El: a volt győri légiós tudja, hogy lehet feltörni az FTC védelmét

Vágólapra másolva!
2019.08.22. 16:57
null
Pilibaitis (balra) 29-szer lépett pályára a litván válogatottban (Fotó: AFP)
A legnagyobb litván hírportál, a Lrytas.lt hosszú beharangozó írást közöl a ma esti Suduva–Ferencváros El-selejtező előtt. Ebben megszólal a korábban éveken keresztül hazánkban futballozó Linas Pilibaitis is, aki szerint a két csapatnak egyenlő az esélye a továbbjutásra, bár azt elismeri, hogy a zöld-fehérek játékoskerete erősebb, mint a marijampoléi csapaté.

A 34 éves támadó középpályás, Linas Pilibaitis 2009-ben érkezett a Győri ETO-hoz, amellyel 2013-ban bajnoki címet nyert, majd a Mezőkövesdhez igazolt egy fél idényre, mielőtt a Zalgirishez szerződött volna 2014 februárjában. Miután 2009 januárjától öt éven át futballozott az NB I-ben, s jól ismeri a magyar élvonal küzdelmeit, kézenfekvő választás volt a megszólaltatása.

„A magyar csapatok nagyon agresszív futballt játszanak, s rövid passzokkal sokat járatják a labdát, nem nagyon lőnek messziről, inkább a technikai képzettségükkel szeretnek fölénybe kerülni. Magyarországon kétségtelenül a futball az első számú sportág, és a Ferencváros jelentőségét a litván viszonyokra átültetve csak a kaunasi Zalgiris kosárlabda-csapatához tudnám hasonlítani. A Ferencváros szurkolói meg egyenesen őrültek, olyanok, mint a lengyel ultrák, de nem kell tőlük tartani” – fogalmazott Pilibaitis a Lrytas hasábjain.

A lap szerint a magyar élvonalban 103 mérkőzésen nyolc gólt szerző középpályás arra számít, hogy nagyjából 300 drukker kíséri el a Ferencvárost Marijampoléba, s bízik benne, hogy nem kell tartani a vendégszurkolóktól.

„Nem hiszem, hogy gond lenne, legalábbis, amikor én Magyarországon játszottam, sosem volt gondom a drukkerekkel. Igaz ugyanakkor, hogy ha vereséget szenved a csapat, akkor a játékosok szenvednek a szurkolóiktól” – fogalmazott Pilibaitis, aki kitért arra is, hogy mi lehet a zöld-fehérek legnagyobb előnye.

JOSIP TADIC
A Suduva horvát csatára, a 31 éves Josip Tadic nem akármilyen világvándor: a litván klub felnőttpályafutásának 15. klubja. Ráadásul először fordult elő vele idén nyáron, hogy egy korábbi csapatához írt újra alá, amikor a hongkongi élvonalban szereplő Kitchee SC-től – ahol Vadócz Krisztián is a csapattársa volt – visszaigazolt a marijamopoléi brigádhoz. Tadic 17 évesen az NK Osijeknél szerepelt, aztán – a teljesség igény nélkül – volt a Bayer Leverkusen, a Dinamo Zagreb, az Arminia Bielefeld, a Lechia Gdansk, a Sturm Graz, és a Slaven Belupo játékosa is.

„A visszavágón látni fogjuk, hogy mi az, amiben biztosan jobbak a magyar csapatok: szinte mindegyiknek vadonatúj a stadionja, és a csapatok szinte kivétel nélkül kiemelkedő játékosokat tudnak igazolni. A magyar csapatok egymáshoz nagyon hasonló erőt képviselnek, ezért minden bajnokijukon fokozottabban kell koncentrálniuk, amivel tovább fejlődnek, javulnak” – mondta Pilibaitis, aki egyébként manapság az FK Kauno Zalgiris színeiben futballozik a litván élvonalban.

„A Ferencváros játékoskerete kétségtelenül erősebb, de a Suduva éppen a csapatjátékkal kerekedhet felül ellenfelén, ez lehet a legnagyobb fegyvere. Tény, a ferencvárosiak képviselik a nagyobb játékerőt, de meg lehet törni az ő játékukat is” – formált véleményt a korábbi győri és mezőkövesdi játékos.

Linas Pilibaitis a Ferencváros ellen négyszer lépett pályára magyarországi légióskodása alatt, mérlege két győzelem, egy döntetlen és egy vereség.

EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ (PLAYOFFKÖR), ELSŐ MÉRKŐZÉS
Augusztus 22., csütörtök
19.00:
FK Suduva (litván)–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

VISSZAVÁGÓ
Augusztus 29., csütörtök
20.00:
Ferencváros–Suduva (litván) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik