Torghelle-gól után iksszel térhet haza az MTK Kazahsztánból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.30. 15:48
null
Torghelle Sándor (balra) Kazahsztánban is beköszönt (Fotó: Hegedüs Gábor)
Az Európa-liga első selejtezőkörében az MTK labdarúgócsapata 1–1-es döntetlent játszott a kazah Aktobe vendégeként. A mérkőzésen a kék-fehér együttes Torghelle Sándor révén szerzett vezetést, melyet az első félidő hajrájában büntetőből egalizált a kazah gárda.

Meglehetősen nagy melegben kezdődött el az MTK Európa-liga-szereplése, ennek ellenére az Aktobe stadionjának lelátóján szépszámú és meglehetősen hangos közönség várta Teodoru Vaszilisz játékosait. Maga a találkozó a hazaiaknak indult jobban, ám a kezdeti lendületet követően leginkább a mezőnyben gyűrték egymást a felek, a kapuk nem forogtak veszélyben.

Az első tizenöt perc után az MTK kapcsolt magasabb fokozatba, így az első nagyobb helyzet is a kék-fehérek előtt adódott: Torghelle Sándor kapott remek kiugratást, majd becsúszva a kapura kanalazta a labdát, az azonban elakadt a kazah kapusban.

Tíz perccel később azonban már Szamat Otarbajev segíthetett, miután Darko Nikacs elhúzott a védője mellett a jobb oldalon, majd az alapvonalról középre passzolt, ahol Torghelle Sándor estében a jobb alsó sarokba továbbította a labdát (0–1).



Ezután több, a kaput elkerülő, valamint blokkolt MTK-lövést is feljegyezhettünk, így némileg váratlanul hatott, hogy az első félidő legvégén kiegyenlített az Aktobe. A 43. percben Torghelle ugrott fel egy felperdülő labdáért Kouadio mellett, majd a játékvezető szerint a magyar csatár kezére pattant a labda, így büntetőhöz jutott az Aktobe – az esethez hozzátartozik, hogy a hazai játékos megtámasztotta a felugró magyart, így a tizenegyes jogossága erősen megkérdőjelezhető.

Ez természetesen egyáltalán nem zavarta meg a labda mögé álló Didar Zsalmukant, aki laposan, a jó irányba vetődő Hegedüs Lajos keze mellett a jobb alsóba lőtt (1–1).

A második játékrész már jóval kevesebb izgalmat tartogatott, mint az első. Egyik csapat sem akart igazán kockáztatni leginkább távoli lövésekkel próbálkoztak a játékosok, ám hiába volt az MTK-nak jóval több kísérlete – az UEFA statisztikája szerint a budapesti csapat 14-szer, ellenfele 8-szor próbálkozott lövéssel –, újabb gól már nem született, 1–1-es döntetlennel zárult a találkozó.

„Az első félidőben jobbak voltunk, el is dönthettük volna a mérkőzést – értékelte a találkozót Teodoru Vaszilisz, az MTK vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának. – A második játékrészben már nem úgy jött ki a lépés, ahogyan azt szerettük volna. A kazahok bajnokság közben, meccsben vannak, rajtunk pedig érződött a meccshiány.”

A visszavágót július 7-én 18 órától, Gyirmóton rendezik meg.

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS

Aktobe (kazah)–MTK 1–1 (Zsalmukan 44. – 11-esből, ill. Torghelle 30.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik