Ekl: végigszenvedték az 1–6-ot, cserébe ott lehetnek a döntőn

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.05.06. 14:03
null
A római szurkolók köszöntik csapatukat a csütörtöki mérkőzés után (Fotó: AFP)
A Roma meghívta a labdarúgó Európa-konferencialiga tiranai döntőjére azt a 166 szurkolóját, aki a helyszínen tekintette meg a norvég Bodö/Glimt otthonában 6–1-re elveszített őszi csoportmérkőzést – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

Az olasz klub felajánlása azt jelenti, hogy kifizetik a drukkerek belépőjegyét a május 25-én sorra kerülő fináléra, amelyben a holland Feyenoord lesz a rómaiak ellenfele.

A Roma október 21-én kapott ki 6–1-re a Bodö/Glimt otthonában, ennek ellenére továbbjutott a csoportkörből. A két csapat a negyeddöntőben is találkozott egymással, akkor a norvégok 2–1-re győztek hazai pályán, ám a visszavágót 4–0-ra a Roma nyerte meg, amely aztán a csütörtöki elődöntőben a Leicester Cityt is búcsúztatta.

A tiranai Air Albania Stadion 21 690 fős befogadóképességgel várja a finálét. A szurkolóknak regisztrálniuk kell, majd egy sorsolás dönt arról, kik jutnak jegyhez.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik