El: A szünetben tizenegyet cseréltem volna, ha lehet – Mourinho

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.30. 08:18
null
José Mourinho cseppet sem volt elégedett csapatával Belgiumban (Fotó: AFP)
Meglepetésre 1–0-s vereséget szenvedett a Tottenham az Európa-ligában a Royal Antwerp vendégeként. José Mourinho, az angol csapat menedzsere a meccs utáni nyilatkozatában arra utalt, a jövőben néhány játékos kapcsán nem kell majd gondolkodnia, hogy a kezdőbe jelölje-e.

 

Bölöni László korábbi együttese az első játékrész után 1–0-ra vezetett. A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Mourinho a félidőben négyet (!) cserélt: lejött Giovani Lo Celso, Dele Alli, Steven Bergwijn és Carlos Vinícius.

„A szünetben tizenegyet cseréltem volna, ha lehet – idézi a BBC José Mourinhót. – Nem szeretnék egyénenként értékelni, nem szokásom. Nagy keretünk van, tele jó futballistával. Az én feladatom, hogy lehetőséget adjak nekik, és ők két kézzel megragadják az esélyt. A mai este alapján a jövőben könnyű dolgom lesz összeállítani a kezdőt.”

„A csapatom hibáztatása helyett inkább az ellenfelet szeretném megdicsérni, mert nagyszerűen játszott. Bár nem mehetek el szó nélkül a mi gyenge produkciónk mellett sem. Hibáztassanak engem, mert én döntöm el, ki játszik. A meccs megerősített néhány korábbi döntésemben, s felvetett néhány újabb kérdést. Minden nap tanulok”
– tette hozzá a Portóval UEFA-kupa-, a Manchester Uniteddel Európa-liga-győztes szakember.

Az 57 esztendős portugál tréner az Instagram-oldalán posztolt a sajtótájékoztatót követően.

„A rossz teljesítményért rossz eredmény jár. Remélem, ezen a buszon mindenki olyan csalódott, mint én. Holnap délelőtt tizenegy órakor edzés” – írta Mourinho a közösségi oldalon a csapatbuszon készült fotó kíséretében.

A Tottenhamnek ezzel megszakadt szeptember 17. óta tartó veretlenségi sorozata. Vasárnap a Brighton lesz a londoniak vendége a Premier League-ben.

null

null



EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
J-CSOPORT

Royal Antwerp (belga)–Tottenham Hotspur (angol) 1–0 (Refaelov 29.)
LASK (osztrák)–Ludogorec Razgrad (bolgár) 4–3 (Balic 2., Gruber 12., Raguz 34., Verdon 56. – öngól, ill. Manu 15., 67., 73. – a harmadikat 11-esből)
Kiállítva: L.Grgic (73., LASK)

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Royal Antwerp 2 2 3–1 +2 6
2. Tottenham 2 1 1 3–1 +2 3
3. LASK 2 1 1 4–6 –2 3
4. Ludogorec Razgrad 2 2 4–6 –2 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik