Honvéd: megvan, az UEFA mikor hallgatja meg a klubot

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.09.11. 12:46
null
Balhés meccs várt Romániában a kispesti szurkolókra (Fotó: Sarkadi Bálint/honvedfc.hu)
A Budapest Honvéd a hivatalos honlapján jelezte, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szeptember 18-án, szerdán hallgatja meg a kispesti klub képviselőit személyesen a román Craiova elleni Európa-liga-selejtezős párharc során történtek kapcsán.

Mint ismert, a Honvéd botrányos körülmények között búcsúzott az El-selejtező idei kiírásától. A Craoiva elleni idegenbeli mérkőzésen Arnold Hunter játékvezető mellett hanggránát robbant, s nem tudta tovább ellátni feladatát. A játék hosszú percekig állt, a magyar együttes végül tizenegyesekkel kikapott, majd megóvta a mérkőzést, ám a szövetség elutasította az óvást.

Az UEFA a román csapatot három zárt kapus mérkőzésre, valamint 60 ezer euróra büntette meg, s a Honvéd sem úszta meg: 30 250 eurós bírságot kell fizetnie, továbbá a szövetség részleges stadionbezárással sújtotta a kispesti egyesületet.

A Honvéd vezetői személyes meghallgatást kértek a Romániában történtek miatt. Az UEFA egy hónappal a kispesti beadvány után válaszolt – szeptember 18-án várja a budapesti klub képviselőit, akik egy öttagú testület előtt ismertethetik a Honvéd álláspontját.

A Craiova kiesett az El-ből a következő körben, az AEK Athén jobbnak bizonyult nála.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik