El: az Ajax a harmadik számú kapusával állhat ki a Roma ellen

Vágólapra másolva!
2021.04.08. 15:14
null
Nagy lehetőség előtt áll Kjell Scherpen (jobbra), az Ajax kapusa (Fotó: Getty Images)
A Roma több játékosát nélkülözi a hazai pályán jól teljesítő Ajax ellen, amely a harmadik számú kapusával állhat ki az Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén.

 

Fel kell kötnie a gatyáját annak, aki Amszterdamban szeretné feltartóztatni az Ajaxot, a holland együttes ugyanis legutóbbi kilenc hazai mérkőzését megnyerte az Európa-liga kieséses szakaszában – a mostani évadban a Young Boys (3–0) és a Lille (2–1) is elvérzett a Johan Cruijff Arenában. Már csak az elismerésre méltó sorozat miatt sem vár hálás feladat a Romára, amely több kulcsemberét is nélkülözi csütörtöki vendégjátéka során: Stephan El Shaarawy, Nicolo Zaniolo, Henrih Mhitarjan, Marash Kumbulla és Chris Smalling sérülés, míg Rick Karsdorp eltiltás miatt hiányzik. Megjegyzendő, hogy Erik ten Hag, az amszterdamiak vezetőedzője is kénytelen lemondani több fontos labdarúgójáról. Daley Blind, Nusszair Mazraui és Sébastien Haller hiánya érzékenyen érintheti az együttest, ám a legégetőbb problémát a kapuskérdés jelentheti. Az évek óta alapembernek számító André Onana doppingvétség miatti eltiltását tölti, míg a veterán Maarten Stekelenburg kisebb sérülés miatt csak szerdán kezdte el az edzéseket, így valószínűleg a tartalék Kjell Scherpen áll majd a vonal előtt, akit nemrég Székesfehérváron, az U21-es Európa-bajnokságon láthattunk védeni Magyarország ellen. Az Emmentől másfél millió euróért szerződtetett kapus az idény során két tétmérkőzésen kapott szerepet a felnőtteknél, öt kapott gólja kifejezetten rossz mutató.

„Hatalmas termetű, jó kapus, ám gyakran pontatlanul játssza meg a labdát – nyilatkozta a 204 centiméter magas játékosról Michele Santoni, az Ajax egykori videoelemzője a romanews.eu-nak, majd elmondta a véleményét az amszterdamiakról. – Talán ez a legerősebb Ajax, amióta Erik ten Hag irányítja a csapatot. Mindenki emlékszik a Frenkie de Jong, Matthijs de Ligt, Donny van de Beek fémjelezte gárdára, amelyik kiütötte a Real Madridot és a Juventust a BL-ből, de a mostani gárda taktikailag érettebb és egységesebb.”

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
21.00:
Ajax (holland)–Roma (olasz) (Tv: Digi Sport1)
21.00:
Arsenal (angol)–Slavia Praha (cseh) (Tv: Digi Sport2)
21.00:
Dinamo Zagreb (horvát)–Villarreal (spanyol) (Tv: Digi Sport3)
21.00:
Granada (spanyol)–Manchester United (angol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik