Laidouni sokkolta a gyógyszergyáriakat a Kicker szerint (Fotó: Tumbász Hédi)
Laidouni sokkolta a gyógyszergyáriakat a Kicker szerint (Fotó: Tumbász Hédi)

 

„Egy idegesítő vereség, aminek szerencsére nincsen következménye” – áll a Sport Bild hasábjain. A német lap kiemeli, a vendégek két – meg nem adott – gólt is szereztek, mégis a Ferencváros nyerte a mérkőzést.

Hozzáteszik, a gyógyszergyáriak már az 5. fordulóban biztossá tették csoportelsőségüket, így Gerardo Seoane bátran kísérletezhetett a csapat összeállításánál. Szerintük a B04-et az elpuskázott helyzetei miatt büntették meg az első győzelmüket arató zöld-fehérek.

A Kicker is hangsúlyozza, a csoportelsőség korai kiharcolása lehetőséget nyújtott a svájci szakembernek a variálása: a Leverkusen legutóbbi, Greuther Fürth (7–1) elleni találkozójához képest kilenc helyen változtatott a tréner.

A német sportnapilap szerint a gyógyszergyáriak védekezése hagyott kívánnivalót maga után, túl sok teret hagytak az FTC-nek, amely nem igazán tornáztatta meg a németeknél debütáló Andrej Lunjov kapust.

„Laidouni sokkolta a gyógyszergyáriakat” – emelte ki alcímében a Kicker, amely azt is írja, hogy a Fradinak a 81. percben megszerzett góljáig kapura lövése sem volt. A sportnapilap megjegyzi, bár a Leverkusen elszenvedte első vereségét az El jelenlegi kiírásában, előretekinthet a nyolcaddöntőre, míg az eddig pont nélküli ferencvárosiaknak megnyugvást adhat a győzelem.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
G-CSOPORT

Ferencváros–Bayer Leverkusen (német) 1–0 (0–0)
Budapest, Groupama Aréna, 12 127 néző. Vezette: Levnyikov (orosz)
Ferencváros: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Blazic, Kovacevic – Laidouni, Loncar (Vécsei, 81.), Zachariassen (Somália, 71.) – Zubkov (Cabraja, 88.), Uzuni, Nguen (R. Mmaee, a szünetben). Vezetőedző: Peter Stöger
Leverkusen: Lunjov – Recosz, Kossounou, Tapsoba (Tah, a szünetben), Sinkgraven – Aránguiz (J. Frimpong, 61.), E. Palacios (Andrich, 64.) – Amiri – Bellarabi (Moussa Diaby, 71.), Alario (A. Adli, 81.), Paulinho. Vezetőedző: Gerardo Seoane
Gólszerző: Laidouni (81.) 

A csoport másik mérkőzésén
Celtic (skót)–Real Betis (spanyol) 3–2

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Leverkusen641114–5+913
2. Betis631212–12010
3. Celtic63
312–15–3 9
4. FERENCVÁROS61
55–11–6 3