El-sláger: a Manchester Cityhez megy a Juventus

Vágólapra másolva!
2010.09.30. 13:46
null
Del Piero szerint a Juve az út elején tart – a Man. City ellen nehéz erőpróba vár a torinóiakra (Fotó: Action Images)
Huub Stevens, a Red Bull Salzburg vezetőedzője azt mondta a sorsolás után: az A-csoport mezőnye a Bajnokok Ligájába is beleillene, és tény: a Manchester City–Juventus összecsapás slágernek ígérkezik az Európa-ligában. Igen jónak ígérkezik a Dortmund–Sevilla meccs is, Juhász Roland csapata, az Anderlecht a Hajduk Splithez látogat, Huszti Szabolcs együttese, a Zenit az AEK Athént fogadja.

 

A-CSOPORT

C-CSOPORT
A Gent még sosem nyert francia együttes ellen, a Lille még sosem kapott ki belgától – a papírforma a széria folytatását ígéri. A csoport két győzelemmel rajtoló csapata, a Sporting CP és a Levszki Szófia Lisszabonban találkozik. A Levszki legutóbb az 1965–1966-os idényben járt a portugál fővárosban európai kupameccsen, ki is kapott az Eusébio-féle nagy Benficától. Meglepő lenne, ha most a bolgárok ponttal távoznának.

A City of Manchester Stadionba illusztris vendég érkezik, bár a házigazdák szurkolói jobban örülnének, ha egyszer BL-mérkőzésen is elmondhatnák ezt. A Juventus az 1976–1977-es UEFA-kupában már összecsapott a Manchester Cityvel, akkor a Giovanni Trapattoni vezette olaszok kikaptak a Maine Roadon (a City régi stadionjában), de végül továbbjutottak. Luigi Delneri figyelmeztette a torinóiakat: még ne az Inter elleni vasárnapi bajnoki rangadóra koncentráljanak, oldják meg előbb a manchesteri feladatot.

„Egyelőre csak a City elleni mérkőzés érdekel, nem az azt követő, és a játékosokat is arra kértem, hogy erre koncentráljanak. Megnézzük, mennyit tudunk javulni, mennyire tudjuk javítani a hibáinkat. Az európai klubfutball egyik fontos szereplőjével csapunk össze, remélem, szórakoztató meccs lesz, és jó teljesítményt nyújtunk” – nyilatkozta az olasz tréner. Delneri otthon hagyta a bokasérülése után felépülő Amaurit, fontos szerepet kaphat viszont Alessandro Del Piero.

D-CSOPORT

A Dinamo Zagreb nagyon jó rajtot vett a Villarreal legyőzésével, de ha története során Görögországba látogatott, mindig simán elverték – a zágrábiak most a PAOK otthonába, a Tumbába pontért utaznak.

A másik meccsen a papírforma a Villarreal mellett szól: a spanyol csapat rendkívül erős otthon az európai kupákban, és kerete is jobb az FC Bruges-énél.


„Nincs mese, nyernünk kell, mert nem hinném, hogy 10 pontnál kevesebbel tovább lehet jutni. Tisztában vagyunk a meccs fontosságával, mindent kiadunk magunkból” – mondta a jó formában levő „sárga tengeralattjáró” vezetőedzője, Juan Carlos Garrido.

„Nagyon nehéz lesz, mert a City remek állapotban van, ráadásul Angliában mindig kőkemények a meccseink. A manchesteriek rengeteg pénzt fektettek be a csapatba, és kitűnő a keretük. Mi az út elején vagyunk egy újjáépülő gárdával, remélem, az eredményeink egyre javulnak majd” – mondta a veterán csatárklasszis.

„Nem ez az utóbbi idők legjobb Juvéja, az biztos. Nehéz időszakon mennek át, de így is veszélyes csapatot alkotnak. Nehéz lesz területet találni az akciókhoz, de a kreatív játékosaink megoldhatják ezt a problémát. A csapatunk ereje a remek keretben rejlik, minden versenysorozatban versenyképesek akarunk lenni” – vélekedett a Juventusról Patrick Vieira, a Man. City védekező középpályása. A City-menedzser Roberto Mancini mérlege negatív a Juventus ellen (3–4–5, 12 mérkőzésen), ezen szeretne javítani.

„Nekünk is fejlődnünk kell, akárcsak a Juvénak, és nekünk is időre van szükségünk ehhez. Fontos hetünk van, a Chelsea legyőzése után meg kellene vernünk a Juventust, aztán jöhet a Newcastle. Két nagyon nehéz meccs” – nyilatkozta.

E-CSOPORT

A posztszovjet dominanciájú csoportban a Dinamo Kijev otthonából értékes ponttal távozó BATE Boriszov az AZ ellen folytatná a jó szereplést.

 

A hollandok három éve nem nyertek idegenben európai kupameccset, persze még mindig jobban állnak, mint a Dinamóval játszó Sheriff – moldovai csapat ugyanis még sosem vert meg ukránt… Fehéroroszországban háromesélyes az összecsapás, az viszont meglepő lenne, ha a Dinamo nem javítana Tiraspolban.  

A csoport másik meccsén a Juventus elleni 3–3-ra építene a lengyel Lech Poznan, amely minden bizonnyal a kezdőben veti be a torinóiaknak hármat vágó Artjoms Rudnevset. A poznaniaknál az okozhatott nyugtalanságot, hogy edzőjüket, Jacek Zielinskit a lengyel bundaügyeket vizsgáló ügyész megvesztegetéssel vádolta meg (igaz, az ügyhöz a Lechnek nincs köze). Érdekesség, hogy a poznaniak még gólt sem lőttek a 2010–2011-es szezonban otthon az európai kupaküzdelmek során!

B-CSOPORT

A címvédő Atlético Madrid rosszul kezdett, kikapott az Arisz Szaloniki otthonában – ha nem is papírforma ez, de tény, az Arisz még veretlen európai kupatörténelme során hazai pályán. Most a madridiak a Leverkusen ellen nem engedhetnek meg maguknak újabb botlást.

„A csapat jó irányba tart, a Zaragoza ellen aratott győzelem fontos volt. A védelem szilárd, rengeteget dolgoztunk, és ki akarjuk javítani a görögországi vereséget. Az első perctől kezdve éreztetnünk kell a Leverkusennel, hogy három pontot akarunk szerezni” – mondta az Atlético középpályása, Fran Mérida.

A Bayer edzője, a spanyolországi tapasztalatokkal is rendelkező Jupp Heynckes magabiztosan nyilatkozott.

„Nyerni jöttünk ide, a csapatom képes felvenni a versenyt, én pedig ismerem a spanyol futballt. Az Atlético kitűnően megszervezett, kreatív és jól védekező együttes, de képesek vagyunk legyőzni.”

 

H-CSOPORT

A dán OB még mindig (immár két hete) edzőt keres, a VfB Stuttgart is ebbe a fázisba kerülhet lassan, ha a pocsék Bundesliga-szereplést nem feledteti az El-ben (no meg nem javít otthon). Az OB a 2006–2007-es idény óta nem kapott ki európai kupamérkőzésen otthon, a VfB viszont még nem vesztett ebben a szezonban európai kupameccset.

 

A Getafe Bernbe, a Young Boyshoz látogat, méghozzá nagyon tartalékosan: Arizmendi, Del Moral, Gavilán, Ibrahim Kas, Casquero és Rafael López sem bevethető. A madridiak trénere, Michel így négy, a B-csapatból felhozott ifit is elvitt Svájcba – nem lesz könnyű meccse a Getafénak.

A B-csoport másik találkozóján a Rosenborg tovább akarja folytatni jó sorozatát görög csapatok ellen – a trondheimiek még sosem kaptak ki otthon hellén ellenféltől. A két edző, Nils Arne Eggen és Héctor Cúper már találkozott egymással, de a 2002–2003-as szezonban az argentin tréner még az Internél dolgozott – a mérlegük egy döntetlen, és egy Cúper- (illetve Inter-) siker.

F-CSOPORT

A CSZKA Moszkva az El-ben szórja a gólokat, utóbbi öt találkozóján hármas gólátlagot hozott össze – nem vár hát kéjutazás a Sparta Prahára. A csehek elsősorban Vágner Love-tól tartanak.

„Valóságos gólüzem, mindent elmond róla a félelmetes gólátlaga. Egy pillanat alatt helyzetbe tud kerülni, nagyszerű játékos” – nyilatkozta a korábban Oroszországban játszó Sparta-játékos, Erich Brabec. Ha az első meccsén a Palermót megverő prágaiak ponttal távoznak, már húszéves veretlenséget mondhatnak magukénak orosz csapatok ellen.

I-CSOPORT

A Metaliszt megmutathatja, mit ért a DVSC elleni 5–0 – Harkivban a PSV vendégszerepel. A magyar bajnoki címvédő a Sampdoria otthonában javíthat, bár formája nem sok bizakodásra ad lehetőséget – beharangozó cikkünkben természetesen bővebben foglalkozunk a csoporttal.

Palermóban egyértelmű a helyzet: óriási meglepetés lenne, ha a svájci másodosztályú Lausanne akár csak meg tudná szorítani a szicíliaiakat. Főleg, hogy a rózsaszín-feketéknek a rossz kezdés után létfontosságú a három pont...

G-CSOPORT

Juhász Roland csapata, az Anderlecht simán kikapott otthon a Zenittől, és Splitben sem veheti biztosra a pontszerzést – a belgák edzője, Herman van Holsbeeck sajtótájékoztatóján elmondta, rendkívül kiélezett meccsre számít a Puljidban.

„Ha üres kézzel térünk haza, nem sok lehetőségünk lesz a továbbjutásra: nyerni kell minden hátralevő mérkőzésünkön” – kezdte.

L-CSOPORT

A Besiktas a népes bécsi török kolónia biztatására is számíthat a Rapid ellen – a múltbeli statisztikákra nem, mert az isztambuliaknak eddig pocsékul ment a császárvárosban. Első pontjainak megszerzését tűzte ki célul a CSZKA Szófia, amely az FC Portót fogadja. A „sárkányok” egyértelmű esélyesei a mérkőzésnek, és ezt a pályán is bizonyítanák.


„Két nappal korábban érkeztünk, de még így is fáradtak vagyunk, ez azonban nem lehet mentség semmire. Három pont kell a meccsből, és ha nyerünk, nyugodtan készülhetünk a Besiktas ellen” – tekintett a meccs elé a Porto edzője, André Villas-Boas.

„Nehéz meccs lesz, a házigazdák alighanem befűtenek nekünk, de ez remek lehetőség arra, hogy megmutassuk, mit tudunk. Úgy érzem, a védelmük nem áll igazán erős lábakon, és erre építhetünk. Egy pont már jó eredmény lenne, minden más csak a ráadás" – tette hozzá.

A Hajdukot edző egykori FTC-tréner, Stanko Poklepovic csodát vár a splitiektől.

„Már az El-be jutásunk is csodás volt, és most kellene még egy csoda. Jól felkészültünk az Anderlechtből. Háromféle játékot tudnak játszani, ezeket alaposan tanulmányoztuk, és tudjuk, hogyan állítsuk meg őket. Hiszek a csapatomban” – nyilatkozta.

A Zenit edzője, Luciano Spalletti nem győzte hangsúlyozni játékosainak: nem szabad lebecsülni az AEK-et. Még úgy sem, hogy az athéniaknál kitört a szokásos káosz, a csapatnak megint nem megy, Dusan Bajevics meg lemondott az Olympiakosz Vólosz elleni kudarc után. A kissé felpörgött drukkerek szeméttel és székekkel dobálták meg a távozó trénert, akit megbízottként Bledar Kola helyettesít.

„Az AEK erős csapat, tehetséges játékosokkal, bár tisztában vagyok a nehézségeikkel. Harcolni fognak az új edzőért is, fel kell készülnünk arra, hogy bizonyítani akarnak a drukkereinknek. Nem esünk abba a hibába, hogy könnyű meccset várunk” – mondta Spalletti.

J-CSOPORT

Igen jó meccsnek ígérkezik a Dortmund–Sevilla, és a PSG ellen vereséggel kezdő andalúzok könnyen nagy bajba kerülhetnek – a BVB formája egyértelműen jobb, a dortmundiak lendületben vannak, szurkolótáboruk szárnyakat adhat nekik, a vendégek meg az edzőváltással voltak elfoglalva.

„Ha itt nem szerzünk három pontot, akkor problémáink lesznek. Na nem úszik el a továbbjutás, de nagyon megnehezítenénk a saját dolgunkat” – mondta a Sevilla sportigazgatója, Monchi. Gregorio Manzano csütörtök este mutatkozik be a spanyol csapat kispadján, és pályára léphet Jesús Navas, aki lassan felépül a PSG ellen összeszedett sérüléséből.

A Dortmund hétmeccses győzelmi szériával büszkélkedhet, az önbizalommal és a játékkal sincs gond – Jürgen Klopp mégis óvatos.

„Az elmúlt időszak egyik kupasikert kupasikerre halmozó csapata jön hozzánk, klasszis játékosokkal. A Sevilla a csoport szörnyetege, és ezt pozitív értelemben mondom. Edzőváltás volt náluk, ez megnehezíti a dolgunkat, nehezebb felkészülni. A formánk jó, remélem, megfelelő a felkészültségünk is, már nagyon várjuk a meccset!”

A Dortmundból sérülés miatt Sebastian Kehl, Hajnal Tamás, Dédé, Mohamed Zidan és Florian Kringe  hiányzik, bokafájdalmak miatt kérdéses Patrick Owomoyela játéka.

A Paris Saint-Germain meglepetést már szerzett Sevillában, jöhet a papírforma: a franciáknak illene legyőzni a Karpati Lviv együttesét. A PSG tíz meccse veretlen otthon európai kupamérkőzésen, utóbbi öt hazai találkozóján még gólt sem kapott.

K-CSOPORT

A Steaua történelmi tettre készül a Napoli ellen: a román csapat már BEK-döntőt is játszott olasz együttessel (a Milannal, 1989-ben), de 11 meccsen eddig gólt sem tudott lőni itáliai ellenfeleinek… A bukarestiek edzőváltással hangoltak, Ilie Dimitrescu helyén most már Marius Lacatus ülhet – az egykori kitűnő támadó már harmadszor edzősködik a Steauánál.

A másik meccsen Dirk Kuyt hazatér: a Liverpool holland légiósa profi karrierjét az Utrechtben kezdte, 160 meccsen 51 gólt lőtt a piros-fehérek színeiben.

„Nagyon sokat jelent nekem ez a meccs, az Utrecht bízott bennem, és megadta a lehetőséget arra, hogy profi labdarúgó legyek. Abból a csapatból már alig ketten-hárman maradtak, de a klubnál sok az ismerősöm. Veszélyes ellenféllel nézünk szembe, amely fiatal és kiszámíthatatlan, jó napján kitűnő teljesítményt tud nyújtani, főleg otthon. A nagycsapatokat rendszeresen megizzasztják. Remek hangulatot és jó eredményt várok” – mondta Kuyt.

Paul Konchesky és Fábio Aurélio sérülés miatt nem utazott el Hollandiába, Steven Gerrardot pihenteti Roy Hodgson, Fernando Torres viszont bevethető. A Liverpoolnak ez a 300. európai kupamérkőzése, az angolok legutóbb 1966 decemberében kaptak ki Hollandiában (az Ajax ellen 1:5).

 EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A–CSOPORT
Lech Poznan (lengyel)–Red Bull Salzburg (osztrák) 21.05 ó
Manchester City (angol)–Juventus (olasz) 21.05 (Tv. DigiSport - élő)
B-CSOPORT
Rosenborg (norvég)–Arisz Szaloniki (görög) 21.05
Atlético Madrid (spanyol)–Bayer Leverkusen (német) 21.05 (Tv: Sat1 - élő)
C-CSOPORT
Gent (belga)–Lille (francia) 21.05
Sporting CP (portugál)–Levszki Szófia (bolgár) 21.05
D-CSOPORT
PAOK Szaloniki (görög)–Dinamo Zagreb (horvát) 21.05
Villarreal (spanyol)–FC Bruges (belga) 21.05
E-CSOPORT
BATE Boriszov (fehérorosz)–AZ (holland) 21.05
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Dinamo Kijev (ukrán) 21.05
F-CSOPORT
CSZKA Moszkva (orosz)–Sparta Praha (cseh) 19
Palermo (olasz)–Lausanne (svájci) 21.05
G-CSOPORT
Hajduk Split (horvát)–Anderlecht (belga) 19
Zenit (orosz)–AEK Athén (görög) 19
H-CSOPORT
Odense (dán)–VfB Stuttgart (német) 19
Young Boys (svájci)–Getafe (spanyol) 19
I-CSOPORT
Sampdoria (olasz)–Debreceni VSC 19 (Story TV4 - élő)
Metaliszt Harkiv (ukrán)–PSV (holland) 19
J-CSOPORT
Paris Saint-Germain (francia)–Karpati Lviv (ukrán) 19
Borussia Dortmund (német)–Sevilla (spanyol) 19 (Tv: Sat1 és DigiSport - élő)
K-CSOPORT
Steaua Bucuresti (román)–Napoli (olasz) 19
Utrecht (holland)–FC Liverpool (angol) 19
L-CSOPORT
Rapid Wien (osztrák)–Besiktas (török) 19
CSZKA Szófia (bolgár)–FC Porto (portugál) 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik