EYOF: Jó úton járunk a szervezésben – Borkai

Vágólapra másolva!
2017.04.28. 16:17
Borkai Zsolt szerint a csütörtök este zárult csapatvezetői értekezleten megerősítést kaptak, hogy jó úton halad a győri rendezésű 14. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) szervezése.

„Egyrészt megerősítést kaptunk, hogy jó úton járunk a szervezésben, másrészt pedig fontos muníciókat is a további munkához. Kilencven nap sincs hátra, és megkezdődik a győri EYOF! Mi készülünk tovább, még az eddigieknél is nagyobb odaadással” – idézi a játékok honlapja a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökét, egyben Győr polgármesterét.

Borkai hozzátette, örül, hogy az elmúlt két napban sikerült megmutatniuk a csapatvezetőknek a várost, a helyszíneket és a szervezés állását.

„Talán azt is, hogy mekkora szeretettel készülünk Európa, a fiatal európai tehetségek fogadására” – tette hozzá.

A záró megbeszélésen Cristoph Sieber, az osztrák csapat képviselője kiemelte, hogy a szervezők újszerű és innovatív elemeket hoztak be, újszerú látásmóddal tették izgalmassá az elmúlt két napot, valamint magát az EYOF szervezését is, ami tovább fokozza bennük a várakozást.

„Ha a nemzeti csapatok sikeresek lesznek a győri EYOF-on, az a mi sikerünket is jelenti. Ehhez szeretnénk megteremteni minden szükséges feltételt” – összegzett Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója.

A július 23. és 29. között sorra kerülő EYOF a 14 és 18 év közötti fiatalok versenye, ahol tíz sportágban 130 versenyszámot rendeznek. Ötven országból 2500 sportolót és 1100 kísérőt várnak a győri eseményre. Magyarországot 152 sportoló képviseli, ami rekordnak számít.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik