„Érdemes álmodni” – az FTC feladja a leckét minden riválisának

VÉGH JÁNOSVÉGH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2022.10.28. 17:46
null
Márciusban folytathatja nemzetközi szereplését az FTC (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros–Monaco (1–1) Európa-liga-meccs után – a hazai válogatott mérkőzésekhez hasonlóan – értékeljük az élményeket, szubjektív, „ahogy mi láttuk” írásunkban.


A ferencvárosi B-közép tagjai kreatív élőképpel köszöntötték a pályára kivonuló kedvenceiket: a zöld-fehérek Formula–1-es autója az élen száguldott, a tükörben a Monaco és a Trabzonspor volt látható, míg a Crvena zvezdát lerobbant versenyautóként illusztrálták. Bátor húzás volt ez a szurkolóktól, hiszen korántsem volt biztos az FTC csoportgyőzelme és a hercegségbeli siker ellenére mégiscsak nehéz feladat várt a csapatra a francia élvonalban szereplő ellenfelével szemben.

Ha valaki a sorsolást követően azt mondja, már az 5. fordulóban megnyeri a csoportját az FTC, biztosan azt javasoltam volna neki, hogy kevesebb időt töltsön ábrándozással, illetve a futballhoz kapcsolódó videojátékokkal… A Monaco elleni döntetlen után a kapus Dibusz Dénes is úgy fogalmazott:előzetesen sokan aláírtuk volna a harmadik helyet”, ám rávilágított egy fontos dologra is: „megéri álmodozni, érdemes álmodni!”.

Az élőkép (a szerző felvétele)
Az élőkép (a szerző felvétele)

Csütörtök este a Groupama Arénában annak lehettünk tanúi, hogy nemcsak a drukkerek, hanem a játékosok is mertek nagyot álmodni. A Monaco hiába áll jobb képességű labdarúgókból – és az első félidőben még az is benne volt, hogy több gólt is szereznek a franciák –, a magyar bajnok akaraterőben egyértelműen ellenfele fölé nőtt. A lelátóról érkező, káprázatos hangerejű és intenzitású buzdítást a csapat nagy hajtással, okos és egységes játékkal hálálta meg.

A második félidőre feljavuló Ferencvároson látszott, hogy hisz a csodában, míg a Monacón az érződött, rutinfeladatként kívánja lehozni a budapesti mérkőzést. A maroknyi, ám lelkes vendégdrukkerek jóval többet beleadtak, mint a pályán a kedvenceik.

Kíváncsi lettem volna, hogy az a hangrobbanás, melyet Kristoffer Zachariassen egyenlítő gólja okozott, vagy a meccs végi zajos ünneplés a stadion hány kilométeres körzetében volt hallható – vélhetően azon fültanúk közül is jó páran rákerestek a telefonjukon, hogy mi történt a Groupama Arénában, akik nem követik olyan szorosan az együttes szereplését.

2004-ben élte meg legutóbb magyar csapat – a Debreceni VSC – a kupatavaszt. Remélem, egyrészt a következő hasonló sikerre nem kell ilyen sok időt várni, másrészt hogy egy idő múlva már nem a csoda kategóriájába esik, hanem rendszeressé válik egy-egy hasonló eredmény.

Ahhoz, hogy a Ferencváros hosszú távon is eredményes legyen, jót tenne, ha lenne néhány hazai riválisa, amely felzárkózik hozzá, s az itthoni keményebb versenyhelyzet mellett szintén valamelyik nemzetközi kupa főtábláján szerepelne. Ne feledjük, a klubok által gyűjtött UEFA-együtthatók mennek a közösbe: az FTC sikeréből más klubok is profitálnak, ahogy a zöld-fehérek is a többiekéből, s minél több eredményt mutatnak fel csapataink, annál könnyebb út vezet a későbbiekben a csoportkörökbe, bármelyik együttesünk számára.

A Ferencváros feladta a leckét, hogyan kell az európai összehasonlításban nem túl acélos NB I-es mezőnyből egy évről évre egyre nagyobb sikereket elérő kupacsapatot felépíteni, illetve az idény közben jövő váratlan pofonok (a Qarabag elleni hazai 1–3, vagy a Crvena zvezda elleni idegenbeli 1–4) ellenére is tovább küzdeni az álmokért. Sztanyiszlav Csercseszov gárdájának a csoportgyőzelem (és az Iváncsa...) jóvoltából márciusig nem lesz gondja a több fronton való szerepléssel sem – akkor pedig esély nyílik arra, hogy a Sevillával, vagy akár a Barcelonával csapjon össze.

1985-ben az Európa-liga-előd UEFA-kupában az oda-visszavágós döntőig menetelt a Videoton. Döntőt már biztosan rendeznek Magyarországon ebben a kiírásban is. Arra, hogy a Ferencváros odáig eljusson, lássuk be, továbbra is kicsi az esély, ám izgalmas abba belegondolni, hogy az FTC mindössze három párharcra van a finálétól – néhány éve még az is megugorhatatlan feladat volt egy magyar klubtól, hogy ugyanennyi fordulón át egyáltalán egy csoportkörös szereplést elérjen legalább. Ha Dibusz Dénesék továbbra is így küzdenek az álmaikért, látunk még csodát ebben az idényben.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
H-CSOPORT, 5. FORDULÓ
FERENCVÁROS–MONACO 1–1 (0–1)
Budapest,Groupama Aréna,20 517néző.Vezette:Jorgji (albán)
Ferencváros:Dibusz – Wingo, Botka, S. Mmaee, Pászka (Nguen, 65.) – Vécsei (Besic, 56.), Laidouni – Adama Traoré, Gojak (Marquinhos, a szünetben; Esiti, 90+1.), Zachariassen – R. Mmaee.Vezetőedző:Sztanyiszlav Csercseszov
Monaco:Nübel – Disasi, Maripán, Badashile – Vanderson (Diatta, 40.), Golovin, Mo. Camara, Yu. Fofana (Jean Lucas, 83.), Caio Henrique – Volland (Embolo, 83.), Ben Yedder.Vezetőedző:Philippe Clement
Gólszerző:Zachariassen (81.), ill. Ben Yedder (31.)

GÓLVIDEÓK ITT!

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS5311 8–8 010
2. Monaco5212 5–7–2 7
3. Trabzonspor52310–9+1 6
4. Crvena zvezda523 8–7+1 6

A csoportokban azonos pontszám esetén először az egymás elleni eredmények rangsorolnak, utána az összesített gólkülönbség.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik