El: Az egész meccsen langyosak voltunk – Botka

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.10.06. 21:41
Ahogy arról beszámoltunk, 4–1-re kikapott a Crvena zvezda otthonában a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga H-csoportjának 3. fordulójában. A meccs után Kristoffer Zachariassen és Botka Endre is értékelt az M4 Sportnak.
Botka szerint langyosan játszott a Fradi (Fotó: Árvai Károly)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Botka szerint langyosan játszott a Fradi (Fotó: Árvai Károly) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

„Csalódottak vagyunk, nem játszottunk elég jól – mondta Kristoffer Zachariassen az M4 Sportnak. – Ha úgy futballozunk, ahogy szoktunk, akkor megnyerjük a meccset. Ma nem a legjobb napunkat fogtuk ki, megérdemeltük a vereséget. A meccs előtt sokat beszéltünk a mentális állapotról, hiszen tudtuk, hogy más hangulat fogad minket, mint Monacóban. Voltak helyzeteink, de nem használtuk ki őket. Jövő héten otthon teljesen más mérkőzés lesz, hiszen sok bizonyítani valónk maradt.”

„Ma semmi sem működött, semmi – mondta Botka Endre az M4 Sportnak. – Nem játszottunk annyira szervezetten, és nem küzdöttünk eléggé, pedig mindenki tudta, hogy mennyire fontos ez a mérkőzés. Lesz rá egy hét, hogy kiküszöböljük a hibákat. Nagyon fontos, hogy kicsit élesebbek legyünk. Az egész meccsen langyosak voltunk.”

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
H-CSOPORT

CRVENA ZVEZDA (szerb)–FERENCVÁROS 4–1 (2–0)
Belgrád,
Rajko Mitics Stadion, 40 000 néző. Vezette: Visser (belga)
CRVENA ZVEZDA: Borjan – Gobeljics, Erakovics, Dragovic (V. Nikolics, 72.), Rodics – Sz. Mitrovics (Pankov, 62.), S. Sanogo (Sz. Szrnics, 62.), G. Kanga (I. Mustapha, 80.), Ivanics – Katai (Motika, 72.), Pesics. Vezetőedző: Milos Milojevics
FERENCVÁROS:
Dibusz – Wingo, Knoester, S. Mmaee, Botka (Pászka, 77.) – Laidouni (Gojak, 66.), Besic (Vécsei, 57.) – A. Traoré, Zachariassen, Nguen (Marquinhos, 66.) – Boli (R. Mmaee, 57.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző: G. Kanga (27., 60. – az elsőt 11-esből), Sz. Mitrovics (35.), Katai (50.), ill. Zachariassen (71.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik