Nikolics: Ki kell használnunk a helyzeteinket!

Vágólapra másolva!
2012.09.20. 12:37
null
Nikolics a Genk védőin is átverekedné magát (Fotó: Németh Ferenc – archív)
Nikolics Nemanja kevés helyzetből is tud gólt szerezni. A támadóra nagy feladat vár csütörtökön Genkben az Európa-liga csoportmérkőzésén, hiszen előfordulhat, hogy nem lesz sok lehetőségük a piros-kékeknek a gólszerzésre. A csatár szerint nincs ebben semmi különös, stabilnak kell lenni hátul és koncentrálni elöl.

Ha a Videotonból valakinek jól megy Belgiumban, az Nikolics Nemanja. A csatár két gólt szerzett a Gent elleni idegenbeli selejtezőn, vagyis főszerepet játszott a piros-kékek továbbjutásában. Ráadásul a támadó a hazai meccsen is gólt lőtt, így már-már belgaspecialista.

„Nagyon örültem, amikor itthon a gólommal legyőztük a Gentet, idegenben meg kettőt lőttem és hárommal nyertünk, márpedig ez az eredmény önmagáért beszél – elevenítette fel a közelmúlt történéseit a támadó a Nemzeti Sportnak. – Nagyon szép emlékeink vannak Belgiumból, azonban a Gent elleni továbbjutás már a múlt, csütörtökön új sorozat kezdődik. Nem akarunk beragadni a rajtnál, pont vagy inkább pontok kellenek az első meccsen. Ugyanolyan fegyelmezettnek kell lennünk, mint eddig a selejtezőkben, és akkor nem lehet gond.”

A Videoton eddigi szerepléséhez valóban szükség volt a fegyelemre, valamint a szinte tökéletes helyzetkihasználásra, jelzésértékű, hogy a székesfehérváriak minden harmadik, kaput eltaláló lövése, fejese gólt eredményezett.

„Ha már a Gentről beszéltünk: itthon egyből egy, kint pedig kettőből kettő volt a góllövési mutatóm, ráadásul értékes gólok voltak, de ez nem rajtam múlt, hanem a csapat szervezettségén – folytatta a csatár. – Ha hátul minden rendben van, ha az ellenfél nem talál rajtunk fogást, ha nincs rés a védelmen, nem lehet baj. Ebben az esetben nekünk is könnyebb a dolgunk elöl. Az eddigi meccseken nem sok helyzetük volt az ellenfeleinknek, az talán még Európában is ritkaság, hogy egy csapat egyetlen kapott góllal eljusson a selejtezőből a csoportkörbe.”

Sokaknak nem tetszik a Videoton játéka, mert nem látványos – ellenben igencsak hatékony. A piros-kékek eddigi három ellenfele kiemelt volt a sorozatban, azaz jobb együttesként tartotta számon az UEFA a pozsonyi Slovant, a Gentet és a török Trabzonsport is. Vagyis a Vidinek kellett alkalmazkodnia.

„Azt minden meccsünk előtt tudtuk, hogy nem lesz sok helyzetünk, ezért a biztonságra kellett törekednünk valamennyi eddigi mérkőzésünkön, s lám, nem is volt lehetőségük az ellenfeleknek. Azt öt szerzett gól hat meccsen pedig nem olyan rossz arány. Persze nem könnyű a kevés helyzetből egyet mindig értékesíteni, de azokban a pillanatokban nagyon kell koncentrálni. Minden helyzetet ki kell használni, mert nem tudjuk, mennyi lesz belőle. A kis lehetőséget is meg kell becsülni, mert az ellenfelek sem nagyon hibáznak hátul. Ehhez az kell, hogy az eddigiekhez hasonlóan mentálisan jó állapotban legyünk.”

Az eddigi hat meccsen két győzelem, négy döntetlen és 5–1-es gólkülönbség a Videoton mérlege, és ha ez hasonló maradna a következő hat meccsen, szinte biztosan továbbjutna a csapat.

„Ez bizony jó eredménysor lenne a csoportmeccsek végén is. A helyzet azonban nem egyszerű – igaz, eddig sem volt az. A Genk, a Basel és a Sporting folyamatosan nemzetközi kupában szerepelt az elmúlt években. Ezen a szinten már nincs könnyű ellenfél, úgyhogy azt mondom, most semmi más nem számít, csak a Genk elleni találkozó.”

Megtévesztő lehet, hogy a Genk a bajnokságban rosszabbul áll, mint a korábban már kiejtett Gent: a Videoton csütörtöki ellenfele veretlen, de sok döntetlent játszott eddig. Vagyis igencsak stabil futballt mutat be, hasonlót, mint a Videoton.

„Elemeztük az ellenfelet, alaposan felkészülünk, de hogy mivel találjuk magunkat szembe Genkben, az csak a mérkőzésen derül ki. Bennem nincs félsz, nem aggódom, mert eddig minden pontosan úgy történt, ahogy azt a szakmai stáb tagjai előrevetítették nekünk az öltözőben. Az biztos, hogy a Genk támadófutballt játszik, hazai pályán meg végképp motivált lesz, mindenképpen nyerni akar. Nekünk fegyelmezetten, higgadtan, jól kell futballoznunk, és ami talán a legfontosabb, kevés helyzetünket ki kell használnunk.”

A 21.05 órakor kezdődő Genk–Videoton összecsapásról élő, szöveges tudósítással és folyamatosan frissülő cikkel jelentkezünk.

EURÓPA-LIGA
G-CSOPORT, 1. FORDULÓ
KRC GENK (belga)–VIDEOTON (magyar)
Genk, Cristal Arena, 21.05 (Tv: Story4). V: Duhamel (francia)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
GENK: Van Hout – Koulibaly, Hamalainen, Simaeys, Dani Fernández – Gorius, Hyland, Buffel, Joseph-Monrose – Vossen, De Ceulaer. Vezetőedző: Mario Been
VIDEOTON: M. Bozsovics – Brachi, Vinícius, Caneira, Stopira – Renato Neto – Gyurcsó, Tóth B., Sándor Gy., Oliveira – Nikolics N. Vezetőedző: Paulo Sousa

 

EURÓPA-LIGA – A MAI PROGRAM
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Udinese (olasz)–Anzsi Mahacskala (orosz) 19.00
Young Boys (svájci)–Liverpool (angol, GULÁCSI PÉTER) 19.00 (Tv: Digi Sport2)
B-CSOPORT
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)–Atlético Madrid (spanyol) 19.00
Plzen (cseh)–Académica (portugál) 19.00
C-CSOPORT
AEL Limassol (ciprusi)–Mönchengladbach (német) 19.00
Fenerbahce (török)–Marseille (francia) 19.00
D-CSOPORT
Bordeaux (francia)–FC Bruges (belga) 19.00
Marítimo (portugál)–Newcastle (angol) 19.00
E-CSOPORT
Köbenhavn (dán)–Molde (norvég) 19.00
Stuttgart (német, HAJNAL TAMÁS)–Steaua Bucuresti (román) 19.00 (Digi Sport1)
F-CSOPORT
Dnyipro (ukrán)–PSV (holland) 19.00
Napoli (olasz)–AIK (svéd) 19.00
G-CSOPORT
Genk (belga, KÖTELES LÁSZLÓ)–VIDEOTON (magyar) 21.05 (Tv: Story4)
Sporting (portugál)–Basel (svájci) 21.05

H-CSOPORT
Internazionale (olasz)–Rubin Kazany (orosz) 21.05 (Tv: Digi Sport1)
Partizan (szerb)–Neftci (azeri) 21.05 (Tv: RTS1)
I-CSOPORT
Bilbao (spanyol)–Ironi Kirjat Smona (izraeli, LENCSE LÁSZLÓ) 21.05
Lyon (francia)–Sparta (cseh) 21.05
J-CSOPORT
Maribor (szlovén)–Panathinaikosz (görög) 21.05
Tottenham (angol)–Lazio (olasz) 21.05 (Tv: Digi Sport2)
K-CSOPORT
Leverkusen (német)–Metaliszt (ukrán) 21.05
Rapid (osztrák)–Rosenborg (norvég) 21.05 (Tv: ORF1)
L-CSOPORT
Twente (holland)–Hannover (német, HUSZTI SZABOLCS) 21.05
Levante (spanyol)–Helsingborg (svéd) 21.05

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik