Vlaszák sem tudta megmenteni a ZTE-t a blamázstól

Vágólapra másolva!
2010.07.08. 21:36
null
A fekete mezes tiranaiak diadalmasan térhetnek haza – kiejtették a ZTE-t (Fotó: Mirkó István)
A 2005–2006-os európai kupaidény óta először jutott tovább albán labdarúgócsapat idegenbeli visszavágón: a KF Tirana hosszabbítás után 1–0-ra győzött a ZTE otthonában Erindo Karabeci megpattanó szabadrúgásgóljával. A sok helyzetet elpuskázó egerszegieket Vlaszák Géza segítette egyáltalán hosszabbításhoz: a magyar kapus a 93. percben védte Sabino Plaku tizenegyesét, de ez sem volt elég... A Tirana 1–0-s összesítéssel lépett tovább a 2. selejtezőkörbe.

Több mint hatmillió forintnyi albán lek prémium, nagy fogadkozás – mindent bevetett a KF Tirana a ZTE elleni visszavágó előtt. Csank János pedig Artjoms Rudnevset vetette be, a több csapat által is csábított zalaegerszegi csatár a kezdő tizenegyben kapott bizonyítási lehetőséget.

Az első lehetőség a vendégek horvát csatára, Pero Pejic előtt adódott, de a légiós elől a kimozduló Vlaszák Géza menteni tudott. Az első negyedórát magyar helyzet zárta: egy bal oldali beadás után Magasföldi József lőhetett, viszont elszámolta magát, és csúnyán a kapu fölé tüzelt.

ALBÁN CSAPATOK IDEGENBELI VISSZAVÁGÓKON, 2005–2010
ZTE–KF Tirana 0–1
2010–2011, El
Dnyepr M.–Laci 7–1
2010–2011, El
Stabaek–KF Tirana 4–0 2009–2010, BL
Motherwell–Flamurtari 8–1 2009–2010, El
Modrica–Dinamo Tirana 2–1 2008–2009, BL
Napoli–Vllaznia 5–0 2008–2009, UEFA-kupa
Liteksz–Besa 3–0 2007–2008, UEFA-kupa
Ekranas–Elbasani 3–0 2006–2007, BL
Kayserispor–KF Tirana 3–1 2006–2007, UEFA-kupa
CSZKA Szófia–Dinamo Tirana 4–1
2006–2007, UEFA-kupa
Siroki Brijeg–Teuta 3–0 2005–2006, UEFA-kupa
Vardar–Elbasani 0–0 2005–2006, UEFA-kupa
Birkirkara–Partizani 2–1 2004–2005, UEFA-kupa
Ferencváros–KF Tirana 0–1 2004–2005, BL
Félkövérrel szedve a legutóbbi albán továbbjutás.

A ZTE többet kezdeményezett, viszont – mint Tiranában – nagyon pontatlan volt a játéka, így nem tudott sok helyzetet kialakítani. A 28. percben Darko Pavicsevics fejét végre megtalálta egy beadás, de a center kapu fölé bólintott, majd – egy kisebb albán helyzet után – a hajrában szintén előtte adódott lehetőség, de 7 méterről kapura küldött fejesét bravúrral hárította az albán válogatott Ilion Lika. A félidőt Tirana-helyzet zárta le, a fiatal Sabien Lilaj nézhetett farkasszemet Vlaszákkal, de a párharcot a magyar kapus nyerte meg – maradt a 0–0.

A második félidőre sem változott sokat a játék képe: a Zete többet próbálkozott, az albánok igyekeztek lövéssel befejezni akcióikat – elsősorban távolról próbálkoztak. A zalaiak a 60. perc után kapcsoltak feljebb, és egyre-másra vezették veszélyes akcióikat: Rudnevs visszagurítása után Máté Péter hibázott helyzetben, majd Balázs tornáztatta meg Likát, ezután Rudnevs hagyott ki egy lehetőséget. Gól viszont továbbra sem esett...

A tiranaiak elsősorban legveszélyesebb csatárukra, Sabino Plekura játszották ki kontráikat, de szerencsére a támadónak „félrehordott a lába". A 87. percben Lika Pavicsevics lövését hárította, és hiába ment előre a ZTE (helyzete is volt, Kamber és Máté révén), majdnem nagy bajba került.

A 93. percben Miljatovic sárga lapot érően szabálytalankodott a tizenhatoson belül, a játékvezető habozás nélkül a tizenegyespontra mutatott. Büntető! A tizenegyesnek Plaku futott neki, de megremegett a lába: Vlaszák Géza lábbal védett, megmentve (időlegesen...) a ZTE-t, jöhetett a hosszabbítás!

A Tirana itt még nem tudott dönteni, nem úgy a ráadásban: a hosszabbítás első félidejében nem született gól, fordulás után szinte rögtön igen: Erindo Karabeci szabadrúgása a 107. percben megpattant a sorfalon, Vlaszák ezúttal tehetetlen volt (0–1).

A Zalaegerszegnek két gól kellett volna a továbbjutáshoz, de erre vajmi kevés volt az esély. Csank János csapata kapkodva támadott, eredmény nélkül – a Tirana megőrizte előnyét, és bejutott a 2. selejtezőkörbe. 2004 óta először nyert albán csapat idegenbeli kupavisszavágót (akkor is a KF Tirana volt a „tettes", az Üllői úton), 2005 óta pedig először vívta ki a továbbjutást idegenbeli második mérkőzésen.

Mit mondjunk: nem hiányzott...

„Gratulálunk az ellenfelünknek, jobban játszottunk, mint azt vártuk – értékelt Csank János a ztefc.hu-nak. – Idegesen és bátortalanul játszottunk, de nem volt teljes a csapat koncentrációja sem. A kapu előtti helyzeteknél rendre rossz döntéseket hoztunk, emellett mindkét kapus nagyszerű napot fogott ki. Nem vállaltuk be azokat a dolgokat, amiket ilyen szinten egyszerűen meg kell csinálni. Ellenfelünk gyorsan védekezett, szervezetten játszott, ez kissé meglepett bennünket. Csalódás, hogy egyik mérkőzésen sem tudtunk betalálni, de ami elszomorít, hogy a játékunkban egyszerűen nem volt benne a gól..."

„Sajnos elszalasztottuk annak a lehetőségét, hogy egy holland első osztályú csapattal megmérkőzzünk. A kiesésben viszont annyi jó mindenképp van, hogy nyugodtan készülhetünk a bajnokságra és helyrehozhatjuk az önbecsülésünket! Közönségünktől elnézést kérünk, végig kitartóan buzdítottak bennünket, nem ilyen játékot érdemeltek" – tette hozzá.


A JEGYZŐKÖNYV ÉS A TUDÓSÍTÁS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A JEGYZŐKÖNYV ÉS A TUDÓSÍTÁS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik