Ekl: Sokkal felnőttebben kell kezelnünk, ha vezetést szerzünk – Szabics Imre

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.07.09. 06:58
null
Szabics Imre elégedettebb lenne, ha csapata megtartotta volna az 1–0-s eredményt (Fotó: Török Attila)
A Mol Fehérvár 1–1-es döntetlent játszott az Ararat Jerevánnal a labdarúgó Európa-konferencialiga selejtezőjének első mérkőzésén, amely után a két vezetőedző értékelt. 


Szabics Imre,
a Mol Fehérvár vezetőedzője a következőket mondta.

„Úgy alakult a mérkőzés, ahogy vártuk: nehéz volt, egy kellemetlen ellenféllel szemben. Mélyen védekeztek a meccs nagy részében, ennek ellenére elegendő helyzetet tudtunk kialakítani, s nemcsak a pontrúgásokból, hanem akcióból is. Ezeket azonban egy távoli lövés kivételével nem sikerült kihasználni. Az Araratban megvolt az a minőség, amely révén kontrázni tudott, s nagy sebességgel rendelkező támadójával meg is gyűlt a bajunk. A visszavágón jobban meg kell szerveznünk a kontráikkal szembeni védekezést. A játékosoknak azt mondtam a találkozó után, hogy sokkal felnőttebben kell egy olyan helyzetet kezelni, amikor vezetést szerzünk. Ilyenkor le kell hozni a meccset egy nullra. Ha ez sikerült volna, akkor sokkal elégedettebb lennék. Egyébként pozitívum, hogy a két újonnan igazolt játékosunk jól mutatkozott be, Marcel Heister ráadásul gyönyörű gólt rúgott. Sajnálom, hogy nem győztes gól lett a végén.”

Az NSO Tv érdeklődésére elmondta, örül annak, hogy a hosszú sérülés után visszatérő Kovácsik Ádám és Kovács István is jó teljesítményt nyújtott. A válogatott játékosokat pedig azért cserélte be, hogy lendítsenek a csapat játékán. Jól szálltak be, elégedett az ő produkciójukkal is.

Vardan Bicsahcsjan, az Ararat Jereván vezetőedzője így értékelt.

„Nagyon nehéz meccset játszottunk, kilencven percen keresztül nagy volt az iram, mindkét együttes nagyot küzdött, s a játékosaim az utolsó percig nem adták fel. Az ellenfélnek és nekünk is akadtak lehetőségeink, ezekből egy-egy gól született. A visszavágón is hasonlóan nehéz mérkőzésre számítok, sajnos az UEFA szabálymódosítása miatt nem kerültünk előnybe az idegenben lőtt góllal. Ezért is lesz kiélezett az összecsapás, hiszen mindkét csapat tovább akar jutni.”

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
ELSŐ MÉRKŐZÉS

MOL FEHÉRVÁR FC (magyar)–Ararat Jereván (örmény) 1–1 (0–0)

Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó,2846néző.Vezette:Orlic (moldovai)
Fehérvár:Kovácsik – Bamgboye, Lüftner, Stopira, Heister – Petrjak, Alef (Bolla B., 89.), Houri, Dárdai P. (Szabó L., 60.) – Kovács I. (Nego, 60.), Zivzivadze (Nikolics, 60.).Vezetőedző:Szabics Imre
Ararat:Jermakov – J. Bravo, Prljevics, Mkojan, Margarjan – Muradjan – Arakeljan (Déblé, 64.), Manojan (Razmik Hakobjan, 87.), Pobulics, I. Sztanojevics (Malakjan, 63.) – Kone (Silue, 90+2.).Vezetőedző:Vardan Bicsahcsjan

Gólszerző:Heister (84.), ill. Pobulics (90+3.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik