El: Egyáltalán nem becsültük le az ellenfelet – Pioli

Vágólapra másolva!
2020.11.06. 10:01
null
Pioli szerint csapata nem becsülte le a Lille-t (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, a labdarúgó Európa-liga csoportkörének 3. fordulójában a Milan hazai pályán 3–0-ra kikapott a Lille-től. A meglepő vereség után Stefano Pioli, az olaszok vezetőedzője úgy vélekedett, hogy csapata mindenben az ellenfél kezére játszott.

„Erős együttessel találkoztunk, ráadásul alaposan megnehezítettük a saját dolgunkat – mondta el Stefano Pioli a Sky Sports Italiának. – Nem kezdtünk rosszul, de támadásban sokkal veszélyesebbnek kell lennünk, képtelenek voltunk elegendő lehetőséget kidolgozni. A Lille nagyon erős volt a kontrákban, miután pedig lemaradtunk, így rendre nagy területek nyíltak meg az ellenfelünk előtt, ami a kezükre játszott.”

A tréner hozzátette, a lehető legrosszabbkor jöttek a hibák.

„Mint mindig, most is kiértékeljük a pozitívumokat és a negatívumokat – hosszú idő óta először van rá példa, hogy több hibát kell megvizsgálnunk, mint jó dolgot. Nem játszottuk a saját játékunkat, sokat hibáztunk, mindezt a rossz meccsen, mert a Lille meg van olyan jó csapat, hogy kihasználja ezeket.”

Pioli leszögezte, játékosai nem nézték le a Lille-t.

„Én vagyok az edző, én állítottam össze a kezdőt és biztosíthatok mindenkit, egyáltalán nem becsültük le az ellenfelet. Nem tévesztettük szem elől a megfelelő hozzáállást, ez csak egyrossz nap volt, amiből tanulunk. Ami a kezdőcsapatot illeti, az általam megítélt legjobb alakulatot küldtem a pályára, olyat, ami kiegyensúlyozott, és ami szerintem versenyképes. Az első félidőben a tizenegyestől eltekintve jól is teljesítettünk, de az ellenfél kapuja előtt a helyezkedésünk, illetve a befejezések ezúttal nem a megszokott módon jöttek össze. Ez egy fiatal csapat, amely ettől függetlenül van annyira tapasztalt, hogy tudja, hogyan reagáljon egy ilyen vereségre.”


EURÓPA-LIGA,CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ, H-CSOPORT

Milan (olasz)–Lille (francia) 0–3 (Yazici 22., 55., 58. – az elsőt 11-esből)
Celtic (skót)–Sparta Praha (cseh) 1–4 (Griffiths 65., ill. Julis 26., 45., 77., Krejcí 90.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lille 3 2 1 9–3 +6 7
2. Milan 3 2 1 6–4 +2 6
3. Sparta Praha 3 1 2 5–8 –3 3
4. Celtic 3 1 2 4–9 –5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik