PL: Az Arsenal miattam lett veretlenül bajnok – Van Nistelrooy

Vágólapra másolva!
2022.10.20. 10:58
null
Az ominózus jelenet az Arsenal ellen, 2003-ból (Fotó: Getty Images)
Szívélyes fogadtatásra számít csütörtök este a PSV Eindhoven vezetőedzője, Ruud van Nistelrooy az Arsenal elleni, idegenbeli labdarúgó Európa-liga-csoportmeccsen: a holland szakember azzal viccelődött a legutóbbi sajtótájékoztatóján, hogy az „ágyúsok” miatta lettek veretlenül bajnokok 2004-ben.

Ruud Van Nistelrooy a Manchester United játékosaként a Premier League történetének egyik legemlékezetesebb momentumát hozta össze 2003-ban, amikor a 94. percben 0–0-s állásnál tizenegyest hibázott az észak-londoniak ellen – Arsene Wenger csapata az idény végén többek között ennek is köszönhetően lett veretlenül bajnok, ezzel történelmet írva. A PSV csütörtök este vendégszerepel az Emirates Stadionban, a 46 éves tréner ennek kapcsán tartott múltidézést a meccset felvezető El-sajtótájékoztatón:

„Arra számítok, hogy szívesen látnak majd engem. Azzal, hogy kihagytam a büntetőt, megőriztem a veretlenségüket – válaszolt viccesen újságírói kérdésre. – A meccs után rendkívül csalódott voltam, hiszen úgy készültünk az összecsapásra, hogy az sorsdöntő lehet a végelszámolásnál. Hatalmas volt a nyomás, ugyanakkor a pályafutásom angliai szakaszát nemcsak ez a pillanat határozza meg, hanem az öt teljes idényem. Szívesen emlékszem vissza a Manchester Unitednél töltött időszakomra, amelyhez az Arsenal elleni csaták is hozzátartoznak.”

Van Nistelrooy csapata jelenleg a második helyen áll az El-csoportjában, amelynek élén az Arsenal áll, méghozzá százszázalékos teljesítménnyel.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
A-CSOPORT
A 2. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
19.00:
Arsenal (angol)–PSV Eindhoven (holland) (Tv: RTL+)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Arsenal 3 3 0 0 6–1 +5 9
2. PSV 3 2 1 0 11–2 +9 7
3. Bodö/Glimt 4 1 1 2 3–6 –3 4
4. Zürich 4 0 0 4 3–14 –11 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik