Kirakatcsapat vár a Vidire az El-selejtezőben

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2012.06.25. 22:16
null
El-gólt ünnepel a Slovan: a Videoton ellenfelének van bőven kupatapasztalata (Fotó: Imago)
Közép-európai topcsapat létrehozása a cél a Slovan Bratislavánál, a Videoton Európa-liga-selejtezős ellenfelénél – azaz a székesfehérváriak egy hozzájuk hasonlóan ambiciózus klubbal csapnak össze a kvalifikáció második körében.

A Videoton labdarúgó El-selejtezőbeli ellenfele, a szlovák Slovan Bratislava klubvezetői szinten sincs híján nemzetközi tapasztalatoknak, hiszen a 2005-ös, a Bajnokok Ligája csoportkörében hat pontot gyűjtő pozsonyi Artmediától a tulajdonoson át a létesítmény-igazgatóig többen is áttették székhelyüket a „Disznólegelőre” (Pasienky). A stadion érdekes módon a parkolópályára került patinás városi rivális, az Inter Bratislava egykori otthona volt.

Ivan Kmotrík klubtulajdonos célja egy közép-európai topcsapat kialakítása volt, 2006-ban például a Nemzeti Sportnak is így nyilatkozott a Ferencvárossal kapcsolatban. A magyarul is jól kommunikáló üzletember a Slovan megszerzésével célt ért – a csapat legalábbis már megvan, most már „csak” közép-európai élklubbá kell tenni.

kerdes=Melyik csapat jut tovább?|opcio1=A Videoton|opcio2=A Slovan|
cikkertekelo_szavazas
Szavazás

Melyik csapat jut tovább?

A Videoton A Slovan

*/
mceBlockPasteEnd

Ami a csapat erejét illeti, Németh Jenő, a Somorján élő játékosügynök adott rövid jellemzést a Slovanról:

„Közép-európai léptékkel nézve roppant erős a Slovan, igazi kirakatcsapat, nem lesz egyszerű dolga magyar ellenfelének. Különösen, ha azt vesszük, hogy maradt a csatár Filip Sebo és ott van még a másik támadó Juraj Halenár is, aki szintén rendelkezik európai tapasztalatokkal. Ráadásul érkezett öt olyan labdarúgó, Lester Peltier, Nicolas Gorosito, Filip Hlohovsky, Michal Svec és Milos Obradovics személyében, akik szlovákiai viszonyok között bizony erősítésnek számítanak.”

A gyors középpályás, Lester Peltier transzfer-ügylete mérföldkő a szlovák labdarúgás történetében, hiszen a hazai piacon még nem fizettek ki annyi pénzt labdarúgóért, mint amennyit a 23 esztendős trinidadiért könyvelhetett el az AS Trencín.

Szlovákiai lapinformációk szerint az égszínkékek félmillió eurót sem sajnáltak a válogatott futballistáért, aki tizenegy góllal a Corgon Liga góllövőlistájának harmadik helyén végzett a 2011–2012-es idényben.

A szezon góllövőlistájának első három helyezettjéből kettő (Peltier és a 15 góllal második Halenár) a Slovanban van, míg a gólkirály Pavol Masaryk a nyáron szerződött az MTK ellenfeléhez, a Senicához.

MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ PÁRHARCOK AZ EURÓPAI KUPÁKBAN
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
2. SELEJTEZŐKÖR
DVSC–Skënderbeu (albán)
EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
1. SELEJTEZŐKÖR
BUDAPEST HONVÉD–Flamurtari Vlorë (albán, 4.)
MTK–Senica (szlovák, k.)
2. SELEJTEZŐKÖR
VIDEOTON–Slovan Bratislava (szlovák, 3.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik