El: Csercseszov még eldönti, Botka és Dibusz játszik-e

Borbola Bence (Trabzon)Borbola Bence (Trabzon)
Vágólapra másolva!
2022.11.02. 17:43
null
A Ferencváros első törökországi edzése (Fotó: a szerző)
November 3-án, csütörtökön 18.45-től a török bajnok Trabzonspor vendégeként zárja az Európa-liga H-csoportját a már biztos csoportelső és nyolcaddöntős Ferencváros. A mérkőzést előtti sajtótájékoztatón Sztanyiszlav Csercseszov, a zöld-fehérek vezetőedzője, illetve Ryan Mmae fejtette ki várakozásait. Az orosz szakember elárulta, Adama Traoré sérülés miatt nem lép pályára Trabzonban.


– A védelemben, a középpályán és a támadósorban is vannak hiányzók. Mekkora gondot jelent a hiányuk?

– Valóban akadnak olyan játékosok, akik nem állnak a rendelkezésünkre. Botka Endre és Dibusz Dénes két sárga lappal léphet csütörtökön pályára, de itt vannak a keretben, van még időm eldönteni, hogy valóban ott lesznek-e a pályán. Ez a találkozó is fontos a számunkra, ugyanolyan alapossággal elemeztük ki az ellenfelet, mintha vérre menő mérkőzést játszanánk. Adama Traoré is sérülés miatt hagyja ki a mostani találkozót.

– Kontrára rendezkedik be ezúttal a Ferencváros?
– Játszott már egymás ellen a két csapat, hazai pályán tíz emberrel kellett helyt állnunk. Ezúttal idegenben játszunk, a Trabzonspor mellett áll majd a saját közönsége, alighanem komoly támogatást kap. A taktikát nem szeretném elárulni, még mindig finomítjuk, mivel tudunk ezúttal leginkább operálni.

– A sok hiányzó miatt több ferencvárosi fiatal is a csapattal tartott. Elképzelhető, hogy valamelyikük bemutatkozik, vagy egyelőre a légkört szokják?
– A hatodik meccsünk a csoportban, és az ilyen sűrű menetrendben benne van, hogy néhány játékost sérülés miatt nélkülöznünk kell. Sok fiatalt hoztunk magunkkal, de a Trabzonspor elleni mérkőzés is fontos a számunkra, az eredményt tartjuk szem előtt, nem azzal foglalkozunk, hogy fiatal játékos debütál-e vagy sem.

– Oroszország szövetségi kapitányaként kétezer-tizenhatban éppen Törökországban debütált, vezette a válogatottat a Trabzonspor stadionjában is. Milyen az aréna atmoszférája?
– Nem kevesebbszer, mint hatszor játszottam az orosz válogatottal Törökország ellen, ezek alapján mondhatom, az összes stadionnak különleges atmoszférája van. Imádják errefelé a futballt, hevesek a drukkerek, ezúttal is hasonló légkörre számítok. Ahol eddig edzőként irányítottam az együttesemet Törökország ellen, ott rendre telt ház volt. Alighanem így lesz ez ezúttal is.

Ryan Mmaee nem szeretne vereséggel zárni

A hétvégi, Zalaegerszeg elleni találkozón (2–1) eszméletét vesztő Franck Boli fejsérülése miatt el sem utazott Törökországba, így szinte biztosra vehető, hogy elöl Ryan Mmaee kezd a Ferencvárosban.

„A csoportkör első mérkőzésén nem játszottam a Trabzonspor ellen – mondta a 25 éves marokkói válogatott csatár. – Ezúttal is nehéz mérkőzésre számítok, nagy a nyomás az ellenfélen, mi lazábbak lehetünk, ezzel az előnnyel élnünk kell. De a mentalitásunknak ugyanolyannak kell lennie, mint a budapesti első összecsapásunkon volt, hiszen ott egyértelműen a csapatszellemnek köszönhetően győztünk tíz emberrel is ellenük. Szeretnénk ezúttal is jó eredményt elérni. Jó erőben, jó formában érzem magam, tíz pontot gyűjtöttünk eddig a csoportban, nem szeretnénk vereséggel zárni a csoportkört.”

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
H-CSOPORT
18.45:
Trabzonspor (török)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.45: Monaco (francia)–Crvena zvezda (szerb)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS5311 8–8 010
2. Monaco5212 5–7–2 7
3. Trabzonspor52310–9+1 6
4. Crvena zvezda523 8–7+1 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik