El-selejtező: Szalai góljával jutott tovább az Apollon, Holmanék kiestek

K. T. I., K. F.K. T. I., K. F.
Vágólapra másolva!
2020.09.17. 23:20
null
Fotó: AFP
Nagy különbségű idegenbeli győzelmekkel indult a csütörtöki játéknap az Európa-ligában. Bár az első gólt a Ventspils szerezte, a vendég Rosenborg öttel válaszolt, és 5–1-es győzelmével továbbjutott a selejtező második fordulójából. A másik korai csütörtöki mérkőzésen ugyancsak hátrányból aratott fölényes győzelmet a ciprusi APOEL. A magyarok közül Gyurcsó, Vida és Szalai is örülhetett, Holman csapata viszont kiesett.

 

A Hajduk Split Gyurcsó Ádámmal a kezdőcsapatban 1–0-ra nyert az északmacedón Renova otthonában. A vendégek már a 4. minutumban megszerezték a vezetést Mijo Caktas góljával. A magyar válogatott labdarúgót a 66. percben lecserélte Hari Vukas vezetőedző.

Simán lépett a playoffkörbe a spanyol Granada, amely 4–0-ra nyert az albán Teuta otthonában. A nap ötödik befejeződő El-meccsén ötödik idegenbeli győztesként a Buducsnoszt örülhetett, a podgoricaiak az FK Asztanát búcsúztatták 1–0-val.

A hatból hat idegenbeli siker sem volt messze, ám a luxemburgi Fola hiába vezetett még a 91. percben is 3–1-re az Ararat-Armenia ellen, az örmények két tizenegyessel hosszabbításra mentették az összecsapást, majd a 113. percben született góllal kiharcolták a továbbjutást is.

Steven Gerrard együttese, a Rangers FC átgázolt a gibraltári Lincolnon, a vendégek szünetben 2–0-ra vezettek, és 5–0-ra győztek. A cseh Liberec 5–1-re ütötte ki a litván Riteriait.

Holman Dávid együttese, a Slovan Bratislava a hosszabbításban, egész pontosan a 111. percben szerzett vezetést a finn KuPS ellen. Csakhogy ennyi a továbbjutáshoz még nem volt elég, az utolsó másodpercekben Aniekpeno Udoh tizenegyesekre mentette az összecsapást. A szétlövés pedig a hazaiaknak kedvezett. Az Európától búcsúzó Slovanban Holman 103 percet kapott.

A „nagyok közül” a Tottenham a 80. percig kiesésre állt a bolgár Lokomotiv Plovdiv otthonában – ekkor Harry Kane 11-esével egyenlített. Majd – már kettős emberelőnyben – a győzelmet is kibrusztolta José Mourinho együttese: Tanguy Ndombele a 85. percben szerezte meg a továbbjutást érő találatot (1–2). A Wolfsburg simán elintézte az albán Kukësit (0–4).

A Milan 2–0-ra nyert a Shamrock Rovers ellen Írországban. Az olaszok első gólját Zlatan Ibrahimovic szerezte, aki 3137 nap után szerzett ismét gólt a Milan színeiben európai kupamérkőzésen (legutóbb 2012 februárjában, az Arsenal ellen volt eredményes).

A duplázó Diagne fogadja a gratulációt (Fotó: AFP)
A duplázó Diagne fogadja a gratulációt (Fotó: AFP)

A Galatasaray a két éve az Újpest által búcsúztatott Neftcit ejtette ki, az idegenben 3–1-re megnyert találkozón a volt újpesti Mbaye Diagne duplázott.

Kisebb meglepetés, hogy a grúz Lokomotivi Tbiliszi 2–1-re legyőzte a Dinamo Moszkvát.

Szalai Attila győztes gólt szerzett az Apollon Limassol színeiben Görögországban, az OFI ellen. A ciprusiak ezzel bejutottak a 3. körbe. A magyar védő végigjátszotta a találkozót.

Vida Kristopher kezdőként 78 percet kapott a Piast Gliwicében, csapata ekkor még 2–2-re állt az osztrák Hartberg ellen. A lengyel csapat végül a 84. percben szerzett találattal 3–2-re nyert, és kiharcolta a továbbjutást.

A Reims egy góllal megverte a Servette-et Svájcban – ezzel eldőlt, hogy a francia együttes lesz a Mol Fehérvár ellenfele a következő fordulóban.

A skót Motherwell a 89. perctől emberhátrányban futballozva harcolta ki tizenegyesekkel a továbbjutást az északír Coleraine FC ellen.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

Fő ág
Kajszar (kazah)–APOEL (ciprusi) 1–4
FK Ventspils (lett)–Rosenborg BK (norvég) 1–5
KF Renova (északmacedón)–Hajduk Split (horvát) 0–1
Teuta Durrës (albán)–Granada CF (spanyol) 0–4
FC Botosani (román)–Shkëndija (északmacedón) 0–1
Lokomotiv Plovdiv (bolgár)–Tottenham Hotspur (angol) 1–2
Bodö/Glimt (norvég)–FK Zalgiris (litván) 3–1
FK Riteriai (litván)–Slovan Liberec (cseh) 1–5
Neftci (azeri)–Galatasaray (török) 1–3
IFK Göteborg (svéd)–FC Köbenhavn (dán) 1–2
Olimpija Ljubljana (szlovén)–HSK Zrinjski Mostar (bosnyák) 2–3 – hosszabbítás után
Maccabi Haifa (izraeli)–Kajrat Almati (kazah) 2–1
Sfantul Gheorghe (moldovai)–FK Partizan (szerb) 0–1 – hosszabbítás után
Hibernians FC (máltai)–MOL FEHÉRVÁR FC 01
Lokomotivi Tbiliszi (grúz)
–Dinamo Moszkva (orosz) 2–1
CSZKA Szófia (bolgár)–BATE (fehérorosz) 1–0
KF Laci (albán)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 1–2
OFI (görög)–Apollon Limassol (ciprusi) 0–1
FK Borac Banja Luka (bosnyák)–Rio Ave FC (portugál) 0–2
FK Kukësi (albán)–VfL Wolfsburg (német) 0–4
Arisz (görög)–FK Kolosz Kovalivka (ukrán) 1–2
Piast Gliwice (lengyel)–TSV Hartberg (osztrák) 3–2
Shamrock Rovers FC (ír)–AC Milan (olasz) 0–2
Standard Liege (belga)–Bala Town FC (walesi) 3–0
NS Mura (szlovén)–Aarhus GF (dán) 3–0
Coleraine FC (északír)–Motherwell FC (skót) 2–2 11-esekkel 0–3
Viking FK Stavanger (norvég)–Aberdeen FC (skót) 0–2
DAC (Dunaszerdahely) (szlovákiai)–Jablonec (cseh) 5–3 – hosszabbítás után
Servette FC (svájci)–Stade de Reims (francia) 0–1
Linfield FC (északír)–Floriana FC (máltai) 0–1
NK OSIJEK (Eszék) (horvát)–Basel (svájci) 1–2
TOPOLYA (szerbiai)–FCSB (román) 6–6 11-esekkel 45
BUDAPEST HONVÉD–Malmö (svéd) 0–2

Szerdán játszották
Progres Niederkorn (luxemburgi)–Willem II (holland) 0–5
Hammarby (svéd)–Lech Poznan (lengyel) 0–3
B36 Tórshavn (feröeri)
–The New Saints (walesi) 2–2 – 11-esekkel 5–4

Bajnoki ág
Ararat-Armenia (örmény)–CS Fola Esch (luxemburgi) 4–3 – hosszabbítás után
FK Asztana (kazah)–FK Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 0–1
Lincoln Red Imps (gibraltári)–Rangers FC (skót) 0–5
KuPS (finn)–Slovan Bratislava (szlovák) 1–1 – 11-esekkel 4–3
FC Flora (észt)–KR (izlandi) 2–1
Riga FC (lett)–Tre Fiori FC (San Marinó-i) – elmaradt
Djurgarden IF (svéd)–Europa FC (gibraltári) 2–1
Connah's Quay Nomands (walesi)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 0–1
Inter Club d'Escaldes (andorrai)–Dundalk FC (ír) 0–1
FK Szileksz (északmacedón)–FC Drita (koszovói) 0–2

A vastag betűvel szedett győztesek továbbjutottak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik