Az olasz üzletember-sportvezetőnek a szezon végén lejár a szerződése a Renault-val, amely azonban a jelek szerint szeretné, ha továbbra is Briatore irányítaná a csapatot.
Az Autosprint című lapnak nyilatkozó Alain Dassas, a Renault elnöke így fogalmazott:
"Briatore megkapta az ajánlatunkat, és most a végső döntésére várunk. A Francia Nagydíjon számítunk a válaszára."
Briatore egy másik helyen úgy nyilatkozott: szerinte a Renault megismétli az előző évi bravúrt, amikor Fernando Alonso révén a pilóták között, valamint a gyártók pontversenyében is elhódította a világbajnoki címet.
"Igen, így gondolom – mondta Briatore. – Megvan hozzá a jó teljesítmény, a megbízhatóság és megvannak a megfelelő emberek. Dolgoznak, méghozzá jól dolgoznak. Ha folytatjuk ezt a munkát, és nem hisszük el, hogy a zsebünkben a cím, akkor megcsinálhatjuk."
"Én ezért küzdök majd, de a Formula–1-ben az jelenti a kihívást, hogy a csapattal, a csapatnál dolgozó emberekkel együtt érjük el a célt. Ez az, ami igazán motivál, és tudom, hogy képesek vagyunk megnyerni mindkét bajnokságot ebben az évben is" – tette hozzá.