El: gól és gólpassz Gyurcsótól, csapata feljutott a főtáblára

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.08.25. 20:06
null
Gyurcsó Ádám (a képen a Midtjylland elleni júliusi BL-selejtezőn) fontos gólt lőtt csütörtökön (Fotó: AFP)
Gyurcsó Ádám góllal és gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy csapata, a ciprusi AEK Larnaca csütörtök este hazai pályán 3–0-ra felülmúlja az ukrán Dnipro-1 legénységét, és a selejtező negyedik körét kettős győzelemmel teljesítve feljusson a labdarúgó Európa-liga 32 csapatos főtáblájára. Ott lesz a csoportkörben Szalai Attila (Fenerbahce) és Lang Ádám (Omonia) csapata is: a Fener 4–1-re verte meg az Austria Wient, a ciprusi csapat 2–0-ra a Gentet. 

Gyurcsó Ádám a 21. percben szerezte meg a vezetést csapatának: balról indult befelé, egy védő mellett eltolta a labdát, majd egy igazítás után jobbal a rövid sarokba lőtte – a labda leheletnyit irányt változtatott a kapusa előtt helyezkedő egyik védőn.

Az első félidő hajrájában Rafael Lopes növelte az előnyt, majd a 78. percben Nikosz Englezu óriási kapáslövéssel beállította a 3–0-s végeredményt – Gyurcsó beadásából. A góllal és gólpasszal záró magyar szélsőt a 83. percben lecserélték.

Szalai Attila (Fenerbahce) és Lang Ádám (Omonia) kispados volt csütörtök este, utóbbi nem is játszott, előbbi a 80. percben, már a 4–1-es végeredmény kialakulása után lépett pályára. A Fener az osztrák Austria Wient, a ciprusi klub a belga Gentet ütötte el kettős győzelemmel az Európa-liga főtáblájától.

A litván Zalgiris már az első percben ledolgozta a Ludogorec elleni hátrányát, majd további két alkalommal megszerezte a vezetést, de a hosszabbítás utolsó percében a francia Olivier Verdon tizenegyesével a bolgár bajnok harcolta ki a főtáblára jutást.

A Sheriff és a Pjunik párharcában 210 perc alatt egyetlen gól sem született, így következtek a tizenegyesek. Az örmény bajnok elrontotta az első három lövését, de ebből a mélységből is volt visszaút, mert az ötödik sorozat végére a hazaiak is összehoztak három rontást… A hatodik körben Mihail Kovalenko (Pjunik) hibázott, Stjepan Radeljic gólt lőtt, így a Sheriff jutott fel az Európa-liga főtáblájára.

Amikor a meccs 2. percében Jorgosz Maszurasz megszerezte a vezetést az Olympiakosznak, semmi sem ígérte, hogy ez a csata ér majd véget legkésőbb. Pedig úgy lett: a hazaiak nem tudták növelni előnyüket, és az Apollon Joannisz Pittasz révén a 90. percben egyenlített, sőt a hosszabbítás első félidejében emberelőnybe is került. Végül nem született újabb gól, a tizenegyesek döntöttek – a három ciprusi lövést hárító Tomás Vaclíknak köszönhetően a hazaiak javára. Utolsóként tehát az Olympiakosz is felkapaszkodott a 32-es főtáblára.

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK
AEK Larnaca (ciprusi)–Dnipro-1 (ukrán) 3–0
Továbbjutott: az AEK Larnaca, 5–1-es összesítéssel
Zalgiris Vilnius (litván)–Ludogorec Razgrad (bolgár) 3–3 – hosszabbítás után
Továbbjutott: az Ludogorec, 4–3-as összesítéssel
Silkeborg (dán)–HJK (finn) 1–1
Továbbjutott: az HJK, 2–1-es összesítéssel
Fenerbahce (török)–Austria Wien (osztrák) 4–1
Továbbjutott: a Fenerbahce, 6–1-es összesítéssel
Omonia (ciprusi)–Gent (belga) 2–0
Továbbjutott: az Omonia, 4–0-s összesítéssel.
Sivasspor (török)–Malmö (svéd) 0–2
Továbbjutott: a Malmö, 5–1-es összesítéssel
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Pjunik (örmény) 0–0 – 11-esekkel 3–2
Továbbjutott: a Sheriff, 0–0-s összesítéssel, 11-esekkel.
Hearts (skót)–FC Zürich (svájci) 0–1
Továbbjutott: az FC Zürich, 3–1-es összesítéssel.
Olympiakosz Pireusz (görög)–Apollon Limassol (ciprusi) 1–1 – 11-esekkel 3–1
Továbbjutott: az Olympiakosz, 2–2-vel, 11-esekkel
Shamrock Rovers (ír)–Ferencváros 1–0
Továbbjutott: a Ferencváros, 4–1-es összesítéssel.

A továbbjutók az Európa-liga főtábláján, a vesztesek az Európa-konferencialiga főtábláján játszanak ősszel. Mindkét sorozat csoportbeosztását pénteken készítik el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik