El: több mint 10 millió euró, 9 koefficienspont – ennyit keresett a Vidi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.17. 19:32
null
Juhász Rolandék nemzetközi menetelése sokat hozott a Vidi konyhájára – koefficeinspontokban és anyagilag is (Fotó: Szabó Miklós)
A Mol Vidi FC nemrég hivatalos honlapján tette közzé, hogy az idei nemzetközi szereplésével hány UEFA-koefficienspontot gyűjtött össze, és ez mit érhet a jövőben, a Nemzeti Sport Online pedig azt is kiszámolta, mennyi pénzt keresett a magyar bajnok azzal, hogy főtáblára jutott az Európa-ligában, és ott hét ponttal fejezte be a szereplését. Íme, a Vidi nemzetközi szereplése a számok nyelvén.

 

Három nyertes és egy vesztes párharc a Bajnokok Ligája selejtezői során, majd két győzelem, egy döntetlen és három vereség az Európa-liga csoportkörében. Ez a Vidi idei mérlege a nemzetközi porondon, és most lássuk, mennyit ér ez az UEFA-nál szakmailag és anyagilag.

PÉNZDÍJAK – TÖBB MINT 10 MILLIÓ EURÓS BEVÉTEL

Ami a Vidi szereplésének anyagi részét illeti: számításaink szerint a fehérváriak 10.39 millió eurót (nagyjából 3.3 milliárd millió forint) kapnak az UEFA-tól annak köszönhetően, hogy a BL-selejtezőn keresztül eljutottak az El főtáblájára, a csoportkört pedig hét ponttal fejezték be. Ehhez az összeghez még hozzájön a közvetítési díjakból származó bevétel, a jegybevétel, és most már az is pluszpénzt jelent, hogy a Vidi növelni tudta koefficienspontjait, de ezen összegeknél a pontos számok nem ismertek. Az viszont biztos, hogy mindent egybevetve jóval 10 millió euró fölötti összegről beszélhetünk.

A Vidi azzal, hogy a BL-selejtezőben eljutott a rájátszásig, 1.14 millió eurót kasszírozott, a rájátszásért további 5 millió euró járt, az El-főtábla pedig alanyi jogon további 2.92 millió eurót jelentett. Ehhez jön még hozzá a csoportkörös győzelmek után kétszer 570 ezer euró, az egy döntetlenért pedig 190 ezer euró – ezeket összeadva jön ki a 10.39 millió euró.

KOEFFICIENS – 9 PONTTAL ÁLL A VIDI

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a klubok és az országok szakmai besorolását az úgynevezett UEFA-együttható, vagyis -koefficiens alapján végzi, ami a csapatok szerepléséből következő pontszám, és ez határozza meg minden szezon elején a kiemeléseket, a sorsolási kalapokat.

Azt már Marko Nikolics, a Vidi vezetőedzője is elmondta a Chelsea elleni pontszerzés után, hogy megduplázták a klub eddigi koefficienspontjait, a vidi.hu összeállításából pedig az is kiderült, hogy a csapat új magyar koefficiensrekordot állított fel, mivel immár 9 koefficienspontnál jár. Magyarország a 27. helyen zárt az idei koefficiens-ranglistán, megelőzve Szlovéniát, Lengyelországot és Romániát is.

A Vidi a nyári selejtezősorozatban és a csoportkör sorsolásakor mindvégig 4.25-ös koefficienssel került besorolásra, ez pedig azt jelentette, hogy egyedül a BL-kvalifikáció első körében számított a kiemeltek közé. A csoportkörbe jutással két pontot szerzett, a főtáblán pedig ötöt (a győzelem 2, a döntetlen 1 koefficienspontot ér, de a kettő nem adódik össze, hanem ha a csoportkörben kettőnél többet szerez, akkor azt veszik figyelembe). A következő idénynél a pontszámítást a 2014–2015-ös évaddal kezdik meg (mindig az előző öt szezon számít), így az azt megelőző idény 0.25 pontos eredménye már nem számít, így jön ki a 9 pont, amellyel a 2019–2020-as szezon sorsolását várhatja a csapat, ha ismét eljut a nemzetközi porondra.

A vidi.hu azt is kimutatta, hogy ez a 9 pont idén mennyit ért volna. A Bajnokok Ligájában nem sokat, hiszen a második selejtezőkörben a legalacsonyabb koefficienssel büszkélkedő Malmö 14-gyel állt a nyáron az Európa-ligában, a nem bajnoki ágon viszont a 3. fordulóban az utolsó helyen kiemelt ciprusi Apollon Limassolnak tíz pontja volt, vagyis az El-ben lehet esély kiemelésre, egy kedvezőbb sorsolásra az idei eredmények után.

Korábban még más volt a pontszámítási rendszer, de ha a mostani rendszerben számolunk, akkor az eddigi magyar csúcsot a DVSC érte el 2014-ben 8 ponttal (akkor a Loki 10.325 pontig jutott, de ahhoz akkor még az országkoefficienst is hozzáadtak, amit most a Vidinél már nem adtak hozzá).

Az adott évi országkoefficiens úgy alakul ki, hogy az adott ország összes, abban az évben indulócsapata által szerzett koefficienspontok összeadódnak, majd ezt a résztvevő együttesek számával elosztják – a magyar csapatok esetében néggyel.

Ezek a koefficienspontok nem azonosak a csapatok egyéni pontszámával, hanem az alábbi rendszer szerint osztják őket: selejtezős győzelem 1 pont;selejtezős döntetlen 0.5 pont; főtáblás győzelem 2 pont; főtáblás döntetlen 1 pont; BL-csoportkörbe jutás 4 pont. 2018–2019-ben a Vidi a selejtezők során kétszer nyert (Dudelange, Ludogorec), és öt döntetlent játszott (Dudelange, Ludogorec, Malmö kétszer, AEK), majd a főtáblán még kétszer nyert (PAOK), egyszer pedig döntetlent játszott (Chelsea) – az összeg így 9.5 pont. A másik három magyar induló együttesen 3.5-et gyűjtött (Honvéd 2, Újpest 1, Ferencváros 0.5). A 13-at néggyel osztva Magyarország összességében 3.25 pontot gyűjtött, amely az ötéves tabellán elfoglalt helyünkhöz képest előrelépés, hiszen amíg ott 33.-ak voltunk (és ez jövő nyárra sem fog változni), most a 27. helyen zártunk, megelőzve például Szlovéniát, Lengyelországot vagy éppRomániát. Ez az elmúlt öt esztendő legmagasabb értéke – emlékeztet a fehérvári klub hivatalos honlapja.

A MAGYAR CSAPATOK IDEI MECCSEI A NEMZETKÖZI PORONDON
MOL VIDI FC – BL-SELEJTEZŐK
F91 Dudelange (luxemburgi)–Mol Vidi FC 1–1
(
Mélisse 58., ill. Huszti 42.)
Mol Vidi FC–F91 Dudelange (luxemburgi) 2–1
(Lazovics 18., M. Scsepovics 58., ill. Couturier 54.)

Továbbjutott a Mol Vidi, 3–2-es összesítéssel.
Ludogorec (bolgár)–Mol Vidi FC 0–0
Mol Vidi FC–Ludogorec (bolgár) 1–0
(A. Hadzic 45.)
Továbbjutott a Mol Vidi, 1–0-s összesítéssel.
Malmö FF (svéd)–Mol Vidi FC 1–1
(Christiansen 62., ill. Nego 71.)

Mol Vidi FC–Malmö FF (svéd) 0–0
Továbbjutott
a Mol Vidi FC, 1–1-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.
Vidi FC (magyar)–AEK Athén (görög) 1–2
(Lazovics 68., ill. Klonaridis 35., Bakaszetasz 49.)

AEK Athén (görög)–Vidi FC 1–1
(Mantalosz 48. – 11-esből, ill. Nego (57.)
Továbbjutott az AEK, 3–2-es összesítéssel.
EL-CSOPORTKÖR
Vidi FC–BATE Boriszov 0–2 (Tuominen 27., Filipenko 85.)
Chelsea–Vidi FC 1–0 (Morata 70.)
PAOK–Vidi FC 0–2 (Huszti 12., Stopira 45.)
Mol Vidi FC–PAOK 1–0 (Milanov 50.)
BATE Boriszov–Mol Vidi FC 2–0 (Szignyevics 22., M. Ivanics 85.)
Mol Vidi FC–Chelsea 2–2 (Ampadu 32. – öngól, Nego 56., ill. Willian 30., Giroud 75.)
BP. HONVÉD – EL-SELEJTEZŐK
Rabotnicski (macedón)–Bp. Honvéd 2–1
(P. Petkovszki 34., Sarkoszki 60., ill. Nagy G. 45+1.)

Bp. Honvéd–Rabotnicski (macedón) 4–0 (Holender 6., 16., Danilo 63., 84. – az elsőt 11-esből)
Továbbjutott a Bp. Honvéd, 5–2-es összesítéssel.
Bp. Honvéd–Progres Niederkorn (luxemburgi) 1–0
(Baráth 82.)

Progres Niederkorn (luxemburgi)–Bp. Honvéd 2–0
(De Almeida 21., Marques 84.)

Továbbjutott a Progres Niederkorn, 2–1-es összesítéssel.
ÚJPEST FC – EL-SELEJTEZŐK
Neftci (azeri)–Újpest FC 3–1
(B. Dabo 24., 72., Mahmudov 92., ill. Nagy D. 9.)

Újpest FC–Neftci (azeri) 4–0
(Litauszki 19., Szankovics 21., Zsótér 50., Nwobodo 65.)

Továbbjutott: az Újpest, 5–3-as összesítéssel.

Sevilla (spanyol)–Újpest FC 4–0
(J. Navas 7., Ben Yedder 32. – 11-esből, Sarabia 44., F. Vázquez 92.)

Újpest FC–Sevilla (spanyol) 1–3
(Zsótér 77., ill. Sarabia 35., 50., Muriel 83.)

Továbbjutott: a Sevilla, két győzelemmel, 7–1-es összesítéssel.
FERENCVÁROS – EL-SELEJTEZŐK

FTC–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 1–1
(Szpirovszki 61., ill. Atar 91.)

Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–FTC 1–0
(Atar 45+1.)

Továbbjutott: a Maccabi Tel-Aviv, 2–1-es összesítéssel.
BAJNOKOK LIGÁJA ADATBANK, 2018–2019
EURÓPA-LIGA ADATBANK, 2018–2019

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik