El: Szeretnénk, ha egész Magyarország büszke lenne ránk! – Esiti

Vágólapra másolva!
2022.11.03. 08:13
null
Anderson Esiti remekül hangolt a Trabzonspor elleni Európa-liga-mérkőzésre, a ZTE FC elleni bajnokin kiválóan helyezkedett a kapu előtt, és győztes gólt szerzett (FOTÓ: TÖRÖK ATTILA)
Anderson Esiti korábbi törökországi időszakából jól tudja, miként lehet megállítani a helyi sztárcsapatokat. A Trabzonspor otthonában mindenre elszánt szurkolók várnak a Ferencvárosra, remélhetőleg ezúttal nem lőnek a vendégcsapat buszára, ahogy azt már a múltban megtették…

A múlt keveredik a jelennel.

A Fekete-tenger partján fekvő Trabzont a Krisztus előtti nyolcadik században alapították, és bár egyes részein még most is ütött-kopott épületek sorakoznak, a belváros egészen más arcát mutatja. Az ország északi részén lévő város nem a nyugati turisták kedvenc célpontja, pedig a hegyes-dombos vidék, a kolostorok, az erődítmények, a tengerparti utak, a kikötők tündérmesébe illő látványosságot kínálnak. A múltról nekünk, magyaroknak is van emlékünk, Trabzon leghíresebb szülötte I. Szulejmán szultán, aki 1526-ban a mohácsi ütközetben vereséget mért a magyar királyi haderőre, nem sokkal később pedig győztesként vonult be Buda várába.

A mai trabzoniak persze másféle harcokat vívnak: a helyi szurkolók kifejezetten élvezik, hogy az utóbbi években szálkát jelentenek a nagy isztambuli hármas – Fener­bahce, Besiktas, Galatasaray – drukkerei szemében. Agresszióért sem mennek a szomszédba, néhány évvel ezelőtt az egyik fanatikus fegyverrel többször rálőtt a Fenerbahce reptér felé tartó buszára, a sofőr megsérült, a bajnokságot egy hétre felfüggesztették, de előfordult, hogy a Trabzon akkori elnöke, Ibrahim Haciosmanoglu egy döntetlen után az öltözőbe zárta a játékvezetőt, csak Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök telefonhívására engedte szabadon.

Szóval, a lényeg: csütörtök este a Ferencváros játékosainak (és a csapatot elkísérő drukkereknek) különleges atmoszférára kell felkészülniük. A több mint negyvenezer nézőt befogadó Senol Günes Stadionban végsőkig harcoló ellenfél, s az együttesét a lelátóról hangerővel, zászlókkal, füstbombákkal, petárdákkal buzdító szurkolótábor várja őket – a zöld-fehérek aligha bánják, hogy immár nyomasztó tét nélkül léphetnek pályára, hiszen csoportelsőként már továbbjutottak az Európa-ligában.

Az FTC középpályása, Anderson Esiti korábban futballozott Törökországban, 2021 januárjától a Göztepe futballistája volt, így van tapasztalata arról, mi vár a magyar bajnokra.

 

Ilyen a rálátás a Trabzon-szurkolók szektorából a pályára – félelmetes hangulat vár a ferencvárosiakra csütörtök este (FOTÓ: AFP)
Ilyen a rálátás a Trabzon-szurkolók szektorából a pályára – félelmetes hangulat vár a ferencvárosiakra csütörtök este (FOTÓ: AFP)

„Fél évet kölcsönben játszottam Törökországban – mondta lapunknak már Trabzon városában Anderson Esiti, a Ferencváros nigériai középpályása. – A Trabzonspor ellen is futballoztam, a mérkőzésnek egy egy lett a végeredménye, annak ellenére, hogy a rivális a második félidőben kiállítás miatt tíz emberrel játszott. Erős csapat a Trabzonspor, az egyik legjobb az országban. Szerettem annak idején Törökországban játszani, izgalmas az ország kultúrája, finomak az ételei, kellemes az időjárása.”

A nigériai futballista jó formában várja az összecsapást, a hétvégén győztes gólt szerzett a ZTE ellen 2–1-re megnyert bajnokin. Pedig nem a gólszerzés az erőssége, Magyarországra érkezése előtt pályafutása során mindössze egy gólt szerzett – éppen Törökországban.

„Védekező középpályásként a gól tőlem plusz, amolyan extra. Ám fejlődőképes vagyok, és ezt jól mutatja, hogy amióta a Ferencvárosba szerződtem, két gólt is szereztem, egyet az elmúlt idényben, egyet pedig most. Sok videófelvételt megnéztem, mi hiányzik ahhoz, hogy jókor érjek jó helyre a kapu előtt. A Zalaegerszeg ellen is a helyezkedésemnek köszönhettem a gólomat.”

A Ferencváros az Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában az eddig megszerzett tíz pontjával felszabadultan futballozhat, a tabella éléről már egyik riválisa sem taszíthatja le. Ez a biztos pozíció különösen jól jön, ha figyelembe vesszük a sok hiányzót: Eldar Civic mellett Adama Traoré, Franck Boli, Marquinhos és Amer Gojak is sérüléssel bajlódik, Muhamed Besic pedig sárga lapjai miatt hiányzik.
A Trabzonspornak ellenben a Ferencváros legyőzése sem jelentene biztos második helyet a csoportban, ha a Monaco hazai pályán felülkerekedik a Crvena zvezdán, a törökök akkor is csupán a harmadik – Európa-konferencialiga-folytatást érő – helyen végeznek.

NS-SZAKÉRTŐ: LISZTES Krisztián, az FTC korábbi 49-szeres válogatott középpályása
ÓRIÁSI EREDMÉNY, hogy az utolsó fordulóra már csoportgyőztesként készülhet a Ferencváros. Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy a játékosok a lehető legkomolyabban veszik a mérkőzést, s helytállnak Törökországban. A Trabzonspor négy nullára megverte otthon a Monacót, ez is mutatja, erős csapat, tovább akar jutni a csoportból, nem mellesleg visszavágna a budapesti vereségért. Kemény csata lesz, a szurkolók nagyszerű hangulatot varázsolnak majd a stadionba. Az elmúlt időszakban a bajnokságban és a kupában volt néhány rosszabb idegenbeli eredménye a Ferencvárosnak, ám biztos vagyok benne, ebből tanultak a játékosok, és mindenki éles lesz, hiszen mégiscsak Európa-liga-mérkőzésen lépnek pályára. A legfontosabb, hogy a Fradi a saját futballját játssza, s ha a fiúk kihozzák magukból a legtöbbet, nem lesz gond. Bizakodó vagyok, mert az Európa-ligában általában a legszebb arcát mutatta az együttes, ezt várom a Trabzonspor ellen is.

„Rajtunk semmiféle nyomás sem lesz – folytatta Anderson Esiti. – Az ellenfélnek támadnia kell, szüksége van a győzelemre, alighanem ennek szellemében kezdi a mérkőzést. A csoportgyőzelem ellenére sem engedhetjük meg magunknak a könnyelműséget, a Ferencvárossal szemben immár minden körülmények között nagyobb az elvárás. A törököknek a csütörtöki mérkőzés közben a csoport másik összecsapására is figyelniük kell, míg mi felszabadultan futballozhatunk. Jó érzés, hogy amíg a három másik csapat ölre megy a továbbjutást jelentő helyekért, mi nyugodtan érkezhettünk Törökországba. Agresszív, támadó szellemű ellenfélre készülünk, hátul alighanem sok munkánk lesz. Persze, nekünk is van tervünk a találkozóra. Szeretnénk, ha egész Magyarország büszke lenne ránk!”

A nigériai játékos a családjával együtt kitűnően érzi magát Budapesten, két kisfia – a nagyobbik négy-, a kisebbik kétéves múlt – szeret futballozni.

„A gyerekekkel sokat rúgjuk a labdát, de én semmit sem akarok rájuk erőltetni. A bajnokság utolsó fordulója után a családdal Belgiumba utazunk, ott van az otthonunk, majd én Afrikába is hazarepülök, hiszen a szüleim és a testvéreim közül sokan ott élnek. Négy bátyám és hat lánytestvérem van, szóval, van kit meglátogatnom...”

Anderson Esitinek lesz hová utaznia a tavaszi szezon során is, hiszen a Ferencváros az elmúlt három esztendő csoportkörös (két Európa-liga, egy Bajnokok Ligája) szereplését követően immár az egyenes kieséses szakaszban is szerephez jut. A törökországi mérkőzés után folytatása következik – 2023 márciusában…

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS53118–8010
2. Monaco52125–7–27
3. Trabzonspor52310–9+16
4. Crvena zvezda5238–7+16
Szerda délután még csendben edzett a Fradi – a zöld-fehérek labdarúgói tesztelhették, hogy a Senol Günes Stadionban milyen minőségű a játéktér
Szerda délután még csendben edzett a Fradi – a zöld-fehérek labdarúgói tesztelhették, hogy a Senol Günes Stadionban milyen minőségű a játéktér

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik