El: kihirdette keretét a Ferencváros, Boli és Dvali is kimaradt

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.09.03. 14:56
null
Franck Boli nem lesz ott a Ferencváros El-csoportkörös mérkőzésein (Fotó: Balogh László)
Kialakult a Ferencváros kerete az Európa-liga csoportkörére – számolt be a a fradi.hu.

 

Meglepetés az FTC keretében, hogy kimaradt Franck Boli, akit Peter Stöger a Slavia Praha elleni első meccs előtt egyszer már kitett az első csapatból. A tréner azt nyilatkozta, hogy volt némi hozzáállásbeli problémája az elefántcsontpartinak.

Az osztrák szakember most a fradi.hu-nak beszélt arról, hogy hiába szerezte vissza a helyét a kezdőben Boli, a múlt hétvégén ismét probléma volt vele, így úgy döntöttek nem lehet tagja a keretnek. „Mindenkinek a Ferencvárosért kell dolgoznia, a legfontosabb a csapategység! A folytatásban pedig bízunk abban, hogy nem lesznek újabb sérültjeink.”

Az elefántcsontparti támadó mellett Lasa Dvali is kimaradt a fővárosi zöld-fehérek keretéből. „Néhány játékost ki kellett hagynunk, hiszen korábban vagy jelenleg sérüléssel bajlódtak, igaz ez például Lasa Dvalira is” – nyilatkozta Peter Stöger a klub honlapjának.

AZ FTC KERETE AZ EURÓPA-LIGA CSOPORTKÖRÉRE
Kapusok:
Bogdán Ádám, Dibusz Dénes
Védők: Miha Blazic, Botka Endre, Marijan Cabraja, Eldar Civic, Csontos Dominik, Adnan Kovacevic, Samy Mmaee, Henry Wingo
Középpályás:
Somália, Zseljko Gavrics, Aissa Laidouni, Stjepan Loncar, Szánthó Regő, Vécsei Bálint, Kristoffer Zachariassen
Támadók: Ryan Mmaee, Róbert Mak, Tokmac Nguen, Myrto Uzuni, Olekszandr Zubkov

A B-keretet még nem hozta nyilvánosságra a klub.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik