A Force India meglepheti a négy nagyot

Vágólapra másolva!
2010.03.12. 17:41
null
Elképzelhető, hogy Sutil a futamon is Massa előtt lesz majd (Fotó: Reuters)
A 7. Bahreini Nagydíj első két szabadedzése után Fernando Alonso úgy véli, a Force India meglepheti a négy nagyot, és meglepetést okozhat a vasárnapi futamon. Egyetért a spanyol világbajnokkal az első gyakorlást az élen záró Adrian Sutil is, aki úgy véli, csapata pontot szerezhet. Cikkünkben a szabadedzések utáni nyilatkozatokból szemezgetünk.

„Eleinte az új pálya, az alacsony leszorítóerő és a sok homok megnehezítette a dolgunkat – de a nap folyamán sokat fejlesztettünk az autón, és délutánra jól összeálltak a dolgok. Vannak területek, ahol még fejlődhetünk, de összességében nagyszerű napot zártunk, remek kezdete ez a hétvégének" – nyilatkozta érhetően elégedetten Nico Rosberg, aki a nap leggyorsabb idejét (1:55.409 perc) autózta, és ezzel az élen zárta a második szabadedzést.

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ!

A Mercedes egyébként jól teljesített, ugyanis Rosberg csapattársa, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher a harmadik legjobb időt érte el délután. „A második szakaszban sokkal jobban ment az autó, noha még kicsit berozsdásodva érzem magam, amikor csak egy-egy körre megyek ki, még vissza kell szereznem a rutint. A hosszabb távokon azonban jól ment az autó, és amint visszaszoksz a ritmusba, minden természetesnek tűnik. Elégedett vagyok az elvégzett munkával, és készen érzem magam a hétvégére."

Az első szabadedzésen azonban nem a négy nagy istálló (Ferrari, Mercedes, McLaren, Red Bull), hanem a Force India egyik pilótája, Adrian Sutil végzett az élen, aki kijelentette, a futamon is jó teljesítményt vár csapatától.

„Végre ismét versenyezhetünk a hosszú szünet után! Az a célunk, hogy mindkét autónk bejusson az időmérő harmadik szakaszába, és úgy gondolom, ehhez meg is vannak a megfelelő alapok – fejtegette Sutil. – Idén rendszeresen a legjobb tízben végezhetünk ezzel az autóval. Ha az első tíz hely valamelyikéről rajtolhatunk, akkor jó eséllyel pontokat szerezhetünk az új rendszernek köszönhetően – és idén ez a célunk."

A McLaren pilótái, az utóbbi két esztendő világbajnokai, Jenson Button és Lewis Hamilton egyetértettek abban, hogy a pálya új része nagyon egyenetlen és technikás, de hozzátették, mindenki hasonló cipőben jár. (A legutóbbi futam óta jelentősen átalakították a pályát, hosszát 887 méterrel megnövelték, és egy nyolc kanyarból álló résszel bővítették.)

„Különös péntek volt ez a számomra, más, mint amiket megszoktam, hiszen ez volt az első az új csapatommal. A látottak megerősítették a tapasztalatokat, azaz négy istállót tarthatunk favoritnak, noha néhányan, például a Force India, okozhatnak meglepetést – vélte Fernando Alonso, aki első versenyhétvégéjén vesz részt Ferrari-pilótaként. – A pálya új része élvezetes, noha kicsit hepehupás, ezt nem éreztem, amikor biciklivel jártam be."

A négy nagycsapat közül talán a Red Bull háza táján voltak a legelégedetlenebbek, legalábbis ez derül ki Sebastian Vettel szavaiból: „Sajnos nem töltöttünk túl sok időt a pályán. Az új pálya mindenkinek ismeretlen volt, így a csapatok jobbára a beállításokat próbálgatták. Szívesebben lettem volna kint többet, de ez nem karácsony, vagy kívánságműsor. Sokat dolgoztunk, tudjuk, miben kell fejlődnünk, így ezekre a területekre fókuszálunk."

Az első szabadedzés végeredményét ide kattintva tekintheti meg!
A második szabadedzés végeredményét ide kattintva tekintheti meg!

SZURKOLÓI SZOFTVER
 (A fájl letöltéséhez kattintson a képre)
  
 

Frissítve:

2010.03.11.

                                       

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik