El: Fizikálisan rendkívül erős ellenfél vár ránk - Rossi

Vágólapra másolva!
2013.07.18. 10:32
A szerb Vojvodina ellen folytatja a szereplését a labdarúgó Európa-ligában a Bp. Honvéd, amely a selejtező 2. fordulójának első felvonásán idegenben lép pályára. (A találkozót a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti.) A szerda este már az újvidéki stadionban készülő kispestiek olasz vezetőedzője, Marco Rossi erős fizikumú riválisra számít, amit a kezdőcsapat összeállításánál sem hagy figyelmen kívül.

„Fizikálisan rendkívül erős ellenfél vár ránk. Azon túl, hogy hihetetlenül erős felépítésű védőik vannak, a csatáraikat sem lehet egy pillanatra sem őrizetlenül hagyni – nyilatkozta a honvedfc.hu klubhonlapnak a tréner. – Oumarou egyértelműen kiemelkedik, és annak ellenére, hogy a Vojvodina eladja, ellenünk még minden valószínűség szerint szerepelni fog. Kulcsfontosságú lesz a semlegesítése, mivel hihetetlenül veszélyes játékos.”

„Nagyon örülök annak, és végtelenül hálás vagyok azért, hogy ennyien eljönnek majd Magyarországról szurkolni nekünk. A közönségünk roppant fontos szerepet játszik a csapat életében, igyekszünk majd maximálisan kiszolgálni őket. De tudni kell, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A legfontosabb, hogy mindenképpen szerezzünk legalább egy gólt, és természetesen lehetőség szerint egyet se kapjunk.”

„A kezdőcsapat nagyjából már összeállt, a védelemben valószínűleg a Kingnél magasabb Baráth Botond kap majd szerepet. A középpályán Vécsei vagy Diarra, a csatársorban pedig Diaby vagy Testardi kerül a kezdőbe.” honvedfc.hu klubhonlapnak a tréner. – Oumarou egyértelműen kiemelkedik, és annak ellenére, hogy a Vojvodina eladja, ellenünk még minden valószínűség szerint szerepelni fog. Kulcsfontosságú lesz a semlegesítése, mivel hihetetlenül veszélyes játékos.”

„Nagyon örülök annak, és végtelenül hálás vagyok azért, hogy ennyien eljönnek majd Magyarországról szurkolni nekünk. A közönségünk roppant fontos szerepet játszik a csapat életében, igyekszünk majd maximálisan kiszolgálni őket. De tudni kell, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A legfontosabb, hogy mindenképpen szerezzünk legalább egy gólt, és természetesen lehetőség szerint egyet se kapjunk.”

„A kezdőcsapat nagyjából már összeállt, a védelemben valószínűleg a Kingnél magasabb Baráth Botond kap majd szerepet. A középpályán Vécsei vagy Diarra, a csatársorban pedig Diaby vagy Testardi kerül a kezdőbe.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik