Történelmi vereséget szenvedett a kolozsvári csapat az Örök Városban

Vágólapra másolva!
2020.11.05. 18:50
null
Gólörömből ötös! (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének 3. fordulójában az A jelű négyesben az AS Roma 5–0-s győzelmet aratott a román CFR fölött.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
A-CSOPORT

AS Roma (olasz)–CFR Cluj (Kolozsvár, romániai) 5–0 (3–0)
Róma, Olimpiai Stadion, zárt kapuk mögött. V: Jug (szlovén)
Roma: Pau López – Fazio, Ibanez (Smalling, 61.), Kumbulla – Bruno Peres, Veretout (Pedro, a szünetben), Cristante (Milanese, 78.), Spinazzola (Juan Jesus, a szünetben) – Villar, Mhitarjan (Lo. Pellegrini, a szünetben) – Borja Mayoral. Vezetőedző: Paulo Fonseca
CFR: Balgradean – Susic (Latovlevici, 78,), Manea, Ciobotariu, Camora – Hoban – Deac (M. Pereira, a szünetben), Itu (Paun, a szünetben), Djokovic – M. Rondón (Joca, 90.), Debeljuh (Carnat, 68.). Vezetőedző: Dan Petrescu
Gólszerző: Mhitarjan (1.), Ibanez (24.), Mayoral (34., 84.), Pedro (89.)

A csoport másik mérkőzésén
Young Boys (svájci)–CSZKA Szófia (bolgár) 3–0 (Mambimbi 2., 32., Szulejmani 18.)

Ötvennyolc másodpercig tudta tartani magát Rómában a sérülések és koronavírus által megtizedelt kolozsvári védelem, ám a felnőtt belső védők nélkül és mindössze hat cserejátékossal kiálló CFR végül történelme legsúlyosabb vereségét szenvedte el az európai kupákban.

Henrih Mhitarjan fejesével már az első támadását góllal zárta a Roma, amely aztán kényelmes iramban is elbánt a hitetlenül futballozó román bajnokkal. Roger Ibanez egy szöglet után szintén fejes góllal növelte az előnyt, majd Borja Mayoral talált be közelről, három tétovázó védő gyűrűjében.

Pedig Maneáék mindent megpróbáltak (Fotó: AFP)
Pedig Maneáék mindent megpróbáltak (Fotó: AFP)

A második félidőben már egyik csapatnak sem volt túl sok kedve futballozni, de a végén azért még rúgott kettőt a Roma: Pedro, majd Mayoral is balról, laposan lőtt a hosszú sarokba.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Roma3217–1+67
2. Young Boys31115–3+24
3. CFR Cluj31113–6–34
4. CSZKA Szófia3120–5–51

PERCRŐL PERCRE

A vendégmester Dan Petrescu a Foggiában (1991–93) és a Genoáben (1993–94) is játszott anno. Djokovic a Monza, Cesena, Bologna, Livorno, Spezia vonalon mozgott korábban, Debeljuh a Torino, Piacenza, Mantova, Este soron ment át. Vojtus három évet töltött az Inter akadémiáján.

EL-ADATBANK ITT!

Európa-liga: eredménykövető a 3. forduló meccseiről – ÉLŐ!


90+3. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+2. perc Peres jobbal 16-ról fejel lövi Ciobotariut, bátor a védő.

Három perc a ráadás!

90. perc Andrei Joca be, Rondón le.

88. PERC 17, PEDRO IS BETALÁL, Milanese passzát kissé balról, 12 méterről a bal alsóba rúgja. 5–0!

Érdekes, 16 hazai lövés a hazaiaktól, 9 a románoktól.

84. PERC Peres jobb oldali beadását rossz helyre fejeli ki az ötösről Manea, BORJA MAYORAL köszöni szépen az ötös bal sarka előtt, és jobbal a bal alsóba lő. 4–0!

66 százalékban a hazaiaknál a labda.

82. perc Manea lő jobbal a jobb alsó mellé egy 25 méteres szabadrúgást.

A CFR nem rúgott gólt legutóbbi négy idegenbeli kupameccsén, de 9-ből 6-szor ki is kikapott, két győzelmén kívül egyszer sem talált be!

80. perc Peres cselezget, felrúgja őt a 16-os jobb sarka előtt Hoban. Pedro jobbal a sorfalba lő.

78. perc Iasmin Latovlevici csak beáll, Susic helyére.

77. perc Nincs 11-es, pedig igencsak összefutott Rondón és Pellegrini a hazai ötös bal sarka lőtt.

73. perc A 18 éves Tommaso Milanese be, Cristante le a hazaiaknál. Abszolút újonc!

73. perc HELYZET, Camora szép bal oldali beadását a bal sarok elől kapura pöcköli két méterről Rondón, de jobbra mozdulva véd a hazai kapus!

68. perc Debeljuh le, a Sepsitől nemrégiben igazolt Nicolae Carnat be a kolozsváriaknál. 50 ezer euróba került a szélső.

A CFR a sorozatban elbukott 7-et utóbbi 8 meccséből, de előtte kétszer is a csoportja második helyén végzett. Idén a BL-ből a Dinamo Zagreb tanácsolta el őket.

65. perc Ziccer, Pedro passzol jobbra az ötös jobb sarka elől, középre ad Peres, ahonnan három méterről a kapusba lő Mayoral!

Beáll vajon Latovlevici? A veterán románt sokak nagy csodálkozására igazolta le a Kisvárda, bő egy hónap alatt sem lépett pályára, majd felbontották a szerződését. A 34 éves játékos 12-szeres válogatott.

61. perc Chris Smalling be, Ibanez le. Luxuscsere.

59. perc Jesus bal oldali beadását kifejeli Camora, kontra, Pereira indít, Djokovic beadása a kapusé.

52. perc Pereira kiharcol egy kornert, amelyet szépen kap le a levegőből aztán López, Pereira bal oldali, jobblábas beadása után.

A CFR sorozatban harmadszor lett idén román bajnok, az előző idényben rekordszámú, 16 meccs jutott neki a BL-ben/El-ben. De utóbbi helyről a későbbi győztes Sevilla csak nagy csatában ütötte ki!

Az előző 16 hazai európai kupameccsén csak a Real Madridtól kapott ki a Roma, 11-szer nyert.

52. perc Mezőnyjáték, jó iramú.

47. perc Pellegrini jobbal a bal alsó mellé lő kissé jobbról, 23-ról.

46. PERC FOLYTATJUK!

46. perc Pedro be, Veretout le. Karmester helyett szélső. Juan Jesus Spinazzolát, Lorenzo Pellegrini Mhitarjant váltja. A vendégeknél Itu és Deac maradt az öltözőben, a francia Michaël Pereira és a román Alexandru Paun állt be. Szélső és karmester, posztra.

Elsők. Ibanez és Mayoral is első gólját szerezte a Roma színeiben.

Szabad?

E párharc legjobb gólszerzői
Matteo Brighi 2
Marco Borriello 2
Emmanuel Culio 2
Christian Panucci 1
Yssouf Koné 1

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

44. perc Ismét Deac, az ötös bal sarka elől ballal nem sokkal lő a kapu túlsó alsó sarka mellé. Camora passza után.

42. perc Deac bedob két cselt a 16-os előtt, de szereli Ibanez. Deacoromán vonalak...

Mhitarjan az Arsenalban 59 meccsen 24 kanadai pontot termelt, a Manchester Unitedben 63 meccsen 24-et, a Romában 36-on 21-et.

A CFR eddig 4 Roma elleni meccsén mindig betalált, a Roma nem kapott gólt a román csapatok elleni négy legutóbbi meccsén.

38. perc Veretout jobb oldali szöglete után Ibanez sodorja a jobb alsó mellé a labdát az ötösről jobb térddel.

34. PERC ITT A HARMADIK (román védelmi hiba), Veretout lő kapura ballal az ötös bal sarka elől, ebbe belevetődik még egy védő, Susic, Peres a bal oldali kapufa elől középre fejeli a labdát, BORJA MAYORAL három ellenfél közül jobbal a bal alsóba lő. 3–0!

Villar, Karsdorp és Peres bír sárgával korábbról a hazaiaktól, a vendégektől nincs ilyen.

30. perc Sorjáznak a kolozsvári kornerek. Kumbulla nagyokat rúg Debeljuhba, Veretout pedig Deacba.

A vendégek legismertebb játékosa a 34 éves Rondón, a venezuelai az előző két El-meccsen egyaránt betalált.

26. perc Mezőnyharc, sok kemény belépővel.

Atyai gólöröm


A román kapus, Balgradean ebbe is csak belekapni tudott.

24. PERC ITT A GÓL, ROGEZ IBANEZ hét méterről, az ötös jobb sarka elől a jobb felső sarokba fejeli Veretout bal oldali, jobblábas szögletét. 2–0!

23. perc Hoban középtávoli lövését szépen védi López.

20. perc Itu szereli a 16-os előtt Cristantét, betör a 16-osra, de a jobb sarok mellé lő.

18. perc Manea és Mhitarjan összerúg, ápolás. Kettős. Jobban van. Mindkét fél.

4. perc Susic menne el a jobbon, ha Ibanez hagyná. De nem hagyja.

10. perc Mayoral elé emel Cristante, Ciobotariu ment előle szépen a 16-oson.

10. perc Veretout kap egyet középen Hobantól, mérgében ballal balról nem sokra rá ballal majdnem a bal alsóba emel beadás címén.

7. perc Camora két veszélyes, bal oldali beadását is ment nagy csatában Deac elől Kumbulla.

5. perc Debeljuh passzát majdnem a bal alsóba vágja jobbal 23-ról Djokovic, véd nagy vetődéssel López.

3. perc Spinazzola betör most középre, de szereli Manea.


1. PERC VEZET A ROMA, Spinazzola cselezget a balon, ballal bead szépen, a középen magára hagyott HENRIH MHITARJAN a bal sarokba fejel, a félmagasan szálló labdát a vetődő kapus csak beljebb tudja segíteni, oldalra, a kapufa mellé. 1–0!

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak tiszta bordóban, a vendégek tiszta fehérben. Rómában kellemes az idő, 18 Celsius-fok.

Európa-liga: eredménykövető a 3. forduló meccseiről – ÉLŐ.

Egy kis örökmérleg: 4 találkozó, 2 olasz és egy román sikerrel, 7, ill. 5 rúgott góllal.

JÖTTEK-MENTEK!
2018-ban George Ganea ingyen került Kolozsvárra Rómából.

Eltiltott: Gianluca Mancini.

A hazaiaktól Javier Pastore, Davide Santon és Nicolo Zaniolo sérült, Riccardo Calafiori és Amadou Diawara koronavírusos, a vendégektől Paulo Vinícius, Mike Cestor, Jakub Vojtus maródi, Alexandru Chipciu és Andrei Burca koronavírusos.

A Honvéd kapusa azt is elárulta, a rómaiaknál nem sokan tudnak angolul.

„A svéd válogatott kapus Robin Olsennel alakult ki a legszorosabb kapcsolat, akivel egy másik edzés keretében is együtt dolgozhattam. Nagyon rendes, tud angolul. Csak jókat mondhatok a kapusedző Alessandro Cesarettiről is, kedvel és bár ő sem tud angolul, igyekszik velem kommunikálni. Azt tudni kell, hogy a csapatban nem sokan beszélik az angolt.”

A tehetség a terveiről is szót ejtett.

„Először a Primavera kezdőjébe akarom mihamarabb beverekedni magam, egy sráccal kell megküzdenem, majd szeretnék minél közelebb kerülni a nagycsapathoz.”

„Innen járok át a klub edzőkomplexumába, ahol a felnőttek is készültek. Három füves és ugyanennyi műfüves pálya van itt, mi hét közben műfüvön edzünk. Napi egy edzésen veszünk részt, de az sokszor két, két és fél óráig is eltart. A járvány miatt nem vagyunk bezárva a hotelbe, ám nem járkálunk összevissza, viszont ha dolgunk van a városban, maszkkal nyugodtan kimehetünk” – mondta el Megyeri a beol.hu-nak.

Megyeri Gábor, a Roma labdarúgócsapatának 17 esztendős magyar kapusa a beol.hu-nak ecsetelte eddigi tapasztalatait az olasz klubbal kapcsolatban.

A klubhonlap beszámolója szerint a 17 éves kapusnak 2021. június 30-ig szól a római kölcsönszerződése, sikeres együttműködés esetén pedig az AS Roma érvényesítheti a kivásárlási opcióját.

„Amikor először szóba került a lehetőség, akkor nagyon fel sem fogtam még, hogy ez valós lehet, akkor kezdett el tudatosulni bennem, amikor szóltak, hogy utaznom kell, illetve, amikor kint voltam a csapatnál. Pedro, Kolarov, Dzeko, fantasztikus élmény volt. Gyerekként mindenkinek az az álma, hogy egy ilyen nagy klubhoz kerüljön, korábban csak a videójátékokban találkoztam ilyen labdarúgókkal, most pedig velük edzettem. Két hetet töltöttem kint, az első héten a Fiorentinánál voltam, míg a második héten a Románál készültem, részükről is komolyabb az érdeklődés, Magyarországon is voltak, hogy megnézzenek. A tervek szerint az első csapattal edzek majd és a Primavera-együttesben fogok védeni, egy évre vettek kölcsön, de ha jól teljesítek, akkor hosszabb távú is lehet a közös munka” – idézi a honvedfc.huMegyeri Gábort.

Megyeri Gábor 2020 februárjának végén kötött profi szerződést a Honvéddal. Azóta a kispestiek NB III-as csapatában, illetve a kooperációs szerződésnek köszönhetően a másodosztályú Siófokban kapott játéklehetőséget.

Az U17-es világbajnokságot is megjárt magyar kapus kéthetes próbajátéka során a szintén Serie A-ban szereplő Fiorentinánál is volt, végül azonban a Romát választotta.

A Budapest Honvéd kölcsönadta az AS Romának a 17 éves kapusát, Megyeri Gábort. A hírt az olasz együttes a hivatalos Twitter-oldalán erősítette meg, hozzátéve: a többszörös magyar utánpótlás-válogatott kapus először a klub tartalékcsapatában kap lehetőséget a bizonyításra.

A világbajnok olasz támadó a napokban produkált pozitív koronavírustesztet, miután a kór tüneteit észlelte magán. A beszámolók szerint Francesco Totti lázzal és gyengeséggel küzdött, ám már javult az állapota az elmúlt napokhoz képest.

Az AS Roma legendájának nemrégiben az édesapja hunyt el a koronavírus-fertőzés szövődményeiben. Október 12-én halt meg, 76 évesen.

Francesco Totti is elkapta a koronavírust, az AS Roma legendájának enyhébb tünetei vannak.

EL-ADATBANK ITT!

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A ROMA–CFR EL-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik