El: Lovrencsicsék kikaptak, a Sevilla legyőzte a Podgoricát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.01. 23:05
null
Michu (fehérben) most is a Swansea vezéregyénisége volt (Fotó: Action Images)
Az Európa-liga harmadik selejtezőkörében már a topligák „küldöttei" is bemutatkoztak, és az Udinese, Sevilla, Saint-Étienne, Swansea City ötösnek nem okozott gondot ellenfele legyőzése, döntetlent ért el idegenben a Stuttgart. Jól ment az orosz csapatoknak is, a Lovrencsics Gergőt is bevető Lech Poznan viszont vereséget szenvedett a Zalgiris Vilnius otthonában.

A szlovák Trencín és a román Astra Giurgiu összecsapásával kezdődött a harmadik selejtezőkör. Az előző fordulóban az Omonia Nicosiát búcsúztató román csapat 3–1-re diadalmaskodott idegenben, így nyugodtan várhatja a hazai visszavágót. Az Astra már a nyolcadik percben vezetést szerzett Constantin Budescu révén. A játékvezető öt percet hosszabbított a találkozó végén, de ennek nem örülhettek a trencséniek, mivel Damian Baris a 95. percben megkapta a második sárga lapját.

Az előző fordulóban a DVSC-t búcsúztató Strömsgodset 2–1-es vereséggel kezdte a cseh Jablonec elleni párharcot a labdarúgó Európa-liga harmadik selejtezőkörében idegenben. A norvég csapat a 17. percben hátrányba került, amikor Karel Piták tizenegyesből volt eredményes, ám még a szünet előtt összejött az egyenlítés, amikor Vít Benes a saját kapujába talált. A hazaiak azonban a 91. percben Jan Vosahlík góljával megnyerték a meccset. A Godset magyar csatára, Kovács Péter végigjátszotta az összecsapást, és a 80. percben sárga lapot kapott.

A papírforma érvényesült a dán Randers és az orosz Rubin Kazany mérkőzésén, az évente eurótízmilliókért erősítő vendégek ugyanis egygólos előnyre tettek szert idegenben.

A lengyel internetes tudósítások szerint nem ment Lovrencsics Gergőnek Vilniusban, de csapattársai sem remekeltek a Zalgiris Vilnius elleni litvániai találkozón. Többet támadt a Lech Poznan, de mit sem ért vele, mert gólt csak a hazaiak szereztek: az első félidő legvégén Mantas Kuklis vette be a lengyel kaput. A magyar szélsőt a 61. percben cserélték be, Szimon Pawlowskit váltotta.

Megszenvedett a norvég Tromsö a luxemburgi Differdange ellen, hazai pályán csak egy találatot tudott elérni, de a horvát NK Rijeka is csak minimális előny megszerzésére volt képes a zsolnai MSK Zilina ellenében. Igaz, szívesen cserélt volna velük a Häcken, a svédekkel ugyanis kibabrált a Thun, főként a svájciak duplázó középpályása, a 23 esztendős Luca Zuffi.

Nem utazott már el a VfB Stuttgarttal a Botev Plovdiv elleni idegenbeli mérkőzésre Hajnal Tamás, akit el is adtak ma az Ingolstadtnak. Nélküle is jobban kezdtek a németek, mint a házigazda, a szünetig fölényben játszottak, majd a vezetést is megszerezték Vedad Ibisevic révén. Ezzel azonban messze nem ért véget a találkozó, a felébredt bolgárok egyenlítettek, majd a hajrá is az övék lett – gólt azonban már nem szereztek, a holland Romario Kortzorg mindkét helyzetét elpuskázta. Ilyen (elő)névvel azért legalább egyet illett volna belőni...

A Pandurii Targu Jiu a Hapoel Tel Avivot fogadta, és a román-izraeli összecsapás egy egyes döntetlenre végződött. A Budapest Honvédot könnyedén búcsúztató szerb Vojvodina a nyáron többek között Renato Civellivel, Sébastien Freyjel és Taye Taiwóval megerősített Bursasport látta vendégül. A Vojvodina most is két gólt rúgott otthonában, mint a Honvéd ellen, azonban a törökök is kétszer voltak eredményesek. Az utolsó gólt Taiwo szerezte a 90. percben.

Lovrencsics Gergőéknek nem ment a Zalgiris ellen (Fotó: eurosport.onet.pl)
Lovrencsics Gergőéknek nem ment a Zalgiris ellen (Fotó: eurosport.onet.pl)


A Fülöp Márton nyáron elengedő Aszterasz Tripolisz egyáltalán nem lehet elégedett a Rapid Wien elleni hazai döntetlennel, nem úgy a Standard Liege a maga görögországi portyájával, amely sikerrel zárult, a Xanthi kárára. Könnyedén nyert három góllal, sok-sok helyzetet kihasználatlanul hagyva a Saint-Étienne a moldovai Milsami Orhei ellen, Brandao vezérletével.

Megvillantotta oroszlánkörmeit Európában is a nyáron tovább erősödő Swansea City, Michu és Wilfred Bony vezérletével négyszer mattolták a Liberty Stadiumba látogató Malmö FF-t. A walesiek 18-szor rúgtak kapura, de a svéd kapusnak, Johan Dahlinnak csak háromszor kellett védenie a kimutatások szerint. Jelentős nemzetközi rutinnal bírt Antonio Di Natale, nem is úszta meg hálórezgetés nélkül vendégjátékát a bosnyák Siroki Brijeg, igaz, a 35 éves veterán kihagyott egy büntetőt is. Belefért ez az Udinesének, mint ahogy Luis Muriel duplázása után a hazai szépítés is.

Kikapott viszont Lengyelországban az FC Bruges, de az egygólos vereség miatt nem kell pánikolnia, ellenben a Hajduk Split szégyenkezhet amiatt, hogy elbukott odahaza a grúz Dila Gorival szemben, 22 kapura lövéssel is.

Hatalmas elánnal esett neki a transzferidőszakban rengeteget változó Sevilla a korábban a Videotont is búcsúztató Mladoszt Podgoricának, Carlos Bacca a 18. percben pedig hozzálátott, hogy feledtesse Álvaro Negredót. A vendégek érthető módon szinte csak a védekezésre koncentráltak, bár a szünet után Bozso Markovics góllal bosszanthatta volna a töméntelen helyzetet elrontó sevillaiakat. A spanyolok legközelebb a hajrában találtak be, büntetőből, Diego Perotti révén – egyébként a szintén csereként beállt Raul Rusescu és Jairo Samperio is góllal jeleskedhetett volna. A ráadás első percében Daniel Carrico megtette ezt helyettük: kényelmes előnyt szerzett tehát a Sevilla.

EURÓPA-LIGA, 3. SELEJTEZŐKÖR
1. MÉRKŐZÉSEK


Trencín (szlovák)–Astra Giurgiu (román) 1–3 (Holúbek 82., ill. Budescu 8., Tembo 49., Fatai 51.)
Petrolul Ploiesti (román)–Vitesse (holland) 1–1 (Grozav 84., ill. Reis 52. – 11-esből)
Ventspils (lett)–Maccabi Haifa (izraeli) 0–0
Dinamo Minszk (fehérorosz)–Trabzonspor (török) 0–1 (Paulo Henrique 41.)
Aktobe (kazah)–Breidablik (izlandi) 1–0 (Hajrullin 90. – 11-esből)
Jablonec (cseh)–Strömsgodset (norvég) 2–1 (Piták 17. – 11-esből, Vosahlík 91., ill. Benes 39. – öngól)
Qarabag Agdam (azeri)–Gefle (svéd) 1–0 (Reynaldo 89.)
FK Minszk (fehérorosz)–St. Johnstone (skót) 0–1 (MacLean 69.)
Csornomorec Odessza (ukrán)–Crvena zvezda (szerb) 3–1 (Riera 32., Dja Djédjé 38., Antonov 78. – 11-esből, ill. Szavicsevics 59.)
Randers (dán)–Rubin Kazany (orosz) 1–2 (Borring 61., ill. Torbinszkij 12., Rondón 42.)
Zalgiris Vilnius (litván)–Lech Poznan (lengyel) 1–0 (Kuklis 44.)
Tromsö (norvég)–Differdange (luxemburgi) 1–0 (Ondrásek 76.)
Häcken (svéd)–Thun (svájci) 1–2 (M. Ericsson 64., ill. Zuffi 33., 63.)
NK Rijeka (horvát)–MSK Zilina (szlovák) 2–1 (Sharbini 3., Kvrzic 59., ill. Majtan 74.)
Botev Plovdiv (bolgár)–VfB Stuttgart (német) 1–1 (Domovcsijszki 73., ill. Ibisevic 67.)
Kukësi (albán)–Metalurh Doneck (ukrán) 2–0 (Malacarne 6., Malota 84.)
Pandurii (román)–Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 1–1 (Nistor 4., ill. Lucas Sasha 29.)
Vojvodina (szerb)–Bursaspor (török) 2–2 (Vulicsevics 70., Oumarou 81., ill. Batalla 36. – 11-esből, Taiwo 90.)
Slovan Liberec (cseh)–FC Zürich (svájci) 2–1 (Rabusic 66., 81., ill. Chiumiento 5.)
Skoda Xanthi (görög)–Standard Liege (belga) 1–2 (S. Dié 36., ill. Bia 8., Bulot 74.)
Saint-Étienne (francia)–Milsami Orhei (moldovai) 3–0 (Brandao 3., 82., Cohade 21.)
Aszterasz Tripolisz (görög)–Rapid Wien (osztrák) 1–1 (Ziszopulosz 27., ill. T. Boyd 32. – 11-esből)
Swansea City (angol)–Malmö (svéd) 4–0 (Michu 37., Bony 55., 69., Pozuelo 86.)
Siroki Brijeg (boszniai)–Udinese (olasz) 1–3 (Coric 77., ill. Di Natale 16., Muriel 31.,39.)
Slask Wroclaw (lengyel)–FC Bruges (belga) 1–0 (Plaku 64.)
Motherwell (skót)–Kubany Krasznodar (orosz) 0–2 (I. Popov 52., 78.)
Estoril (portugál)–Hapoel Ramat Gan (izraeli) 0–0
Hajduk Split (horvát)–Dila Gori (grúz) 0–1 (Iluridze 24.)
Sevilla (spanyol)–Mladoszt Podgorica (montenegrói) 3–0 (Bacca 18., Perotti 82. – 11-esből, Carrico 90.)

A visszavágókat egy hét múlva, augusztus 8-án rendezik.

NSO-adatbank: eredmények, a magyar csapatok szereplése – a legfontosabb információk az Európa-liga selejtezőjéről!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik