Ekl: nem használhatja ki a kiskaput a büntetett FCSB

Vágólapra másolva!
2022.08.08. 16:38
null
A kapu mögötti szektor csütörtökön üres lesz a bukaresti stadionban (Fotó: AFP)
Nem használja ki a gyerekek beengedésének lehetőségét az UEFA által lezáratott szektorokba a FCSB csütörtök este a DAC elleni Európa-konferecialiga-selejtezőn. 

Az UEFA a Szaburtalo elleni mérkőzésen elhangzott rasszista rigmusok miatt sújtotta a kapu mögötti szektorok (ez a kemény mag törzshelye) bezárásával, valamint 50 ezer eurós pénzbüntetéssel a bukaresti klubot.

Bár a szurkolók szerették volna, ha a helyüket nők és gyerekek foglalhatják el, a más stadionokban már bevált ötlet beleütközött a román szövetség szabályaiba. Délkeleti szomszédunknál ugyanis tiltják, hogy 14 éven aluli gyerekek felnőtt kísérő nélkül lépjenek be a stadionokba. Így aztán a bukaresti Nemzeti Aréna déli lelátója teljesen zárva lesz csütörtök este.

Az FCSB múlt héten 1–0-ra nyert Dunaszerdahelyen, így a hazai visszavágó előtt így is a párharc esélyesének számít.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
19.30: FCSB (román)–DAC 1904 (szlovákiai) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 1–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik