El: „A Betis elvégezte a házi feladatot” – spanyol lapszemle

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.11.26. 09:02
null
Ryan Mmaeénak (jobbra) volt egy gólszerzési esélye a Betis vezető találata után (Fotó: Szabó Miklós)
„Elvégezte a házi feladatot a Betis, és az első célját teljesítette azzal, hogy továbbjutott” – összegeztek a spanyol lapok, miután a sevillai csapat 2–0-ra legyőzte az FTC-t az Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában, ezzel biztossá tette helyét a tavaszi egyenes kieséses szakaszban.

 

A barcelonai Sport napilap úgy fogalmaz, a Betis „nyugodt, békés körülmények között” nyert a Ferencváros ellen, amely jól reagált a mérkőzés elején kapott gólra, felbátorodott Cristian Tello találata után, és Tokmac Nguen, valamint Ryan Mmaee révén két helyzetig is eljutott. A második félidőben aztán már „nem gyűlt meg a baja” a magyar csapat támadásaival a hazai védelemnek. Hozzáteszik, a három pont begyűjtésének köszönhetően a sevillai együttes teher nélkül utazhat Glasgow-ba a Celtichez az utolsó csoportmeccsre.

„A Betis elvégezte a házi feladatot és a továbbjutással teljesítette az első célját” – összegez a Marca, amely ugyancsak kiemeli, hogy az FTC hamar tudott váltani a korai gól után, ám ezt követően Manuel Pellegrini csapata lépésről-lépésre átvette a játék irányítását.

A másik madridi sportlap, az AS azt írja, a Betis magabiztos győzelmet aratott az alapvetően ártalmatlan Ferencváros ellen, amely csak ritkán tudta felgyorsítani a játékát. Az újság nem fukarkodik a dicsérő jelzőkkel Sergio Canales gólja kapcsán, aki mind a négy eddigi találatát a tizenhatoson kívülről rúgta az Európa-ligában.

Az Estadio Deportivo beszámolója szerint a sevillaiak annak ellenére is könnyedén nyertek, hogy rajta tartották volna a lábukat a gázpedálon, és – a Ferencváros fellángolásai ellenére is – végig kézben tartották a mérkőzést.

A Mundo Deportivónál úgy látták, a Betis minden gond nélkül nyert és kényszerítette rá az akaratát Peter Stöger csapatára, míg az EFE spanyol hírügynökség arról ír, a találkozó végén a hazai szurkolók figyelmét már inkább a Leverkusenben történtek kötötték le, ahol a Bayer a hajrában fordított a Celtic ellen, s tette ezzel biztossá a csoportelsőségét.

A Betisre csoportmásodikként a Bajnokok Ligája egyik csoportharmadikja vár majd az Európa-liga egyenes kieséses szakaszának első fordulójában. A tét a 16 közé jutás lesz.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
G-CSOPORT

Real Betis (spanyol)–Ferencváros 2–0 (1–0)
Sevilla,
Benito Villamarín Stadion, 30 132 néző. Vezette: Buquet (francia)
Betis:
Bravo (R. Silva, 72.) – Bellerín, Bartra, E. González, Miranda – G. Rodríguez, Canales – Joaquín (Lainez, 72.), Rober (Guardado, 67.), Tello – Iglesias. Vezetőedző: Manuel Pellegrini
Ferencváros: Dibusz – Botka (Wingo, 79.), Blazic, S. Mmaee, Kovacevic, Cabraja – Vécsei (Laidouni, 71.), Loncar – Zachariassen (Gavrics, 88.), Nguen (Szánthó, 88.), R. Mmaee (Mak, 79.). Vezetőedző: Peter Stöger
Gólszerző: Tello (5.), Canales (52.)

A csoport másik mérkőzésén
Bayer Leverkusen (német)–Celtic (skót) 3–2 (Andrich 16., 82., Diaby 87., ill. Juranovic 40. – 11-esből, Jota 56.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayer Leverkusen 5 4 1
14– 4 +10 13
2. Real Betis 5 3 1 1 10– 9 +1 10
3. Celtic 5 2 3 9–13 –4 6
4. FERENCVÁROS5

5 4–11 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik