El: De Geának megvolt papíron, melyik Villarreal-játékos hova lövi a 11-est

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.05.27. 16:58
null
De Geán a puska sem segített (Fotó: AFP/Twitter)
Mint ismert, a Villarreal 1–1-es döntetlent és hosszabbítást követően tizenegyesekkel 11–10-re legyőzte a Manchester Unitedet a labdarúgó Európa-liga döntőjében. A finálé másnapján kiderült, David de Geának egy papírra volt felírva, melyik Villarreal-játékos hova lövi általában a tizenegyest – írja a Sport Bible.

 

Mondhatni, De Geának nem jött be a papíros megoldás – a Manchester United kapusán kívül gyakorlatilag mindenki eredményes volt, a spanyol kapus pedig legtöbbször az irányt sem találta el. Természetesen az internet közössége mémekkel árasztotta el a közösségi médiát.

De Geát több kritika is érte a múltban, hogy nem képes jól teljesíteni, amikor 11 méterről rúgnak vele szemben – igaz, egy tizenegyest sohasem könnyű védeni, a legtöbb MU-szurkolónál az veri ki a biztosítékot, hogy a 30 esztendős kapus már öt éve nem hárított büntetőt.

Helyzetén nem segít, hogy a döntő másnapján egy fotó került ki az internetre, amelyen jól látszik a Villarreal tizenegyesrúgóinak a neve, azok erősebbik lába, valamint az, melyik oldalt választják ki általában a tizenegyespontról.

 


 

Igaz, Gerard Moreno és Dani Raba nem az előre felírt oldalra lőtt, Paco Alcacer és Alberto Moreno lövésénél pedig hiába vetődött jó irányba De Gea. A Manchester United kapusa az utóbbi 40 tizenegyesből egyet sem védett ki – 2016 áprilisában Romelu Lukakun fogott ki, aki akkor még az Evertonban futballozott.

Sokan megkérdőjelezték Ole Gunnar Solskjaer döntését is, miszerint nem cserélte be Dean Hendersont – az angol kapus 19-ből 8 tizenegyest hárított a karrierje során.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ
Villarreal (spanyol)–Manchester United (angol) 1–1 (1–0, 1–1,1–1) – 11-esekkel 11–10
Gdansk, Miejski Stadion, 9500 néző. Vezette: Turpin (francia)
Villarreal: Rulli – Foyth (Mario Gaspar, 88.), Albiol, Pau Torres, Pedraza (Alberto Moreno, 88.) – Pino (Alcácer, 77.), Parejo, Capoué (Raba, 120+4.), Trigueros (Moi Gómez, 77.) – Gerard Moreno, Bacca (Coquelin, 60.). Vezetőedző: Unai Emery
MU: De Gea – Wan-Bissaka (Alex Telles, 120+3.), Bailly (Tuanzebe, 116.), Lindelöf, L. Shaw – Greenwood (Fred, 100.), McTominay (Juan Mata, 120+3.), P. Pogba (Daniel James, 116.), Bruno Fernandes – Rashford, Cavani. Menedzser: Ole Gunnar Solskjaer
Gólszerző: Gerard Moreno (29.), ill. Cavani (55.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik