El: Bizonyossá vált, hogy nem sok esélyük van a lelkes íreknek – Lisztes

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.08.19. 06:56
null
Lisztes Krisztiánt nem lepte meg a Ferencváros összeállítása (Fotó: Árvai Károly)
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros hazai pályán 4–0-ra megverte a Shamrock Roverst a labdarúgó Európa-liga-selejtező rájátszásának első találkozóján. Lapunknak Lisztes Krisztián elemezte a látottakat.


„Egyáltalán nem lepett meg a Ferencváros szokatlan összeállítása, hiszen korábban Botka Endre bizonyította, hogy középső védőként is átlagon felüli teljesítményre képes – mondta Lisztes Krisztián. – És persze Pászka Lórándra is lehet számítani, nemcsak bajnoki, nemzetközi mérkőzéseken is. A balhátvéd tökéletesen játszotta be a bal oldalt, a beadásai is jók voltak, kár, hogy egyikből sem lett gól. De ez apró szépséghiba csupán, hiszen lett másból négy is. Bizonyossá vált, hogy nem sok esélye van a lelkes ír együttesnek, bejött a papírforma. Természetesen a győzelem lehetett volna nagyobb különbségű, mert szép akciókat vezetett a Fradi a jobb és a bal oldalon is, de ne legyünk telhetetlenek. Nyugodtan várhatjuk a visszavágót.”

EURÓPA-LIGA
PLAYOFF, 1. MÉRKŐZÉS

Ferencváros–Shamrock Rovers (ír) 4–0 (2–0)
Budapest, Groupama Aréna, 15 239 néző. Vezette: Nyberg (svéd)
FTC: Dibusz – Wingo, Botka, Knoester, Pászka (Civic, 84.) – Besic (Vécsei, 69.), Laidouni – Auzqui (Marquinhos, 63.), Nguen, A. Traoré (Mercier, 84.) – R. Mmaee (Boli, 64.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Shamrock: Mannus – Hoare, Cleary, Grace – Gannon (Farrugia, 61.), Watts (Ferizaj, 70.), O’Neill, Kavanagh (Byrne, 61.), Lyons – Gaffney (Towell, 61.), Greene (Tetteh, 79.). Vezetőedző: Stephen Bradley
Gólszerző: Auzqui (13.), A. Traoré (34., 48.), Civic (90+3.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik