El: mintegy ezer osztrák rendőr fogadja a Slovan szurkolóit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.14. 14:30
Mintegy ezer osztrák rendőr fogadja a Slovan Bratislava szurkolóit, akik csapatukat kísérik el a labdarúgó Európa-liga-selejtező harmadik fordulójának csütörtöki, bécsi visszavágójára.

A szlovák együttes csütörtökön, a párharc első felvonásán 2–1-re legyőzte a vendég Rapid Wient, akkor nem történt szurkolói rendbontás. Az osztrákok biztonsági szempontból mégis kiemelt kockázatúnak ítélték a bécsi visszavágót, és ennek megfelelően mintegy ezer rendőr teljesít majd szolgálatot, több tartományból is a fővárosi kollégák segítségére érkeznek.

Patrick Maierhofer rendőrségi szóvivő elmondta: a stadionban és annak környékén 300-an teljesítenek majd szolgálatot, míg társaik a határnál és Bécsben vigyáznak a rendre. A Slovan-drukkerek nem hivatalosan szervezett keretek között, hanem egyénileg érkeznek a találkozóra.

Az osztrákok 1000-1200 szlovák drukkert várnak a mérkőzésre, akik közül számításaik szerint mintegy 400-600 szurkoló biztonsági szempontból kockázatosnak tekinthető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik