El: liechtensteini bravúr, kiesett a Levszki Szófia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.17. 20:10
A bolgár bajnokságban legutóbb harmadik helyen záró Levszki Szófia az 1–0-s idegenbeli vereség után hazai pályán csak 3–2-re verte meg a Vaduzt az Európa-liga első selejtezőkörében, így 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett gólokkal a liechtensteini csapat jutott tovább.

A szófiai visszavágón a Levszki negyedórával a vége előtt, még 2–2-es állásnál az első gólt jegyző Sergiu Bus révén tizenegyest hibázott, s bár szűk tíz perccel később ismét megszerezte a vezetést (3–2), a továbbjutást már nem tudta kiharcolni – ráadásul Sztaniszlav Kosztov kiállítása miatt emberhátrányban fejezte be a mérkőzést.

A Vaduz sorozatban az ötödik évben nyert meg legalább egy párharcot az Európa-ligában, de ezek közül egyértelműen a Levszki búcsúztatása a legnagyobb skalpja. A liechtensteini alakulat 2014-ben a gibraltári College Europát, 2015-ben a San Marinó-i La Fioritát és az észt Nomme Kaljut, 2016-ban a macedón Szilekszet, míg tavaly a walesi Bala Townt búcsúztatta.

Steven Gerrard csapata, a skót Rangers a hazai pályán aratott 2–0-s győzelem után idegenben gól nélküli döntetlent játszott a macedón Shkupival. A glasgow-i együttes a következő körben a moldovai Petrocub Hincestivel vagy a horvát NK Osijekkel (Eszék) csap össze.

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
K
Levszki Szófia (bolgár)–Vaduz (liechtensteini) 3–2
Továbbjutott: a Vaduz, 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett gólokkal

Shkupi (macedón)–Rangers (skót) 0–0
Továbbjutott: a Rangers, 2–0-s összesítéssel

Budapest Honvéd–FK Rabotnicski (macedón) 4–0 (Holender 6., 16., Danilo 63., 84. – az elsőt 11-esből)
Továbbjutott: a Budapest Honvéd, 5–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik