El: német ellenfelet kapott a Barcelona, de nem a Leipziget

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.03.18. 13:50
null
Nyolc csapat van még versenyben az Európa-liga győztesének járó trófeáért (Fotó: Twitter/UEFA)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elkészítette az Európa-liga negyeddöntőjének és elődöntőjének párosítását. Az FC Barcelona és az RB Leipzig külön ágra került, előbbi az Eintracht Frankfurttal, utóbbi az Atalantával játszik a négy közé jutásért. Sorsoltak az Európa-konferencialigában is. 

 

A sorsolásra Nyonban került sor, nem sokkal azután, hogy elkészült a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének és elődöntőjének a párosítása. A csapatok kihúzásánál Andrés Palop, a Sevilla korábbi kapusa, a 2008-ban Európa-bajnok spanyol válogatott tagja, a sevillai Európa-liga-döntő nagykövete segédkezett.

Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik csapata, a nyolcaddöntőből a Szpartak Moszkva kizárása miatt játék nélkül továbbjutó RB Leipzig az olasz bajnokságban jelenleg „csak” hatodik helyen álló Atalantát kapta ellenfélül. A Napolit és a Galatasarayt kiejtő FC Barcelonára a német Bundesligában kilencedik Eintracht Frankfurt vár a nyolc között.

A lipcsei és a katalán klub az elődöntőben sem találkozhat egymással, előbbi a Braga–Rangers, utóbbi a West Ham United–Olympique Lyon párharc győztesével játszhat a fináléba jutásért, amennyiben sikerrel veszi a következő fordulót.

A negyeddöntő első mérkőzéseire április 7-én, a visszavágókra egy héttel később kerül sor. A döntőt május 18-án rendezik Sevillában.

EURÓPA-LIGA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
RB Leipzig (német)–Atalanta (olasz)
Eintracht Frankfurt (német)–FC Barcelona (spanyol)
West Ham United (angol)–Olympique Lyon (francia)
Braga (portugál)–Rangers (skót)
AZ ELŐDÖNTŐBEN
RB Leipzig (német)/Atalanta (olasz)–Braga (portugál)/Rangers (skót)
West Ham United (angol)/Olympique Lyon (francia)–Eintracht Frankfurt (német)/FC Barcelona (spanyol)

A FOLYTATÁS KULCSDÁTUMAI
Április 7.:
negyeddöntő, első mérkőzések
Április 14.: negyeddöntő, visszavágók
Április 28.: elődöntő, első mérkőzések
Május 5.: elődöntő, visszavágók
Május 18.: döntő, Sevilla, Ramón Sánchez-Pizjuán Stadion

Elkészült a negyeddöntő párosítása az Európa-ligában is (Fotó: AFP)
Elkészült a negyeddöntő párosítása az Európa-ligában is (Fotó: AFP)

SORSOLTAK AZ EURÓPA-KONFERENCIALIGÁBAN IS

A harmadik számú európai kupasorozatban a José Mourinho által irányított AS Roma a norvégok csodacsapatával a Bodö/Glimttel találkozik majd, amellyel már a csoportkörben is összecsapott – sőt, idegenben emlékezetes 6–1-es vereséget szenvedett.

Ezen az ágon a Premier League-ben szereplő Leicester City és a holland PSV Eindhoven játssza a másik negyeddöntőt, így már biztos, hogy az Európa-liga-döntőnek is beillő Roma–Leicester fináléra nem kerülhet sor.

A másik ágon a holland Feyenoord a cseh Slavia Prahával mérkőzik meg, míg a Ligue 1-ben szereplő Marseille a görög PAOK ellen csap össze. A negyeddöntőkre és az elődöntőkre is ugyanakkor kerül sor, mint az El-ben.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Bodö/Glimt (norvég)–AS Roma (olasz)
Leiester City (angol)–PSV Eindhoven (holland)
Feyenoord (holland)–Slavia Praha (cseh)
Marseille (francia)–PAOK (görög)

A FOLYTATÁS KULCSDÁTUMAI
Április 7.:
negyeddöntő, első mérkőzések
Április 14.: negyeddöntő, visszavágók
Április 28.: elődöntő, első mérkőzések
Május 5.: elődöntő, visszavágók
Májusc 25.: döntő, Tirana, Kömbetare Aréna


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik