Az idén augusztus 6-án volt a Magyar Nagydíj, jövőre szintén az utolsó nyári hónap első hétvégéjére esik
Az idén augusztus 6-án volt a Magyar Nagydíj, jövőre szintén az utolsó nyári hónap első hétvégéjére esik
LEGFRISSEBB
Politikai botrány miatt kétségessé vált a 2007-es Török Nagydíj sorsa – jelentette a Reuters brit hírügynökség. A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalos internetes oldalán közölte ugyanis, hogy a vasárnapi, isztambuli verseny díjátadó ünnepségén történtek miatt teljes kivizsgálást indított. Az FIA szóvivője szerint megkérdőjeleződött a verseny politikai semlegessége.
A gondot az jelenti, hogy Felipe Massának, a Török Nagydíj győztesének az a Mehmet Ali Talat adta át a díjat a pódiumon, akit a helyszínen tartózkodó tízezreknek és a tévénézők millióinak mint "az Észak-Ciprusi Török Köztársaság elnökét" mutatták be.
Ciprus északi részére 1974-ben vonult be a török hadsereg, azóta az ország politikailag két részre szakadt. Az ország déli részén görögök élnek. Ciprus tagja az Európai Uniónak, az önálló északi részt politikailag csak Törökország ismeri el.
Németország és Olaszország elveszítette második Formula–1-es versenyét, ami azt jelenti, hogy a Nürburgringen és Imolában nem lesz futam 2007-ben.
Az autósportok nemzetközi szervezete kedden tette közé a jövő évi versenynaptárat, azt köveetően, hogy a döntésre jogosult Motorsport Világtanács (World Motor Sport Council) tagjai faxon leadták szavazataikat.
A szezon 2007. március 18-án Melborune-ben kezdődik az Ausztrál Nagydíjjal, és október 21-én Interlagosban (Brazil GP) zárul.
Visszakerült a helyszínek közé Spa-Franchorchamps, a Belga Nagydíjnak otthont adó pálya; az Ardennekben fekvő autodróm talán a legszebb az összes közül.
Ami a két "kiesőt" illeti, Imolának jelentős fejlsztéseket kellett volna végrehajtania az Autodromo Dino e Enzo Ferrari nevű pályán ahhoz, hogy ne mellőzze az FIA, míg az Európai Nagydíjat mindenképpen kirakták volna a versenynaptárból. Végül a nürburgringi és a hockenheimi szervezők úgy állapodtak meg, hogy felváltva rendezik meg a Német Nagydíjat.
A KÉPES SPORTBÓL…
Baumgartner: Schumi lesz a bajnok!
A volt Formula-1-es pilóta Baumgartner Zsolt tartja magát ahhoz, hogy Michael Schumacher lesz a világbajnok! A KS kedvéért elméletben lejátszotta a hátra lévő négy futamot. Kiderült, hogy Schumi, ha egy ponttal is, de megelőzi a végelszámolásnál a spanyol Fernando Alonsót. Részletek a szerdán megjelenő Képes Sportban!
A San Marinó-i Nagydíj számára az FIA meghagyott egy kiskaput; ha jobban megnézzük a versenynaptárat, látható, hogy az április 15-i Bahreini Nagydíj és a május 13-i Spanyol Nagydíj között egy hónap szünet van.
Amennyiben az olaszok teljesítik a feltételeket, visszakapják a rendezési jogot, és akkor 18 futamból áll majd a vb-sorozat.
Az már korábban eldőlt, hogy a Japán Nagydíjat 2007-ben nem Szuzukában, hanem Fudzsiban rendezik meg.
A 2007-ES FORMULA–1-ES VERSENYNAPTÁR: Március 18. | Ausztrál Nagydíj | Melbourne |
Április 8. | Malajziai Nagydíj | Sepang |
Április 15. | Bahreini Nagydíj | Szahir |
Május 13. | Spanyol Nagydíj | Barcelona |
Május 27. | Monacói Nagydíj | Monte Carlo |
Június 10. | Kanadai Nagydíj | Montreal |
Június 17. | Egyesült Államok Nagydíja | Indianapolis |
Július 1. | Franmcia Nagydíj | Magny-Cours |
Július 8. | Brit Nagydíj | Silverstone |
Július 22. | Német Nagydíj | Hockenheim |
Augusztus 5. | Magyar Nagydíj | Mogyoród |
Augusztus 26. | Török Nagydíj | Isztambul |
Szeptember 9. | Olasz Nagydíj | Monza |
Szeptember 16. | Belga Nagydíj | Spa-Franchorschamp |
Szeptember 30. | Kínai Nagydíj | Sanghaj |
Október 7. | Japán Nagydíj | Fudzsi |
Október 21. | Brazil Nagydíj | Interlagos |