El-selejtező: újabb azeri lecke a lengyeleknek, kiesett a Wisla

Vágólapra másolva!
2010.08.05. 20:06
Az egy hete Krakkóban aratott győzelem után az FK Karabah Bakuban is legyőzte a krakkói Wislát, ezzel továbbjutott a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójából.

Az azeri csapat az első félidő derekán döntötte el a párharcot: Afran Iszmajlov, Raut Alijev és Rasad A. Szadigov nyolc perc leforgása alatt háromgólos előnyt szerzett. A fordulás után a Wisla menteni próbálta a becsületét, és Pawel Brozek, valamint a lefújás előtt betaláló Rafal Boguski révén legalább a kiütést elkerülte – a kettős vereséget, a kiesést nem.

Meglepetés született Ostravában is, ahol a fehérorosz Dnyepr Mogiljev húzta be a második győzelmet szebb napokat látott cseh vetélytársával szemben. Vlagyimir Jurcsenko tizenegyesből lőtt gólja a 24. percben már megnehezíteni látszott a Baník dolgát, s bár Radim Rezník két perc múlva egyenlített, a Dnyepr az idegenben elért gól birtokában továbbra is magabiztosan játszott. A 70. percben Igor Zjankovics gólja igazolta mindezt, a fehérorosz klub kettős győzelemmel jutott tovább.

Ugyancsak továbblépett a szintén fehérorosz Dinamo Minszk. A minszkiek a 27. percben összesítésben már kétgólos hátrányban voltak a tavaly ősszel a BL csoportkörében szereplő Maccabi Haifával szemben, de innen is megtalálták a visszautat; Anton Putyilo a 90. percben szerezte saját második, csapata harmadik, immár továbbjutást érő gólját.

EURÓPA-LIGA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK
Karabah (azeri)–Wisla Kraków (lengyel) 3–2
Továbbjutott: a Karabah, 4–2-vel   
Baník Ostrava (cseh)–Dnyepr Mogiljev (fehérorosz) 1–2
Tj: a Dnyepr, 3–1-gyel   
Dinamo Minszk (fehérorosz)–Maccabi Haifa (izraeli) 3–1
Tj: a Dinamo Minszk, 3–2-vel  
A nap többi mérkőzésének eredményét folyamatosan közöljük.  
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik