El: lesz-e újra magyar játékos a döntőben? Ez is a tét Glasgow-ban!

Vágólapra másolva!
2022.05.05. 10:25
null
Gulácsi Péterék a döntőbe jutás reményében utaztak Skóciába (Fotó: RB Leipzig)
Labdarúgásban, a férfiak között 2010 óta nem szerepelt magyar játékos európai kupa döntőjében. Ha a Leipzig csütörtökön megőrzi az Európa-liga elődöntőjében a Rangersszel szembeni egygólos előnyét, akkor Gulácsi Péternek, Willi Orbánnak és Szoboszlai Dominiknak, vagyis rögtön három magyar válogatott játékosnak is szurkolhatunk majd a sevillai fináléban.

 

Nehéz, de nem lehetetlen küldetésre vállalkozik a Rangers FC, amely egygólos hátrányból várja az RB Leipzig elleni Európa-liga-elődöntő második felvonását. A sorozat 2009 óta íródó történetében mindeddig négy csapat volt képes arra, hogy egy legjobb négy között vívott párharcot vesztes mérkőzés után megfordítson, s bejusson a fináléba, legutóbb a 2015–2016-os idényben a Liverpoolnak sikerült a bravúr a Villarreal kiejtésével.

A lipcsei mérkőzés után egyik oldalon sem örülhettek túlzottan. A németek nagy mezőnyfölényük ellenére csak kevés helyzetet alakítottak ki, mindössze tíz lövésük volt, ami az El-idényben részükről a legkevesebb, s csak minimális előnyt tudtak kicsikarni Angelino 85. percben szerzett bombagóljának köszönhetően. Ráadásul a lipcseiek legutóbbi két bajnoki meccsüket, az Union Berlin és múlt héten a Mönchengladbach ellen elveszítették, úgy, hogy a két mérkőzésen öt gólt is kaptak, ami azért intő jel az El-visszavágó előtt.

„Jól játszottunk az odavágón, a Rangers nagyon visszaállt – mondta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a lipcseieket irányító Domenico Tedesco.Arra számítok, hogy csütörtökön valamivel több területünk lesz, a skótok más hozzáállással lépnek pályára, mint az első mérkőzésen. Ugyan egygólos előnnyel utaztunk Glasgow-ba, az az érzésem, hogy a továbbjutáshoz további gólokat kell szereznünk. Lehet, hogy nem az első perctől kezdve, de a hazaiak biztos nagy nyomás gyakorolnak ránk.”

A skótoknak sincs okuk a túlzott optimizmusra, erősebb csapat érkezik hozzájuk, s jól láthatóan döcög a támadójátékuk, csupán hatszor találtak kaput a sorozat legutóbbi háromszáz percében, és a legutóbbi két tétmeccsükön csak egyszer találtak a kapuba, ugyanis a lipcsei vereség után 1–1-re végeztek a Celtic elleni rangadón.

„A lipcseiek sok meccsét megnéztük, minden eshetőségre fel kell készülnünk. Kemény ellenfél vár ránk, de mindent megteszünk a döntőbe jutásért” – mondta a Rangers holland szakvezetője, Giovanni van Bronckhorst.

Ami a vendégek magyarjait illeti, Domenico Tedesco szinte biztosan a kezdő tizenegybe nevezi Gulácsi Pétert, ahogyan az eltiltását a múlt csütörtökön letöltő Willi Orbánt is. Azt már nehezebb megjósolni, hogy a csapata legutóbbi, Mönchengladbach elleni vesztes bajnokijának hajrájában csereként bevetett Szoboszlai Dominik kezd-e, mindenesetre jó esély kínálkozik arra, hogy mindhárom honfitársunk pályára lépjen.

Ha az RB Leipzig kiharcolja a továbbjutást, 2010 (Gera Zoltán, Fulham) után először szerepelhetnek magyar labdarúgók európai kupadöntőben. A német klub története során egyébként először játszhat európai kupadöntőt, ha továbbjut (az európai porondon egyszer játszott elődöntőt, azt 2020-ban, a BL-ben, a PSG ellen elveszítette), a Rangers viszont eddig négy fináléban is játszott. A skót együttes az 1961-es és az 1967-es KEK-döntőt elveszítette, az 1972-est viszont megnyerte, emellett 2008-ban az UEFA-kupa döntőjébe is bejutott, amelyben kikapott a Zenittől.

Az idei döntőt május 18-án rendezik Sevillában, az elődöntő másik párharcában a Frankfurt 2–1-es londoni siker után fogadja a West Hamet.

EMLÉKEZTETŐ
EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

RB Leipzig (német)–Rangers FC (skót) 1–0 (0–0)
Lipcse, Red Bull Aréna. Vezette: Bastien (francia)
LEIPZIG: Gulácsi – Halstenberg, Klostermann, Gvardiol – Henrichs (Mukiele, 89.), Laimer, T. Adams, Angelino, Olmo (Forsberg, 71.), Szoboszlai (André Silva, 71.) – Nkunku (Poulsen, 89.). Vezetőedző: Domenico Tedesco
RANGERS: A. McGregor – Tavernier, Goldson, Bassey, Barisic – Jack (Sands, 83.), Lundstram, Aribo (Arfield, 83.), Kamara, Kent – S. Wright (Sakala, 69.). Vezetőedző: Giovanni van Bronckhorst
Gólszerző: Angelino (85.)

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
21.00:
Rangers FC (skót)–RB Leipzig (német) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–1

21.00: Eintracht Frankfurt (német)–West Ham United (angol) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 2–1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik