El: hiába Enner Valencia duplája, a kihagyott 11-ese a Fener győzelmébe került

Vágólapra másolva!
2021.10.21. 20:44
null
Hiába Enner Valencia két gólja, a kettő közt kihagyott tizenegyese végül megbosszulta magát (Fotó: AFP)
Ugyan kétszer is vezetett, végül nem tudott nyerni a hazai pályán játszó Fenerbahce az Antwerp ellen. A Szalai Attilát a 87. percig pályán tudó török csapatban Enner Valencia duplázott, a két gólja közt azonban kihagyott egy tizenegyest, ami a végelszámolásnál nagyon is fájó hibának bizonyult. Nem hozott gólt a Lazio és a Marseille összecsapása, míg a Rapid Wien 2–1-re verte a Dinamo Zagrebet.

 

A kora esti mérkőzések közül egyértelműen a Lazio és az Olympique Marseille összecsapása volt talán a legnagyobb presztízsű párharc, végül pont ez az egy meccs nem hozott gólt. Legalábbis szabályos gólt. Merthogy a 67. percben Ciro Immobile a kapuba tudott találni, de a partjelző már a pályán beintette a lest, a videobíró pedig csak megerősítette a döntést. Az első félidőben a Marseille, a másodikban a Lazio állt minimálisan közelebb a győzelem megszerzéséhez, végül az AS Roma által Franciaországba kölcsönadott Pau López bravúrjainak is köszönhetően maradt a döntetlen (0–0).

A Ferencváros csoportjában, azaz a G jelű kvartettben 1–1-es döntetlent játszott egymással a Betis és a Bayer Leverkusen. Erről a mérkőzésről itt olvashat bővebben!

Magyar szempontból a Fenerbahce és a csoportutolsó Antwerp csatáját övezhette még kiemelt figyelem: a házigazdánál Szalai Attila a kezdő tizenegyben kapott helyet és egészen a 87. percig pályán is volt. A magyar válogatott bekk ezúttal nem tudott kimagasló teljesítményt nyújtani, az 59. percben egy sárga lappal került be a jegyzőkönyvbe. Ám csapata sem brillírozott: noha valamivel több helyzetet alakítottak ki a törökök és kétszer is vezetést szerzett, az Antwerp mindkétszer egyenlíteni tudott, kihasználva a mezőnyben kialakított enyhe fölényét. A Fenerből Enner Valencia ugyan két gólt is rúgott – a másodikat büntetőből –, ám mivel a kettő között kihagyott egy tizenegyest, nem lehetett hős. A találkozó 62. percében Pieter Gerkens alakította ki a 2–2-es végeredményt.

A Fenerbahce ezzel három játéknapot követően is nyeretlen a D-csoportban, két pontjával éppen egyedül az Antwerpet előzi meg.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ

D-CSOPORT
Fenerbahce (török)–Antwerp (belga) 2–2 (E. Valencia 21., 45. – a másodikat 11-esből, ill. Samatta 2., Gerkens 62.)
Később
21.00:
Eintracht Frankfurt (német)–Olympiakosz Pireusz (görög)

A D-csoport állása
1. Olympiakosz 2 2 0 0 5–1 +4 6
2. Eintracht Frankfurt 2 1 1 0 2–1 +1 4
3. Fenerbahce 3 0 2 1 3–6 –3 2
4. Royal Antwerp 3 0 1 2 3–5 –2 1

E-CSOPORT
Lazio (olasz)–Olympique Marseille (francia) 0–0
Később
21.00:
Lokomotiv Moszkva (orosz)–Galatasaray (török)

Az E-csoport állása
1. Galatasaray 2 1 1 0 1–0 +1 4
2. Lazio 3 1 1 1 2–1 +1 4
3. Marseille 3 0 3 0 1–1 0 3
4. Lokomotiv Moszkva 2 0 1 1 1–3 –2 1

F-CSOPORT
Midtjylland (dán)–Crvena zvezda (szerb) 1–1 (Dyhr 78., ill. M. Ivanics 58.)
Ludogorec (bolgár)–Braga (portugál) 0–1 (Horta 7.)

Az F-csoport állása
1. Crvena zvezda 3 2 1 0 4–2 +2 7
2. Sporting Braga 3 2 0 1 5–3 +2 6
3. Midtjylland 3 0 2 1 3–5 –2 2
4. Ludogorec 3 0 1 2 1–3 –2 1


G-CSOPORT
Real Betis (spanyol)–Bayer Leverkusen (német) 1–1 (B. Iglesias 75. – 11-esből, ill. Andrich 82.)

A G-csoport állása
1. Leverkusen 3 2 1 0 7–2 +5 7
2. Betis 3 2 1 0 8–5 +3 7
3. Celtic 3 1 0 2 4–8 –4 3
4. FERENCVÁROS 3 0 0 3 2–6 –4 0


H-CSOPORT
Rapid Wien (osztrák)–Dinamo Zagreb (horvát) 2–1 (Grüll 9., M. Hofmann 34., ill. Orsic 24.)
Később
21.00: West Ham United (angol)–Genk (belga)

A H-csoport állása
1. West Ham 2 2 0 0 4–0 +4 6
2. Dinamo Zagreb 3 1 0 2 4–4 0 3
3. Rapid Wien 3 1 0 2 2–4 –2 3
4. Genk 2 1 0 1 1–3 –2 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik