El: nagy múltú klub a Ferencváros – külföldi lapszemle

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.27. 18:31
null
A sajtóban többen is méltatták a Ferencváros múltját (Fotó: Havran Zoltán)
Mint ismert, Isztambulban kisorsolták a labdarúgó Európa-liga 2021–2022-es idényének csoportbeosztását, s a Ferencváros a Leverkusen, a Celtic és a Betis társaságában a G-csoportba került. Az érintett országok sajtóorgánumaiból kiderül, hogy a német média nem igazán számol a magyar csapat sikerével, míg a skót és a spanyol lapok dicsőítik a klub történelmét.

 

A Leverkusen sorsolására kitérő német lapok nem fordítanak kiemelt figyelmet a „gyógyszergyáriak" csoportellenfeleire, az Express mindhárom riválist a német együttes mögé rangsorolja, ugyanakkor a Betist megemlítik mint a legnagyobb kihívót. Az FTC-ről annyit írnak, hogy egyetlen európai csoportkört sem élt túl ebben az évezredben.

A Kicker a német válogatott korábbi legendás futballistáját, a Leverkusen jelenlegi ügyvezető igazgatóját, Rudi Völlert idézte: „Ez a sorsolás megmutatja, miért is vonzó az Európa-liga. Szerintem ez egy nagyszerű csoport neves csapatokkal".

A spanyol sajtó óva inti a sevillai székhelyű Betist: a Marca szerint a Ferencváros a leggyengébb a kvartettben, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a Fradi fontos tapasztalatokat gyűjtött a 2020–2021-es Bajnokok Ligája-kiírásban, továbbá Peter Stöger vezetőedző és Myrto Uzuni szerepét is kiemeli.

A Mundo Deportivo és a Diario de Sevilla is elismeréssel ír a Ferencváros múltjáról, előbbi megemlíti a gárda 1965-ös Vásárvárosok kupája-sikerét (az UEFA-kupa, ill. az El elődjében), utóbbi pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt idényben húszpontos különbséggel lett magyar bajnok az FTC, és a friss igazolásokat is kimagaslónak gondolja.

A The Scotsman nem mindennapi sikerként könyveli el a Fradi El-főtáblára kerülését és a Slavia Praha elleni sikerét, valamint megjegyzi, hogy a Celticnek figyelmet kell fordítania a klub flexibilis formációváltásaira. A Groupama Arénát lenyűgöző stadionnak tartják.

A szintén zöld-fehér szerelésben játszó Celtic menedzsere, Ange Postecoglou izgalmasnak nevezte a csoportot.

„Szerintem ez a jutalma annak, hogy a nagyon jó játékerőt képviselő AZ Alkmaar ellen továbbjutottunk a playoffkörben, nagyon vártuk a mai sorsolást" – mondta a klub honlapjának a tréner.

EURÓPA-LIGA, 32-ES TÁBLA
A CSOPORTBEOSZTÁS

A-CSOPORT
Olympique Lyon (francia)
Rangers (skót)
Sparta Praha (cseh)
Bröndby (dán)

B-CSOPORT
Monaco (francia)
PSV Eindhoven (holland)
Real Sociedad (spanyol)
Sturm Graz (osztrák)

C-CSOPORT
Napoli (olasz)
Leicester City (angol)
Szpartak Moszkva (orosz)
Legia Warszawa (lengyel)

D-CSOPORT
Olympiakosz (görög)
Eintracht Frankfurt (német)
Fenerbahce (török)
Antwerp (belga)

E-CSOPORT
Lazio (olasz)
Lokomotiv Moszkva (orosz)
Olympique Marseille (francia)
Galatasaray (török)

F-CSOPORT
Braga (portugál)
Crvena zvezda (szerb)
Ludogorec (bolgár)
Midtjylland (dán)

G-CSOPORT
Bayer Leverkusen (német)
Celtic (skót)
Real Betis (spanyol)
FERENCVÁROS (magyar)

H-CSOPORT
Dinamo Zagreb (horvát)
Genk (belga)
West Ham United (angol)
Rapid Wien (osztrák)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik