Stöger csapata jobban akart futballozni, mint Rebrové – ez lett a veszte

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.10.20. 11:44
null
A keddi meccsen Ryan Mmaee előtt adódott a legnagyobb ferencvárosi helyzet (Fotó: Szabó Miklós)
Eddig is érezhetők voltak ugyan kisebb különbségek az előző idényben Szerhij Rebrov irányította Ferencváros és a mostani évadban Peter Stöger vezette csapat játéka között, de a két gárda felfogásbeli eltérését a legjobban talán a Celtic elleni, két glasgow-i mérkőzés, a tavaly 2–1-re megnyert és az idén 2–0-ra elveszített találkozó statisztikáinak összevetéséből olvashatjuk ki.

 

Induljunk onnan, amit Peter Stöger, a Ferencváros vezetőedzője is nyilatkozott a Celtic elleni keddi, 2–0-ra elveszített mérkőzés után: „Úgy látszik, ezeken a találkozókon hiányzik belőlünk a minőség.” Kicsit úgy járt kedden a Ferencváros Skóciában, ahogy az őszi, vesztes vb-selejtezőkön a magyar válogatott: amíg az erejéből, koncentrációjából tellett, addig egyenlő ellenfélnek bizonyult, de a második félidőben hiába próbált támadni, egyre több volt a hiba, a labdavesztéseket pedig megbüntette az ellenfél.

Persze Stögernek abban igaza van, hogy ezen a szinten, vagyis az európai csoportkör szintjén az ellenfelekhez képest a Ferencváros keretéből már hiányzik az a minőség, hogy egy még mindig jóval értékesebb kerettel rendelkező Celtic otthonában végig egyenlő partnernek bizonyuljon, a saját játékát tudja játszani. Ahogy a magyar válogatott sem tud egyenlő partnere lenni egy angol válogatottnak, de a Ferencváros korábbi vezetőedzője, Szerhij Rebrov is többször arra panaszkodott az előző években, hogy nincsenek olyan játékosai, akik korábban nemzetközi porondon szerepeltek. Mégis győzni tudott tavaly a Ferencvárossal Skóciában, pedig az akkori meccskeretből kilencen most is Peter Stöger rendelkezésére álltak, ráadásul Ryan Mmaee személyében egy remek csatárral bővültek is a lehetőségek, még ha a tavalyi kulcsemberek közül például Ihor Haratin hiányzott is a középpályáról. Összességében tehát Rebrov csapata sem képviselt jobb minőséget, de mégis összejött a bravúr, ahogy összejött legutóbb a magyar válogatottnak is Londonban, azzal, hogy nem a saját játékát akarta játszani, hanem maximálisan az ellenfél futballjának elrontására rendezkedett be.

A keddi meccs előtt az angol sajtóban a magyar futball szakértőjeként nyilatkozó újságíró, Tomasz Mortimer beszélt arról, hogy Rebrov tavalyi bunkerfocijához (tegyük hozzá, azt nagyban befolyásolta a korán megszerzett vezetés is) képest Stögertől egy nyitottabb, kockázatvállalóbb Ferencvárosra számít. Nos, ezt tökéletesen igazolta is a mérkőzés, amelyen az FTC valamennyivel többet birtokolta a labdát, mint tavaly (2020: 32; 2021: 38 százalékban), több passza, illetve több pontos passza volt (2020: 340/260; 2021: 356/278), nagyobb arányban nyerte a párharcait (2020: 39, 2021: 43 százalék) és kétszer annyi lövéssel próbálkozott (2020: 4, 2021: 8), amelyből hatot a tizenhatoson belülről jegyzett, míg tavaly csak kettőt.

Más kérdés, hogy míg tavaly a négy lövésből kettő találta el a kaput, idén nyolcból kettő, és amíg tavaly mindkettőből gól született, idén egyből sem. Pedig idén a helyzetek minőségtét mutató xG alapján nagyobb lehetőségei voltak a Fradinak, mint tavaly (2020: 0.35; 2021: 1.1), mégsem sikerült gólt szerezni. Tehát a kevesebb lehetőségből sokkal hatékonyabb, koncentráltabb volt a magyar bajnok a kapu előtt 2020-ban.

A nagyobb támadókedv, nyitottabb játék mellett pedig a védekezés sem volt annyira hatékony, mint tavaly. Kevesebb szerelést mutattak be a ferencvárosiak (2020: 13; 2021: 8) és kevesebb labdát is szereztek a meccsen (2020: 53; 2021: 46).

A számok tehát azt mutatják, hogy a Ferencváros, bár ugyanúgy négy védővel, három belső középpályással és három támadóval állt fel, mint tavaly, idén többet támadott, többet kockáztatott, viszont a nyitottabb játék mellett már nem volt olyan zárt a csapat védekezése, és mivel a támadójáték sem volt annyira hatékony, mint 2020-ban, így ennek a glasgow-i meccsnek 2–1-es győzelem helyett 2–0-s vereség lett a vége.

A 2020-AS ÉS A 2021-ES MÉRKŐZÉS ÖSSZEHASONLÍTÓ STATISZTIKÁI
Celtic–FTC 1–2 Celtic–FTC 2–0
Labdabirtoklás 68–32% 62–38%
Passz/ pontos passz 776/691 (89%)–340/260 (76%) 713/643 (90%) – 356/278 (78%)
Lövés/kaput eltaláló 25/7–4/2 18/8–8/2
Szerelések 8–13 9–8
Labdaszerzések 63–53 41–46
Megnyert párharcok aránya 61–39% 57–43%

Adatok forrása: uefa.com, InStatFootball és fotmob.com

A 2021-ES MECCS
EURÓPA-LIGA

G-CSOPORT

3. FORDULÓ

Celtic (skót)–
Ferencváros 2–0 (0–0)

Glasgow,
Celtic Park, 53 000 néző. Vezette: Kehlet (dán)
CELTIC:
Hart – Ralston, Carter-Vickers, Starfelt, Montgomery (L. Scales, 75.) – C. McGregor, Turnbull – Abada (Jakumakisz, 71.), Rogic (Bitton, 71.), Jota – Furuhasi (M. Johnstone, 86.). Vezetőedző: Ange Postecoglou
FTC:
Dibusz – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Civic – Laidouni (Somália, 66.), Vécsei – Uzuni, Nguen (Mak, 83.), Zachariassen (Loncar, 66.) – R. Mmaee. Vezetőedző:Peter Stöger
Gólszerző:
Furuhasi (57.), Vécsei (81. – öngól)

A 2020-AS MECCS
BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
CELTIC (skót)–FERENCVÁROS 1–2 (0–1)
Glasgow, Celtic Park, zárt kapuk mögött. Vezette: Lindhout (holland)
CELTIC: Barkasz – Elhamed (J. Frimpong, 78.), Jullien, Ajer, G. Taylor – S. Brown, C. McGregor – Forrest (Ajeti, 78.), Christie, M. Elyounoussi – Ntcham. Vezetőedző: Neil Lennon
FTC: Dibusz – Botka, Kovacevic, Blazic, Civic – Sigér D., Haratin, Somália – Nguen (Skvarka, 80.), Isael (Boli, 71.), Uzuni (Dvali, 86.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Christie (53.), ill. Sigér D. (7.), Nguen (75.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik