El: a Trabzonspor edzője csalódott a harmadik hely miatt

Borbola Bence (Trabzon)Borbola Bence (Trabzon)
Vágólapra másolva!
2022.11.03. 23:34
null
Avcit meglepte a Ferencváros jó szereplése (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó Európa-liga H-csoportjának 6. fordulójában a Ferencváros 1–0-s vereséget szenvedett a Trabzonspor vendégeként. A magyar együttes már biztosan továbbjutott a nyolcaddöntőbe, míg a török bajnok a győzelem ellenére is az Európa-konferencialigában folytatja. A mérkőzés után Abdullah Avci, a török csapat vezetőedzője értékelt a sajtótájékoztatón.

– A csoport harmadik helyén végzett a Trabzon­spor. Ez csalódást jelent?
– A szurkolók reakcióján is látható volt, hiszen a lefújás előtt sokan hazaindultak, márpedig ez errefelé nem szokás. Sajnálhatjuk, hogy a csoportkör utolsó fordulójában már nem a saját kezünkben volt a sorsunk, így csak annyi dolgunk maradt, hogy megnyerjük a Ferencváros elleni találkozót, és bízzunk a szerencsében.

– A kispadnál tisztában voltak a másik mérkőzés alakulásával?
– Tudtunk róla, hogy a Monaco vezet. Ráadásul hamar előnyhöz jutott, és a szünetre gyakorlatilag el is dőlt a találkozó. Nem örülünk a harmadik helynek, ennél sokkal többre számítottunk. A Konferencialigában folytatjuk, ott kell kihozni magunkból a legtöbbet.

– Mennyire lepte meg a Ferencváros jó szereplése?
– A találkozó előtt is elmondtam, a magyar bajnok annak köszönhetően végzett csoportja élén, hogy a favoritnak számító Monaco ellen négy pontot szerzett a két találkozón. Ez meglepett. Jó csapat a Ferencváros, nem véletlenül jutott tovább egyenes ágon.

EURÓPA-LIGA
H-CSOPORT
6. FORDULÓ
TRABZONSPOR (török)–FERENCVÁROS 1–0
Trabzon,
Senol Günes Stadion. Vezette: Harm Osmers (Robert Kempter, Dominik Schaal) – németek
TRABZONSPOR: Cakir – Stryger Larsen, Bartra, Vitor Hugo, Elmali – Sziopisz, Hamsík (Gbamin, 62.) – Ömür (Ünüvar, 70.), Bakaszetasz (Bardi, 69.), Trezégé (Haspolat, 85.) – Yazici (Djaniny, 62.).Vezetőedző:Abdullah Avci.
FERENCVÁROS: Dibusz – Wingo, Knoester, S. Mmaee, Pászka (Redzic, 90+1.) – Vécsei, Esiti (Mercier, 61.), Laidouni – Zachariassen, R. Mmaee, Nguen (Kovacevic, 81.).Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov.
Gólszerző:
Bakaszetasz (7.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. FERENCVÁROS 6 3 1 2 8–9 –1 10
2. Monaco 6 3 1 2 9–8 1 10
3. Trabzonspor 6 3 3 11–9 2 9
4. Crvena zvezda 6 2 4 9–11 –2 6

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik