El: főtáblás a Dinamo Zagreb és a Celtic, kiesett a Basel, a Sporting és a Wolfsburg is

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.01. 22:24
null
A korábban az FTC-vel is hírbe hozott Arijan Ademi két gólt szerzett a Dinamóban (Fotó: Getty Images)
Kétgólos győzelemmel jutott az Európa-liga főtáblájára a PSV Eindhoven, a Granada és a Bajnokok Ligája-selejtezőből a Ferencváros által búcsúztatott Dinamo Zagreb is. Szintén sikerrel vette a playoffkört a Crvena zvezda, a Lech Poznan és az APOEL-t a 95. percben értékesített büntetővel legyőző Slovan Liberec is.

Hazai pályán magabiztosan harcolta ki az Európa-liga-csoportkört a Dinamo Zagreb, amely az első félidőben a svájci Mario Gavranovic és az északmacedón Arijan Ademi találatával kétgólos előnyre tett szert. A horvát együttes az első félidőben dominálta a játékot, kétszer annyi gólszerzési kísérlete volt, mint az észt Florának és ezek közül értékesített is kettőt…

A fordulás után a zágrábiak kicsit visszahúzódtak, inkább a kontrákra vártak, míg az észtek mind elkeseredettebben rohamoztak a felzárkózás reményében. A 65. percben össze is jött a szépítés, Vlasiy Sinyavskiy vette be a horvát válogatott Dominik Livakovic kapuját. A 87. percben eldöntötte a párharc sorsát a Dinamo: a hazai együttes Ademi góljával vitte be a kegyelemdöfést (3–1).

Ott lesz az Európa-liga csoportkörében a Ferencváros egy másik, korábbi selejtezős ellenfele, a Celtic is. A skót csapat a francia Odsonne Edouard találatával győzte le 10-ra Boszniában az FK Sarajevót.

Kisebb meglepetés – bár látva, hogy az előző héten mit művelt a DAC-cal, talán nem is –, hogy a LASK Portugáliában ütötte ki a Sportingot (1–4). A Wolfsburg ugyan vezetett, az AEK Athén a 94. percben szerzett találattal kiejtette a németeket (mindezt úgy, hogy egy kihagyott tizenegyes is belefért a görögöknek, 2–1). José Mourinho Tottenhamje ezúttal meg sem próbálta leparkolni azt a bizonyos buszt, inkább „hét kerékkel” gázolt át a Maccabi Haifán (7–2).

Az AC Milan hosszabbításra kényszerült a Rio Ave otthonában, majd ott a portugálok szereztek vezetést, így a kiesés szele is meglegyintette az olasz együttest. A 122. percben Toni Borekovic kezezése miatt viszont fújható büntetőhöz jutott a Milan, amit Hakan Calhanoglu értékesített is. Rövid szusszanás után jöhetett a tizenegyespárbaj, ahol egészen a 7. párig senki sem hibázott, ott viszont mind a két csapat rúgója elvétette a lövést. A párharc újabb négy körön át folytatódott, ezek közül a Milan kettőt, a Rio Ave hármat is elhibázott, így a 12. pár után az olasz csapat ünnepelhetett továbbjutást (2–2, tizenegyesekkel 8–9).

A CFR és a KuPS mérkőzéséről ide kattintva olvashat!

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, PLAYOFFKÖR (4. FORDULÓ)

NEM BAJNOKI ÁG
Standard Liege (belga)–MOL FEHÉRVÁR FC 3–1 (Gavory 51., Amallah 77., 85. – mindkettő 11-es, ill. Nikolics 10.)
Rosenborg BK (norvég)–PSV Eindhoven (holland) 0–2 (Zahavi 22., Gakpo 61.)
Charleroi (belga)–Lech Poznan (lengyel) 1–2 (M. Fall 56., ill. D. Ramírez 34., Puchacz 41.)
Malmö (svéd)–Granada CF (spanyol) 1–3 (Berget 45., ill. Machis 30., Puertas 58., Y. Herrera 85.)
Slovan Liberec (cseh)–APOEL (ciprusi) 1–0 (K. Mara 90+5. – 11-esből)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Viktoria Plzen (cseh) 1–0 (Josué 4. – 11-esből)
FC Köbenhavn (dán)–HNK Rijeka (horvát) 0–1
(Ankersen 20. – öngól)
Basel (svájci)–CSZKA Szófia (bolgár) 1–3 (Arthur 54. – 11-esből, ill. Th. Rorigues 72., 88., Amedov 90+6.)
AEK Athén (görög)–Wolfsburg (német) 2–1 (Simoes 64., Anszarifard 90+4., ill. Mehmedi 45+1)
Rangers FC (skót)–Galatasaray (török) 2–1 (Arfield 52., Tavernier 59., ill. Marcao 87.)
Sporting CP (portugál)–LASK (osztrák) 1–4 (T. Tomas 42., ill. Tranuer 14., M Raguz 58., Michorl 65., Gruber 69.)
Rio Ave FC (portugál)–AC Milan (olasz) 2–2 (Geraldes 72., Gelson 91., ill. Saelemaekers 51., Calhanoglu 120+2.) – 11-esekkel: 8–9
Tottenham Hotspur (angol)–Maccabi Haifa (izraeli) 7–2 (Kane 2., 55., 74. – a másodikat 11-esből, Lucas Moura 21., Lo Celso 37., 40. Alli 90+1 – 11-esből, ill. Chery 17., Rukavytsya 51. – 11-esből)

BAJNOKI ÁG
CFR Cluj (Kolozsvár, romániai)–KuPS (finn) 3–1 (Rondón 5., 56., Debeljuh 42., ill. Udoh 90+1.)
Ararat-Armenia (örmény)–Crvena zvezda (szerb) 1–2 (M. Lima 72., ill. Katai 45., Falcinelli 60.)
Dinamo Zagreb (horvát)–Flora Tallinn (észt) 3–1 (Gavranovic 11., Ademi 26., 87. ill. Sinyavskiy 65.)
Dinamo Breszt (fehérorosz)–Ludogorec (bolgár) 0–2 (Manu 73., Higinio 79.)
FK Sarajevo (bosnyák)–Celtic (skót) 0–1 (Edouard 70.)
Legia Warszawa (lengyel)–Qarabag (azeri) 0–3 (P. Andrade 50., Zoubir 62., Ozobic 70.)
Dundalk FC (ír)–KÍ Klaksvík (feröeri) 3–1 (Murray 33., Cleary 48., D. Kelly 79., ill. Midtskogen 66.)
Young Boys (svájci)–KF Tirana (albán) 3–0 (Fassnacht 42., Nsame 52., 64.)

A TOVÁBBI FŐTÁBLÁS CSAPATOK
Arsenal (angol)
AS Roma (olasz)
Napoli (olasz)
Benfica (portugál)
Bayer Leverkusen (német)
Villarreal (spanyol)
Sparta Praha (cseh)
Slavia Praha (cseh)
Rapid Wien (osztrák)
Leicester City (angol)
PAOK (görög)
Real Sociedad (spanyol)
AZ Alkmaar (holland)
Feyenoord (holland)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Molde (norvég)
Hoffenheim (német)
Zorja Luhanszk (ukrán)
Lille (francia)
Nice (francia)
Royal Antwerp (belga)
Sivasspor (török)
Wolfsberger AC (osztrák)
Omonia (ciprusi)

KALAPBEOSZTÁS
1. kalap:
Arsenal (angol), Tottenham (angol), Roma (olasz), Napoli (olasz), Benfica (portugál), Leverkusen (német), Villarreal (spanyol), CSZKA Moszkva (orosz), Sporting Braga (portugál), Gent (belga), PSV Eindhoven (holland), Celtic (skót)
2. kalap: Dinamo Zagreb (horvát), Slavia Praha (cseh), Sparta Praha (cseh), Ludogorec (bolgár), Young Boys (svájci), Crvena zvezda (szerb), Rapid Wien (osztrák), Leicester City (angol), Quarabag (azeri), PAOK (görög), Standard Liege (belga), Real Sociead (spanyol)
3. kalap: Granada (spanyol), Milan (olasz), AZ Alkmaar (holland), Feyenoord (holland), AEK Athén (görög), Maccabi Tel-Aviv (izraeli), Rangers (skót), Molde (norvég), Hoffenheim (német), LASK Linz (osztrák), Hapoel Beer-Seva (izraeli), CFR Cluj (romániai)
4. kalap: Zorja Luhanszk (ukrán), Lille (francia), Nice (francia), Rijeka (horvát), Dundalk (ír), Slovan Liberec (cseh), Royal Antwerp (belga), Lech Poznan (lengyel), Sivasspor (török), Omonia (ciprusi), CSZKA Szófia (bolgár)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik