Barcelona–Manchester United az El-nyolcaddöntőbe jutásért

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.11.07. 12:52
null
Akárcsak nyáron, megint Gera Zoltán húzta a csapatokat (Fotó: AFP)
Hétfő kora délután az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) székhelyén, Nyonban elkészítették az Európa-liga rájátszásának sorsolását: a slágermeccset az FC Barcelona és a Manchester United vívja. Schäfer András csapata, az Union Berlin az Ajaxszal játszik. Mint ismert, a Ferencváros csoportelsőként egyből a nyolcaddöntőbe jutott, így ellenfelet csak februárban kap, mégpedig ama csapatok közül, amelyeket most párba soroltak az úgynevezett playoffkörben. A Fradi akkor majd kiemelt lesz, de ez még a jövő zenéje – most ízlelgessük, kik milyen ellenfélen keresztül érkezhetnek meg a Groupama Arénába.

 

A döntő budapesti házigazdái képviseletében – akárcsak a csoportkör elkészítésekor – Gera Zoltán vett rész a sorsoláson, és rögtön kihúzta azt a párosítást, amelyet az érintett két klub alighanem a legkevésbé kívánt: az FC Barcelona és a Manchester United csak egymás rovására juthat be a nyolcaddöntőbe.

A sorozatot hatszor megnyerő Sevilla a korábbi BL-győztes PSV-t kapta, míg a másik holland óriásklubnak, az Ajaxnak Schäfer András csapata, az Union Berlin jutott.

A Juventus a francia Nantes-tal mérkőzik meg – a két klub között talán Didier Deschamps a leghíresebb kapocs, a jelenlegi francia szövetségi kapitány mindkettőben futballozott –, a Monaco német csatára, Kevin Volland pedig volt csapata, a Bayer Leverkusen ellen léphet pályára.

Akárcsak a Ferencváros, Sallai Roland (Freiburg) és Szalai Attila (Fenerbahce) klubja is ott van már a nyolcaddöntőben.

 

 

EURÓPA-LIGA
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT RENDEZENDŐ RÁJÁTSZÁS PÁROSÍTÁSA
FC Barcelona
(spanyol)–Manchester United (angol)
Juventus (olasz)–FC Nantes (francia)
Sporting (portugál)–FC Midtjylland (dán)
Sahtar Doneck (ukrán)–Rennes (francia)
Ajax (holland)–Union Berlin (német)
Bayer Leverkusen (német)–AS Monaco (francia)
Sevilla FC (spanyol)–PSV (holland)
Salzburg (osztrák)–AS Roma (olasz)
A mérkőzéseket február 16-án és 23-án játsszák le.

CSOPORTELSŐKÉNT MÁR OTT VANNAK A NYOLCADDÖNTŐBEN
Arsenal
(angol)
Betis
(spanyol)
Fenerbahce
(török)
Ferencváros
(magyar)
Feyenoord
(holland)
Freiburg
(német)
Real Sociedad
(spanyol)
Union Saint-Gilloise
(belga)

Ezek a csapatok a február 24-i sorsoláson tudják meg, ki lesz a következő ellenfelük. A csoportelsők kiemeltek lesznek, egymással nem játszhatnak – vagyis a playoffból érkezők közül kapnak ellenfelet –, és a nyolcaddöntő visszavágóját játsszák majd hazai pályán.

A TOVÁBBI PROGRAM KULCSDÁTUMAI
Sorsolás Játéknapok
Rájátszás a nyolcaddöntőbe jutásért
November 7.Február 16. és 23.
Nyolcaddöntő Február 24. Március 9. és 16.
Negyeddöntő Március 17. Április 13. és 20.
Elődöntő Március 17. Május 11. és 18.
DöntőMájus 31.
(Budapest, Puskás Aréna)

 

A modul betöltése néhány másodpercet igénybe vehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik