El: otthon kapott nagy verést a Milan; öngólokkal fordított az Arsenal

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.05. 22:55
null
Yusuf Yazici triplázott, a Lille legyőzte a Milant (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének 3. fordulójában a Milan hazai pályán 3–0-ra kikapott a Lille-től. Az Arsenal otthon 4–1-re fordított a Molde ellen. A Leicester City négy, a Hoffenheim öt góllal nyert, a Sparta Praha pedig idegenben intézte el a Celticet.

 

B-CSOPORT

A B-csoport rangadójára került sor az Emirates Stadionban, legalábbis az első két meccsen szerzett hat-hat pontot tekintve: az Arsenal a norvég Moldét fogadta. Az észak-londoniak kezdőjében mindössze két játékos (Bernd Leno és Willian) maradt meg az MU elleni győztes csapatból, Mikel Arteta több fiatalnak is bizalmat szavazott.

Lendületesen kezdett az Arsenal, már csak ennek fényében is meglepő, hogy a Molde szerzett vezetést: a félidő közepéhez érveMartin Ellingsenszánta rá magát lövésre 25 méterről, a labda pont Leno előtt pattant fel és így vágódott a jobb alsóba(0–1).

Az elmúlt mérkőzésekhez hasonlóan továbbra is akadozott az Arsenal támadógépezete, de így is eljutott lövésekig, valamint egy lesgólig az angol csapat, az egyenlítés azonban csak nem akart összejönni. A félidő hajrájában aztán fordult a kocka, már a ráadásban Eddie Nketiah használta ki a jobb szélen nyíló üres területet, és bár a beadás nem volt a legjobb, a menteni igyekvőKristoffer Haugena saját kapujába sodorta a labdát(1–1).

A szünet után feljebb kapcsolt az Arsenal, ám egy újabb öngól kellett a vezetés megszerzéséhez: ezúttal Joe Willock középre perdítésébe ért bele szerencsétlenülSheriff Sinyan(2–1).

A hátul széteső norvég védelem újabb megingásátNicolas Pépéhasználta ki Bukayo Saka beadása után, majd a hajrábanWillockis betalált, így Arteta együttese három fordulót követően százszázalékos, és akár a következő körben bebiztosíthatja a továbbjutást(4–1).

G-CSOPORT

A „rókák” a 21. percben szerezték meg a vezetést Kelechi Iheanacho góljával. A félidőben egygólos Leicester-előnnyel fordultak a csapatok, a második játékrészben azonban nem kegyelmezett az angol gárda a Bragának. A 48. percben ismét Iheanacho talált be, aztán szűk 20 perccel később egy szép egyérintős támadásból Dennis Praet volt eredményes. A kegyelemdöfést James Maddison vitte be az utolsó negyedórában, így a vége nagyon sima 4–0-es Leicester-győzelem lett.

H-CSOPORT

Írhatnánk, hogy az AC Milan nyert. Csakhogy nem lenne igaz. A Lille ugyanis jobb csapatnak bizonyult csütörtök este, mint az Olaszországban újra régi önmagát idéző milánói gigász. Hogy mennyivel? Három góllal. Még egy kicsit konkrétabban: egy Yusuf Yazicival. Ugyanis a vendégek mindhárom találatát a 23 esztendős török középpályás szerezte(0–3).

Ezzel a Lille már-már barcelonai magasságokba emelkedett. Legutóbb a katalán együttes volt képes arra, hogy egy nemzetközi kupamérkőzésen három gólt lőjön a Milannak a San Siróban. Akkor 3–2-es vereséget szenvedett az olasz együttes. Ezúttal csak örült volna a Milan annak, ha egy gólra fel tud zárkózni a hajrában.

Bár ebben vélhetően kevés öröme akad, érdekesség, hogy a Milan kilenc évvel ezelőtti és mostani kezdőcsapatában egy név megegyezett: Zlatan Ibrahimovicé.

A csoport másik meccsén a Celtic is belefutott a késbe: ezt a Sparta Praha fente meg. A vendéggárda Lukás Julis duplájával került előnybe az első félidőben, majd a 65. percben Leigh Griffits ugyan szépített, de Julis újabb gólja eldöntötte a találkozót. A 90. percben Ladislav Krejcí állította be az 1–4-es végeredményt.

A Lille hét ponttal a csoport élére ugrott, a Milan a második, a Sparta a harmadik helyen áll, megelőzve a Celticet.

EURÓPA-LIGA,CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ

A-CSOPORT
AS Roma (olasz)–CFR Cluj (Kolozsvár, romániai) 5–0 (Mhitarjan 2., Ibanez 24., Borja Mayoral 34., 84., Pedro 89.)
Young Boys (svájci)–CSZKA Szófia (bolgár) 3–0 (Mambimbi 2., 32., Szulejmani 18.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Roma 3 2 1 7–1 +6 7
2. Young Boys 3 1 1 1 5–3 +2 4
3. CFR Cluj 3 1 1 1 3–6 –3 4
4. CSZKA Szófia 3 1 2 0–5 –5 1

B-CSOPORT
Rapid Wien (osztrák)–Dundalk (ír) 4–3 (Ljubicic 22., Arase 79., M. Hofmann 87., Demir 90., ill. Hoban 7., McMillan 82., 90+6. – mind a kettőt 11-esből)
Arsenal (angol)–Molde (norvég) 4–1 (Haugen 45+1. – öngól, Sinyan 62. – öngól, Pépé 70., Willock 88., ill. Ellingsen 22.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Arsenal 3 3 9–2 +7 9
2. Molde 3 2 1 4–5 –1 6
3. Rapid Wien 3 1 2 5–6 –1 3
4. Dundalk 3 3 4–9 –5 0

C-CSOPORT
Slavia Praha (cseh)–Nice (francia) 3–2 (Kuchta 16., 71., Sima 43., ill. Gouiri 33., Ndoye 90+3.)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Bayer Leverkusen (német) 2–4 (Acolatse 11., 25., ill. Bailey 5., 75., Dadia 39. – öngól, Wirtz 88.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Slavia Praha 3 2
1 5–5 0 6
2. Leverkusen 3 2 1 10–5 +5 6
3. Nice 3 1 2 5–9 –4 3
4. Hapoel Beer-Seva 3 1 2 5–6 –1 3

D-CSOPORT
Benfica (portugál)–Rangers (skót) 3–3 (Goldson 2. – öngól, Rafa Silva 77., D. Nunez 90+1., ill. Diogo Goncalves 24. – öngól, G. Kamara 25., Morelos 51.)
Kiállítva: Otamendi (19., Benfica)
Lech Poznan (lengyel)–Standard Liege (belga) 3–1 (Skóras 14., Ishak 22., 48., ill. Lestienne 29.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Rangers 3 2 1
6–3 +3 7
2. Benfica 3 2 1 10–5 +5 7
3. Lech Poznan 3 1 2 5–6 –1 3
4. Standard Liege 3 3 1–8 –7 0

E-CSOPORT
Omonia Nicosia (ciprusi)–Granada (spanyol) 0–2 (Y. Herrera 4., L. Suárez 63.) (Tv:Digi Sport3)
Kiállítva: Duris (41., Omonia)
PAOK (görög)–PSV (holland) 4–1 (Schwab 47., A. Zsivkovics 56., 66., Colisz 58., ill. Zahavi 21. – 11-esből)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Granada 3 2 1
4–1 +3 7
2. PAOK 3 1 2 5–2 +3 5
3. PSV 3 1 2 4–7 –3 3
4. Omonia Nicosia
3 1 2 2–5 –3 1

F-CSOPORT
Real Sociedad (spanyol)–AZ Alkmaar (holland) 1–0 (Portu 58.)
HNKRijeka (horvát)–Napoli (olasz) 1–2 (Muric 13., ill. Demme 43., Braut 62. – öngól)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. AZ Alkmaar 3 2
1 5–2 +3 6
2. Napoli 3 2 1 3–2 +1 6
3. Real Sociedad 3 2 1 2–1 +1 6
4. Rijeka 3 3 2–7 –5 0

G-CSOPORT
Zorja Luhanszk (ukrán)–AEK Athén (görög) 1–4 (Kocserhin 81., ill. Tankovic 7., Mantalosz 34., Livaja 54., 81.)
Leicester City (angol)–Braga (portugál) 4–0 (Iheanacho 21., 48., Praet 67., Maddison 78.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Leicester City 3 3 9–1 +8 9
2. Braga 3 2 1 5–5 0 6
3. AEK Athén 3 1 2 5–6 –1 3
4. Zorja Luhanszk 3 3 2–9 –7 0

H-CSOPORT
Milan (olasz)–Lille (francia) 0–3 (Yazici 22., 55., 58. – az elsőt 11-esből)
Celtic (skót)–Sparta Praha (cseh) 1–4 (Griffiths 65., ill. Julis 26., 45., 77., Krejcí 90.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lille 3 2 1 9–3 +6 7
2. Milan 3 2 1 6–4 +2 6
3. Sparta Praha 3 1 2 5–8 –3 3
4. Celtic 3 1 2 4–9 –5 1

I-CSOPORT
Sivasspor (török)–Qarabag (azeri) 2–0 (Osmanpasa 11., Kayode 88.)
Villarreal (spanyol)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 4–0 (Bacca 4., 52., Álex Baena 71., Nino 81.) a heves esőzés miatt később kezdődött

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Villarreal 3 3 12–4 +8 9
2. Maccabi Tel-Aviv 3 2 1 3–5 –2 6
3. Sivasspor 3 1 2 6–7 –1 3
4. Qarabag 3 3 1–6 –5 0

J-CSOPORT
Ludogorec Razgrad (bolgár)–Tottenham Hotspur (angol) 1–3 (Keserü 50., ill. Kane 13., Lucas Moura 33., Lo Celso 62.)
Royal Antwerp (belga)–LASK (osztrák) 0–1 (Eggestein 55.)
Kiállítva: Holland (68., LASK)

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tottenham 3 2 1 6–2 +4 6
2. Royal Antwerp 3 2 1 3–2 +1 6
3. LASK Linz 3 2 1 5–6 –1 6
4. Ludogorec 3 3 5–9 –4 0

K-CSOPORT
Feyenoord (holland)–CSZKA Moszkva (orosz) 3–1 (Haps 63., Kökcü 71., Geertruida 72., ill. Senesi 80. – öngól)
Dinamo Zagreb (horvát)–Wolfsberg (osztrák) 1–0 (Atiemwen 76.)
Kiállítva: Taferner (45., Wolfsberg)

A K-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dinamo Zagreb 3 1 2 1–0 +1 5
2. Wolfsberg 3 1 1 1 5–3 +2 4
3. Feyenoord 3 1 1 1 4–5 –1 4
4. CSZKA Moszkva 3 2 1 2–4 –2 2

L-CSOPORT
Crvena zvezda (szerb)–Gent (belga) 2–1 (Kanga 12., Katai 59., ill. Odjidja-Ofoe 31.)
Hoffenheim (német)–Slovan Liberec (cseh) 5–0 (Dabbur 22., 30., Grillitsch 59., Sz. Adamjan 71., 76.)

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hoffenheim 3 3 11–1 +10 9
2. Crvena zvezda 3 2 1 7–4 +3 6
3. Slovan Liberec 3 1 2 2–10 –8 3
4. Gent 3 3 2–7 –5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik