El: Eppel megszerezte első gólját; Bogdánék hétgólos meccse

Vágólapra másolva!
2018.07.12. 22:53
Bár a magyar klubok nem szerepeltek jól, légiósaink remek napot zártak a labdarúgó Európa-ligában: Adorján Krisztián, Holman Dávid, Bogdán Ádám, valamint Elek Ákos és Eppel Márton is győztes csapat tagja volt, utóbbi ráadásul megszerezte első gólját a Kajrat Almatiban.

A Budapest Honvédtól szerződtetett támadó az előző héten, pénteken debütált csereként a kazah élvonalban, most pedig az Európa-ligában is bemutatkozhatott, és a 90. percben ő állította be a végeredményt.

Első alkalommal játszott tétmeccsen új csapatában Bogdán Ádám, akivel a soraiban a Hibernian kiütéssel nyert a feröeri NSI Runavík ellen. A magyar kapus nem úszta meg kapott gól nélkül, szabadrúgásból találtak be neki.

A DAC 25 esztendő elteltével játszhatott ismét európai kupamérkőzést, a dunaszerdahelyiek a grúz Dinamo Tbiliszit fogadták az 1. selejtezőkör első mérkőzésén. A Vida Kristopherrel felálló (s a szünet után Kalmár Zsoltot is bevető) együttes már a 15. percben hátrányba került, s bár viszonylag gyorsan összejött az egyenlítés, végül 1–1-re végeztek a felek.

A Slovan Bratislava gólgazdag találkozón harcolt ki előnyt, Holman Dávid gólpasszal vette ki a részét a sikerből.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
MAGYAR CSAPATOK TALÁLKOZÓI

Ferencváros–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 1–1 (Szpirovszki 61., ill. Atar 91.)

BŐVEBBEN ITT OLVASHAT A FRADI MECCSÉRŐL!

Neftci PFK (azeri)–Újpest FC 3–1 (B. Dabo 24., 72., Mahmudov 92., ill. Nagy D. 9.)

BŐVEBBEN ITT OLVASHAT AZ ÚJPEST MECCSÉRŐL!

MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ MÉRKŐZÉSEK
Milsami Orhei (moldovai)–Slovan Bratislava (szlovák) 2–4
Slovan: A gólpasszt adó Holman Dávidot a 68. percben lecserélték.
Levadia Tallinn (észt)–Dundalk (ír) 0–1

Dundalk: Adorján Krisztián a 81. percben állt be.
Engordany (andorrai)–Kajrat Almati (kazah) 0–3

Kajrat: Elek Ákos végig a pályán volt, a harmadik gólt szerző Eppel Mártont az 58. percben cserélték be.
Hibernian (skót)–NSI Runavík (feröeri) 6–1

Hibernian: Bogdán Ádám védte a hazaiak kapuját.

DAC (szlovák)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 1–1
DAC: Vida Kristophert a 67. percben lecserélték, Kalmár Zsolt a szünet után állt be, Vida Máté a kispadon ült.

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Pjunik (örmény)–Vardar (macedón) 1–0

Ventspils (lett)–Luftëtari (albán) 5–0
Csihura Szacshere (grúz)–Beitar Jeruzsálem (izraeli) 0–0
FK Partizani (albán)–Maribor (szlovén) 0–1
Rudar Velenje (szlovén)–Tre Fiori (San Marinó-i) 7–0
Balzan (máltai)–Kesla FK (azeri) 4–1

Qabala (azeri)–Progres Niederkorn (luxemburgi) 0–2
Ilves (finn)–Szlavija Szófia (bolgár) 0–1
KuPS (finn)–FC Köbenhavn (dán) 0–1
Narva Trans (észt)–FK Zeljeznicar (bosnyák) 0–2
Trakai (litván)–Irtis Pavlodar (kazah) 0–0
Lahti (finn)–FH Hafnafjördur (izlandi) 0–3
FK Liepaja (lett)–Häcken (svéd) 0–3

Anorthoszisz (ciprusi)–KF Laci (albán) 2–1
Connah's Quay (walesi)–Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) 1–3
Derry City (ír)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 0–2
Petrocub (moldovai)–NK Osijek (horvát) 1–1
Stumbras (litván)–Apollon Limassol (ciprusi) 1–0

CSZKA Szófia (bolgár)–Riga FC (lett) 1–0
B36 Tórshavn (feröeri)–OFK Titograd (montenegrói) 0–0
Górnik Zabrze (lengyel)–Zaria Balti (moldovai) 1–0
ÍBV (izlandi)–Sarpsborg (norvég) 0–4
Racing FC (luxemburgi)–Viitorul Constanta (román) 0–2
Siroki Brijeg (bosnyák)–Domzale (szlovén) 2–2
Shamrock Rovers (ír)–AIK (svéd) 0–1
Rudar Pljevlja (montenegrói)–Partizan Beograd (szerb) 0–3
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Trencín (szlovák) 0–2
Cliftonville (északír)–Nordsjaelland (dán) 0–1
Rangers (skót)–Shkupi (macedón) 2–0
Lech Poznan (lengyel)–Gandzaszar (örmény) 2–0
Szpartak Szubotica (szerb)–Coleraine (északír) 1–1
Radnicski Nis (szerb)–Gzira United (máltai) 4–0
Stjarnan (izlandi)–Nomme Kalju (észt) 3–0

A jegyzőkönyvért kattintson a mérkőzésre!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik