hamilton. – Azt is sikerült pontosan belőnünk, hol legyek a pályán, ne legyen előttem forgalom. A különbség azonban óriási.”

Hamilton a verseny kapcsán azt mondja, vannak mögötte olyanok a rajtrácson, akikre különösen figyelni kell. Ilyen a Lotus és a Ferrari párosa.

„A Lotus pilótái nem indulnak rossz helyről, ráadásul ebben a forróságban rendszerint nagyon erősek, rájuk nagyon kell figyelni vasárnap. A Ferrari hosszú menetei is biztatóak voltak, őket sem írnám még le” – mondta Hamilton.

Az angolt megtalálta az időmérő után a 6. rajtkockát megszerző Nico Rosberg, aki arra panaszkodott, hogy az angol a kvalifikáció során egyszer feltartotta, és kis híján összeütköztek.

„Előrébb is végezhettem volna, de a mért köröm végén Lewis a célegyenesre fordító kanyar előtt túl lassan haladt, én sokkal nagyobb lendülettel érkeztem, és hatalmas volt a sebességkülönbség – mondta Rosberg. – Ezt nem szabad csinálni, erre szabály van, amelyet Lewis megsértett. Ez az én körömet is elrontotta, és csak hatodik lettem, de nem lehetetlen az előzés, nincs minden veszve.”

Csapattársa, Michael Schumacher nem jutott be a legjobb tízbe, csak a 12. helyről rajtolhat.

„Nem örülök a helyezésemnek, de csak rajtam múlt, hogy a 12. lettem. A második szakasz első körében elrontottam a 12-es kanyart, a másodikat félbehagytam, azután pedig az újabb hibától tartva nem voltam elég agresszív – mondta Schumi. – Innen indulva azonban több opcióm is van a stratégiára, sok új gumival.”

Fernando Alonso egyáltalán nincs elkenődve
Fernando Alonso egyáltalán nincs elkenődve

A Schumacher mellől rajtoló Fernando Alonso szerint a Ferrari az idei egyik legjobb teljesítményét nyújtja Valenciában, de balszerencséjére ez a helyezésekben nem mutatkozik meg. A spanyol a 11., csapattársa, Felipe Massa a 13. rajthelyre kvalifikálta magát.

„Nem éreztem úgy, hogy rossz lett volna az autó, csak éppen nagyon szoros volt az élmezőny. Montrealban négy tizeddel kaptunk ki a második szakasz győztesétől, itt most kettővel, mégis kiestem – mondta Alonso. – Ami a teljesítményünket illeti, ez az egyik legjobb hétvégénk, helyezést tekintve viszont az egyik legrosszabb. Csak az juthat a harmadik szakaszba, aki megérdemli, de a versenyen lesz lehetőségünk feljebb jönni, és néhány jó pontot szerezni.”

TOVÁBBI NYILATKOZATOK
Pastor Maldonado (3.): – A pénteki edzések alatt az autó nagyon gyors volt a keményebb gumikon, de a lágyakat nem éreztük olyan jónak. Éjszaka sokat tanakodtunk, és szombatra sikerült megfejtenünk a talányt. Ráéreztünk a gumik használatára, és most a mienk a harmadik rajtkocka. A csapat egyre jobb, keményen dolgoztunk azon, hogy az autót is tökéletesítsük, és szeretném a hazámat is megörvendeztetni még egy dobogós helyezéssel.
Kobajasi Kamui (7.): – Elégedett vagyok az eredménnyel és az autóval is, a csapat jó munkát végzett. A gyors köröm rendben volt, talán még egy tizeddel gyorsabb is lehettem volna, de az lett volna a maximum, ez biztos.
Nico Hülkenberg (8.): – Összességében elégedettek lehetünk, hiszen mindkét autónk bejutott a harmadik szakaszba, de jobb eredményben reménykedtünk, mint a nyolcadik és tizedik hely. A nagy hőség sem volt a segítségünkre, nehezebben volt vezethető az autó.
Jenson Button (9.): – Az autó egész nap jó volt, de az időmérő végére visszatértek a pénteki gondok a fékkel. Attól tartok, nagyon unalmas verseny lesz, kevés pozícióváltással, a DRS-zóna sem segít sokat. Azt hiszem, körülbelül ott maradok, ahol most vagyok.
Paul di Resta (10.): – Erősek vagyunk, előrébb is végezhettünk volna. Az utolsó gyors köröm nem volt tiszta, hibáztam a 17-es kanyarban, és a kerekek leblokkoltak.
Felipe Massa (13.): – Nagyon szoros a verseny, nagyon bosszantó, amikor minden egy tizeden múlik, és ennek a minimális intervallumnak a rossz oldalán vagy. Talán nem volt okos döntés közepesen kemény gumikon kimenni a második szakasz elején, ezzel sokat veszítettünk, nagy kár, hogy ennyire hátra kerültünk.
Bruno Senna (14.): – Nem vagyok boldog, nem tudtam a legjobb szektoridőimet összerakni, ami nagyon sok pozícióba került. Az autó jónak tűnik, megpróbálunk szerezni néhány pontot.
Sergio Pérez (15.): – Többet vártam ettől az időmérő edzéstől. A délelőtti szabadedzés után változtattunk a beállításokon, de ez nem segített sokat. Remélhetőleg a futamunk jobb lesz.
Heikki Kovalainen (16.): – Az egész csapat nagyszerű munkáját tükrözi a mai eredményünk. Ahogy egyre melegedett, egyre jobban éreztem magam az autóban, amiből sikerült mindent kihozni. Ráadásul sikerült megelőzni mindkét Toro Rossót, ami nagyszerű érzés.
Daniel Ricciardo (17.): – A sebességünk javult a péntekihez képest, de így sem volt esélyünk küzdeni a többiekkel. Ezért úgy döntöttünk, nem futunk még egy gyors kört a második etapban, hogy spórolni tudjunk a gumikkal.
Jean-Éric Vergne (18.): – Igyekeztem összerakni egy jó kört, különösen azért, mert éreztem, hogy gond van a fékekkel, néha mind a négy kerék leblokkolt. Egyszerűen nem volt meg a sebességem ahhoz, hogy továbbjussak.
Vitalij Petrov (20.): – Nagyszerű nap ez a csapat számára, a fejlesztések, amiket idehoztunk, beváltak. Amikor a lágyabb keverékű gumikkal voltam gyors körön hibáztam egy kicsit, ami néhány tizedmásodpercembe került, de most már a versenyre koncentrálok.
Pedro de la Rosa (21.): – Sikerült megelőznünk a közvetlen riválisainkat, ami örömteli, nem számítottam rá, hogy ez sikerülni fog. Hogy mi fog történni a versenyen? Fogalmam sincs.
Narain Karthikeyan (22.): – Módosítottunk az autón az időmérő előtt, ami egyértelműen segített nekem, hogy az idei szezon legjobb kvalifikációs eredményét érjem el. Ráadásul Pedróhoz is sikerült közelebb kerülnöm, nagyon boldog vagyok ezzel az eredménnyel.
Charles Pic (23.): – Nem lehetek elégedett ezzel az eredménnyel, bár úgy érzem, minden tőlem telhetőt megtettem. Most a szerelőkkel azon fogunk dolgozni, hogy előrébb lépjünk egy kicsit a futamon. Remélem, Timo gyorsan meggyógyul.
Timo Glock (24.): Betegsége miatt nem vett részt az időmérőn, s nem nyilatkozott.
EURÓPAI GP, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:38.086 átlag: 198.890 km/ó
2. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:38.410 0.324 mp h.
3. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:38.475 0.389
4. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:38.505 0.419
5. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:38.513 0.427
6. Nico Rosberg német Mercedes 1:38.623 0.537
7. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:38.741 0.655
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:38.752 0.666
9. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:38.801 0.715
10. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:38.992 0.906
11. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:38.707
12. Michael Schumacher német Mercedes 1:38.770
13. Felipe Massa brazil Ferrari 1:38.780
14. Bruno Senna brazil Williams-Renault 1:39.207
15. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 1:39.358
16. Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 1:40.295
17. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:40.358
18. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:40.203
19. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:40.395
20. Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 1:40.457
21. Pedro de la Rosa spanyol HRT-Cosworth 1:42.171
22. Narain Karthikeyan indiai HRT-Cosworth 1:42.527
23. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 1:42.675
Timo Glock (német, Marussia) nem vett részt az időmérőn.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik