El: Szivics gratulált a DVTK-nak, jó lecke volt ez nekik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.31. 23:11
A DVTK labdarúgócsapatát irányító Tomiszlav Szivics az FK Krasznodartól elszenvedett 5–1-es vereség után gratulált játékosainak, míg Oleg Kononov, az ellenfél vezetőedzője a debreceni Nagyerdei Stadion hangulatát emelte ki az Európa-liga-selejtezős mérkőzés után.

„Nagy a különbség a két csapat között, ezt tudtuk a meccs előtt is – nyilatkozta Tomiszlav Szivics a mérkőzést közvetítő M2-nek. – Az első félidőben taktikailag megtettük, amit elterveztük, a semmiből kaptunk két gólt, egyéni hibákból. A szünetben megtettük, amit lehetett, két védekező játékos helyett két támadót cseréltünk be, de egy ilyen csapat ellen nagyon nehéz. Kettő egynél még reménykedtünk, ám az utolsó húsz percben nem volt esélyünk. Tanulólecke volt nekünk, amire lehet építeni. Gratulálok a csapatomnak, mert odatette magát százszázalékosan. Szép, hogy idáig eljutottunk, innentől a bajnokságra koncentrálunk.”Tomiszlav Szivics a mérkőzést közvetítő M2-nek. – Az első félidőben taktikailag megtettük, amit elterveztük, a semmiből kaptunk két gólt, egyéni hibákból. A szünetben megtettük, amit lehetett, két védekező játékos helyett két támadót cseréltünk be, de egy ilyen csapat ellen nagyon nehéz. Kettő egynél még reménykedtünk, ám az utolsó húsz percben nem volt esélyünk. Tanulólecke volt nekünk, amire lehet építeni. Gratulálok a csapatomnak, mert odatette magát százszázalékosan. Szép, hogy idáig eljutottunk, innentől a bajnokságra koncentrálunk.”

„Nagyon tetszik a debreceni stadion, remek a hangulata, jó itt játszani. Rúgtunk öt gólt, megérdemelten nyertünk, pedig az ellenfél nagyon keményen harcolt” – mondta Oleg Kononov, az FK Krasznodar edzője.

„Megtudtuk, milyen az igazi futball. Élmény volt”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik